Halász Bence 78.18 méteres teljesítménnyel bronzérmet nyert szerdán a dohai atlétikai világbajnokságon.

Halász Bence a riválisok mögött, a sor végén vonult be a Kalifa Stadionba a férfi kalapácsvetés döntője előtt. A Dobó SE 22 éves, Európa-bajnoki bronzérmes versenyzője igen simán vette a selejtezőt, elsőre 76.90-et dobott, amivel hatodik helyen jutott a fináléba, amelyen aztán jobban nem is kezdhetett volna, hetedik dobóként 78.18 méterre hajította a kalapácsot, amellyel majdnem négy méterrel túlszárnyalta két évvel ezelőtti döntős eredményét (74.45).

A második kör után úgy látszott, hogy rajta kívül a francia Quentin Bigot és a címvédő Pawel Fajdek küzd az aranyért, aki már másodszorra nyolcvan méter fölé dobta a kalapácsot (80.16).

A negyedik körben Bigot egyetlen centiméterrel megelőzte a sorban három érvénytelent dobó Halászt, és átvette a második helyet az újra legyőzhetetlennek tűnő Fajdek mögött. A magyar atléta fejben mintha kicsit elfáradt volna, ötödikre 73.76-ot dobott, így az utolsó körre maradt a döntés

A Halász mögött álló versenyzők közül egyedül az Európa-bajnok lengyel Wojciech Nowickiben volt benne egy nagy dobás, de a hatodik dobása „csak” 77.69-méterre szállt, így Halász Bence megszerezte pályafutása első és a magyar atlétika 14. világbajnoki érmét.

INTERJÚ HALÁSZ BENCÉVEL

– Erősen kezdett. Mit érzett az első dobása után?
– Nagyon örültem, hogy ilyen jó dobással tudtam beszállni a versenybe, ez is volt egyébként a terv, hogy már az elsővel biztosan bekerüljek a legjobb nyolc közé. Sikerült, és talán túlságosan is megnyugodtam utána, nem volt bennem az a nagy izgalom, amivel akár az egyéni csúcsomat is megjavíthattam volna. Az első dobás után megkérdeztem az edzőmet, hogy bent leszek-e, megnyugtatott, hogy igen, úgyhogy ezután megpróbáltam kockáztatni, amiben viszont benne volt a hibázás lehetősége. Kevésen múlt, hogy javítsak, hetvenkilenc méteresek lehettek azok a dobások, amelyekből kiléptem.

– Mi lehetett a gond?
– A harmadiknál nem tudom, a másodiknál viszont tényleg kiléptem. Jöttek a rontások, és most úgy alakult, hogy egy centivel Bigot volt a jobb.

– Mit gondolt azt az egy centit látva?
– Hogy javítani szeretnék! Az lebegett a szemem előtt, hogy megcsináljam, amit tudok, meg egy kicsit persze bennem is volt az ideg, hogy mit dobnak a többiek. Amikor láttam, hogy a másik lengyel nem javított, kicsit megnyugodtam, persze még akkor is próbáltam a csúcson tartani magamat, de három órán keresztül egyfolytában szakadt rólam a víz, a negyedik dobás után nagyon elfáradtam.

– Figyelte az ellenfeleket?
– Figyeltem persze. Az előttem végzőkön kívül az angoltól (Nick Miller) is tartottam, dobott is nyolcvan métert, de érvénytelen volt. Számára rosszul jött ki a lépés ezen a napon, de hát ilyen a sport.

– Huszonkét évesen világbajnoki bronzérmes. Hogy hangzik?
– Nagyon jól, és örülök is neki, de most, közvetlenül a verseny után van még bennem egy kis tüske amiatt, hogy egy centin múlt az ezüst – ezt fel kell dolgozni. Annak viszont lehet örülni, hogy bár még a pályafutásom elején járok, két felnőtt világversenyről is van érmem, és nagyon remélem, hogy folytatódik a sorozat, hogy messze még a vége…

(NSO / Vincze Szabolcs)