Sok tehetséges magyar távolugrónő elakadt már 6.30-6.40 méter körül, mintha ez lenne a vízválasztó, hogy aki innen tovább tud fejlődni, abból tényleg nemzetközi szintű atléta lesz. Nos, Farkas Petra is elakadt itt tavaly, mondhatni egy évre megpihent ennél a határnál, de mint utóbb kiderült, csak azért, hogy erőt gyűjtsön a kiugráshoz. Miután ugyanis 2017-ben 6.41, 2018-ban pedig 6.38 volt a legjobbja, idén 6.72-ig jutott, úgy, hogy négyszer is megjavította egyéni csúcsát. A harmadikkal második lett az U23-as Eb-n, a negyediknek köszönhetően pedig kijutott a felnőtt-világbajnokságra, és ott sem vallott szégyent Szenczi László tanítványa, a BHSE sportolója.

– Mi volt a célotok az edződdel erre az évre? Miről beszélgettetek tavaly ilyenkor?

– Igazából a formát próbáltuk időzíteni az U23-as Európa-bajnokságra, ott szerettem volna minél előrébb végezni és természetesen minél jobb eredményt elérni. Annyira konkrét cél nem volt meghatározva, hogy kijelentsük, meg akarom nyerni az Európa-bajnokságot, de nagyon szerettem volna éremmel hazatérni, ami sikerült is.

– Ott már a selejtező is nagyon jól sikerült, a 6.55 pedig a döntőben fantasztikus eredmény volt. Meg hogy épp a fő versenyeden ugrottál egyéni csúcsot… Bíztál benne?

–Tényleg nagyon jól sikerült a selejtező, kicsit hasonlított a 2017-es felnőtt országos bajnokságra: ott is nagyon jól ment, meg szerencsére Gävlében is. Reménykedtem, hogy a döntőre marad elég erőm, hogy még nagyobbat tudjak ugrani, és hát szerencsére így is lett. Szóval lehet mondani, hogy bíztam benne, és mindent kihoztam magamból valamint a napból.

– A 6.55-ös ugrás ott és akkor tökéletes volt? A roham, a lécfogás, a légmunka?

– Azt nem mondanám, hogy minden tökéletes volt. A nekifutás és a lécfogás nagyon jól sikerült, viszont a levegőben kicsit türelmetlen voltam, és hamar le akartam érkezni, ezért korán nyomtam előre a törzsemet.

– Ezt a hibát sikerült kijavítani az országos bajnokságra, ahol további tizenhét centit tettél hozzá?

– Igen, sikerült, és talán még gyorsabb és felszabadultabb voltam én is meg a mozgásom is, talán ennek volt köszönhető az újabb egyéni csúcs.

– Ezekkel a remekül sikerült ugrásokkal most igencsak feladtad magadnak a leckét, mert nehéz lesz innen még tovább fejlődni, főleg ilyen ütemben, hisz tavalyhoz képest harmincnégy centit javítottál. Miben látsz még fejlődési potenciált?

– Mindig van hova fejlődni, és jó pár edzéseszközt még nem is használtam, amit a többiek már igen. Gyorsaságilag lehet fejlődni, szerintem a technikában is, meg persze elsődleges cél, hogy a nekifutásom minél stabilabb legyen.

– Pedig ránézésre eddig a sprintedbe sem lehetett belekötni, elvégre 11.78 az egyéni csúcsod százon.

– Igen, de sajnos ezt idén nem sikerült megjavítanom, pedig fejlődtem gyorsaságban, csak bármelyik versenyen futottam, szinte mindenhol nagyon nagy szembeszelek voltak.

– Ezek szerint a százzal is vannak terveid?

– Annyira hosszú távúak nincsenek, de a távollal kiegészítik egymást, és jó hatással van az egyik a másikra. Meg nem baj, ha van még egy versenyszám a távol mellett, mert így legalább nem olyan egyhangú az egész.

– Visszatérve a távolra: a legjobb eredményednek köszönhető idény végi bónuszt, a felnőtt vb-t deklaráltan tapasztalatszerzésnek szántad. Mi az, amit ott le tudtál magadnak szűrni, és jól jöhet a jövőben?

– Igazából még sosem voltam ilyen nagy versenyen, nem tudtam, mire számíthatok. Fogalmam sem volt arról, milyen lesz a légkör, a hangulat, a pálya. De nagyon örülök, hogy edzőm is ott lehetett velem. Sokkal nagyobb koncentrációt és pontosságot igényel. Nem férnek bele az apró hibák. Ugyanúgy három ugrás van, de itt ez mégis nehezebb volt, hogy abból a háromból kellett bejutni a legjobb tizenkettőbe.

– Ehhez képest nem is hiányzott olyan sok a fináléba kerüléshez, mindössze kilenc centi. Mit szólt, hogyan értékelte a szereplést otthon a szintén távolugró párod, Bánhidi Bence?

– Nekem mindig azt mondta, hogy büszke rám, és bármi lesz, mellettem áll és segít, támogat, ami nekem nagyon sokat jelent. Szerinte ez remek bemutatkozás volt az első felnőtt világversenyemen, és reméli, hogy lesz ennél még jobb is. Nagyon szeret, és tényleg ahol csak tud, segít, átadja mindazt a tudást és élményt, amit ő már megtapasztalt.