Jó hangulatú verseny Szentesen

A szentesi Maximus Atlétikai Utánpótlás Nevelő Sportegyesület szervezésében került sor a Kölyök Atlétikai és Sport XXI programban részt vevő tanulók évzáró versenyére 2019.06.07-én a Klauzál Gábor Általános Iskola tornatermében. A bizonytalan időjárási tényezők miatt kényszerült be a terembe hét csapat és a nagyszámú szurkoló tábor. Neményi Béla testnevelő tanár vezetésével a csapatok közösen, játékos feladatokkal melegítettek a versenyre. A csapatok összeállítása teljesen véletlenszerűen történt, csupán a korosztályokat osztották szét a szervezők. A verseny megkezdése előtt hirdették ki a szervezők, hogy a győzteseknek járó serlegek, és a mindenkinek járó oklevél mellé az egyesület az U9-es és az U11-es győztes csapatnak, azaz 16 főnek ingyenes nyári edzőtábort ajándékoz, ahol teljes ellátást és programokat is kapnak a tanulók két héten keresztül. A tét tehát nagy volt! A közel száz szurkoló hangos biztatása mellett öt versenyszámban mérkőztek meg a versenyzők. Éles küzdelemben a mellékelt jegyzőkönyvben rögzített eredmények születtek. A jó hangulatú versenyt követően a nyári edzések, edzőtáborok technikai részleteinek megbeszélésére került sor a pedagógusok és a szülők bevonásával.

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.