Kilencven éve született az olimpiai bronzérmes Rózsavölgyi István, minden idők egyik legeredményesebb magyar középtávfutója, hét világcsúcs, nyolc Európa-csúcs, tizenkilenc magyar csúcs birtokosa.

1929. március 30-án született Reidl István néven. Óbudán nőtt fel, gyerekként úszott, a grundokon focizott, majd az Óbudai Előre jobbszélsője lett, miközben kalauzként dolgozott. A második világháború után, 1945-ben sorkatona lett a Hadihajós Osztálynál, majd 1949-től önkéntes a kaposvári gyalogezrednél, a Bem József Légvédelmi Tiszti Iskola elvégzése után 1952-ben avatták hadnaggyá. A seregben kezdett el - viszonylag későn, huszonegy évesen - atletizálni. Az 1951-es hadseregbajnokságon negyedik helyen végzett 1500 méteres felszereléses futásban és 5000 méteres mezeifutásban, egy évvel később már mindkét versenyszámban győzött. Ekkor figyelt fel rá a kiváló mesteredző, Iglói Mihály, aki világklasszis futók sorát nevelte ki. Még abban az évben leigazolta a Budapesti Honvéd, a névváltoztatást is ekkor tanácsolták neki.

A Honvédban olyan klasszisokkal versenyezett együtt, mint Iharos Sándor, Tábori László vagy Mikes Ferenc. Iglói rendkívül szigorú edzésmunkát írt elő tanítványainak, sok intenzív résztáv teljesítésével, s egy év múlva elkezdtek érkezni az eredmények. Az Iharos, Tábori, Mikes, Rózsavölgyi váltó 4x1500 méteren 1953-ban futotta első világcsúcsát, amelyet a következő két évben kétszer javítottak meg. A váltóban elért három világcsúcs után az 1955-ös év meghozta első egyéni világcsúcsát is, 2000 méteren (5:02.2 perc). Szavai szerint az utolsó kör előtt, a részidőket hallva Iharossal érezték, hogy meglesz a csúcs, s kicsit kiengedtek, ezért nem kerültek a bűvös öt perc alá. Ugyanebben az évben 1000 méteren (2:19.0 p), 1956-ban pedig 1500-on (3:40.6 p) is megdöntötte a világrekordot.

Rendkívüli szorgalom, kitartás és tehetség jellemezte. Az 1956-os melbourne-i olimpián az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei, a kihagyott edzések és a kiutazás körülményei (Iharos az indulást megelőző napon mondta le az olimpiai szereplést) miatt már a selejtezőben kiesett. A kudarcon túl elveszítette edzőjét, Iglóit, valamint futótársát és legjobb barátját, Táborit is; mindketten úgy döntöttek, hogy nem térnek vissza Magyarországra.

Itthon egyedül, Iglói korábbi útmutatásai és saját elképzelései alapján kezdett készülni az 1960-as római olimpiára, hivatalosan Antal Gyula - szintén Iglói tanítványa - volt a trénere. Felkészülésének köszönhetően 1959-ben a 4x1 mérföldes váltóval világcsúcsot (16:25.2 p), majd 1960-ban 1500 méteres síkfutásban egyéni legjobbját jelentő 3:38.8-cal magyar bajnoki csúcsot futott, amelyet 1996-ig tartott. Az atlantai olimpián Tölgyesi Balázs döntötte meg a rekordot, 3:35.57 perccel. 1956 és 1960 között megszakítás nélkül ötször lett magyar bajnok 1500 méteren, egyszer 800 méteren és egyszer kismezei futásban.

1960-ban a római olimpiát csúcsformában várta. Az 1500 méteres döntőig könnyedén menetelt, de a döntő előtt esett az eső, ami nem kedvezett Rózsavölgyi stílusának. A felázott salakon az ausztrál Herb Elliott és a francia Michel Jazy mögött a bronzérmet szerezte meg, de ezt nem kudarcnak, hanem teljes sikernek élte meg. "Amit négy évvel korábban elterveztem, megvalósítottam!" - nyilatkozta. Ezzel az eredményével a sportágban már idősnek számító Rózsavölgyi a magyar futósport eddigi utolsó olimpiai érmét szerezte.

Sportsikereinek köszönhetően 1958 és 1961 között több fedettpályás versenyen vett részt az Egyesült Államokban, 1958-ban és az azt követő évben is második lett egy mérföldön, utolsó körútján nyolc versenyéből hetet megnyert. 1961-ben versenyszámot váltott, és 5000 méteren is bizonyította klasszisát, de rövidesen belátta, hogy már nincs miért harcolnia: jó eredményekre még képes, de világcsúcsra már nem, és 1962-ben végleg felhagyott a futással.

Pergamen - versenyzőtársai hívták így vékony alkata miatt - az ötvenes években a nemzetközi szinten legmagasabban jegyzett magyar futók közé tartozott. Hétszer futott világcsúcsot (ebből három egyéni - 1000, 1500 és 2000 méter), nyolcszor Európa-csúcsot, 19 alkalommal magyar csúcsot közép- és hosszú távon. 297 versenye során összesen 188-szor győzött.

A versenyzés befejezése után edzői oklevelet szerzett. 1962-től sporttisztként vándoredző volt a Néphadseregnél és a válogatott öttusázók futóedzője (tanítványa volt Balczó András, Török Ferenc és Móna István is). 1964-től a Budapesti Honvéd közép- és hosszútávfutó, valamint gyalogló szakágának edzőjeként dolgozott. 1976-ban leszerelt, és Tatára költözött. 1977-ben ismét felkérték az öttusa-válogatott edzőjének, tanítványa volt többek között a későbbi olimpiai bajnok Fábián László és Mizsér Attila, 1984-ben a Tatai Edzőtábor szakmai vezetője lett.

1990-ben ment nyugdíjba, de ezután is vezetett edzéseket a tatai atlétáknak, duatlonistáknak, 2004-ig a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezeténél is dolgozott. 2012. január 27-én, nyolcvankét esztendős korában hunyt el, Tatán helyezték örök nyugalomra.

Eredményeit 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címmel, 1988-ban a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozatával, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (polgári tagozat) ismerték el. 1995-ben elhelyezte kézlenyomatát a Magyar Sportcsillagok Falára. 1999-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) emléklapot kapott. 1999-ben alezredessé léptették elő. 2000-ben Tata díszpolgára lett, 2009-ben róla nevezték el a tatai atlétikai pályát. Születésnapján Tatán minden évben megrendezik a Rózsavölgyi-emlékversenyt kedvenc távján, az 1500 m-en. 2019.március 30-án emléktáblát avatnak a tiszteletére Tatán. (MTVA)