A vb után nevet és logót vált az IAAF
Az 1912-ben alapított Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) monacói tanácsülése után hozta nyilvánosságra: a dohai világbajnokságot követően nevet változtat, és World Athletics néven működik tovább.
Az IAAF csütörtöki, dohai kongresszusán hosszas vita után fogadták el a módosítást, melyet júniusban indítványozott a szövetség vezető testülete. Az olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz tudósítása szerint több tagország képviselője ellenezte a változást. A francia anyanyelvű országok szövetségei nehezményezték, hogy az új név franciául nem hangzik jól, de voltak olyan képviselők is, akik – szavaik szerint – attól tartanak, hogy az IAAF kivezetésével identitását veszti a szövetség.
A szerdán újabb négy évre megválasztott elnök, Sebastian Coe ellenben azzal érvelt, hogy alaposan megfontolták és körüljárták a kérdést, s biztos benne, hogy a World Athletics név segít majd a szövetségnek abban, hogy az eddiginél több fiatalt szólítson meg. Mint mondta, médiapartnereiket, a szurkolókat és a sportolókat is megkérdezték mielőtt döntöttek volna.
Az új elnevezés az indoklás szerint a sportág „modernebb, kreatívabb és pozitívabb” képét hivatott hangsúlyozni. (forrás: MTI)