Bronzérem és döntős sikerek

Eredményes szombat Boråsban

Ötből öt - röviden így lehetne összefoglalni a svédországi U20 Európa-bajnokság 3. versenynapját magyar szempontból, ugyanis a mai napon versenyzőink minden magyar érdekeltségű versenyszámban továbbléptek, egészen a döntőig. Sőt, az esti programban két fináléban is volt kikért szorítanunk - szenzációs szombatot zártunk Boråsban, továbbjutások mellett első érmünknek is örülhettünk.

Októberben Buenos Airesben az Ifjúsági Olimpián ezüstrémes lett Endrész Klaudia, aki most újabb nagy tettre készülhet: 6.10 m-es ugrással bejutott a távolugrás fináléjába. A Répássy Hanna, Kőszegi Mira, Tóth Fruzsina, Simon Virág összetételű 4x400-as női váltó 3:41.23-as idővel harmadik helyen végzett előfutamában, így bejutott a szám vasárnapi esti döntőjébe. Ám ezekkel a sikerekkel még messze nem volt vége a napnak és a magyar hegemóniának: előbb női 400 m gáton tarolt két atlétánk, korosztályos országos csúcstartónk, Mátó Sára második lett a futamában 58.49-ces idővel, míg ifjúsági olimpikonunk, Molnár Janka a harmadik helyen ért célba futamában, 58.96-os idővel, így mindketten helyezéssel jutottak tovább a vasárnapi fináléba, őket pedig egy ifjúsági olimpiai ezüstérmes követte, Huller Dániel 51.66-os egyéni csúccsal, óriási hajrával a harmadik lett futamában, így szintén hellyel került be a döntőbe. Ezután két fináléra figyelhettünk, női kalapácsvetésben Németh Zsanett, míg hármasugrásban az ifjúsági olimpikon, Áts Viktória volt érdekelt. A szombathelyiek kalapácsvető tehetsége kiválóan versenyzett és 61.99 m-es eredménnyel bronzérmet nyert, megszerezve válogatottunk első érmét. Áts Viktória a hármasugrás döntőjében 12.57-et ugrott és 9. helyen végzett a kontinensbajnokságon.

Parádés szombati nap van csapatunk mögött, folytatás vasárnap, az Európa-bajnokság zárónapján.

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.