Gyulai Miklós: Három dolog lendített át bennünket az év nehézségein

Gyulai Miklós
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke egy kihívásokkal teli évről, az idei Év atlétája díjazottjairól, tokiói elvárásairól és a 2023-as budapesti világbajnokság előkészületeinek állásáról is beszélt.

- Ez volt a legnehezebb év, mióta az MASZ elnöki posztját betölti?

- Nehéz év volt, valóban. Nyilván utólag az ember mindig a szépet és a jót látja ezekben a nehéznek tűnő dolgokban is. Az idei év értékelésekor figyelembe kell vennünk a tavalyi évet is, hiszen 2018 decemberében – többek között testvérem, Gyulai Márton áldozatos munkájának is köszönhetően – sikerült elnyernünk a 2023-as világbajnokság rendezési jogát. Szakmai berkeken belül is azt próbáljuk a kollégákkal elérni az edzőknél és a versenyzőknél, hogy nagyon fontos az adott évben megrendezésre kerülő összes nemzetközi esemény, de nekünk 2023-ban kell majd egy nagyon komoly dolgot produkálni.

Elnökként milyen kihívásokkal kellett szembenéznie?

- Március környékén mi is megijedtünk egy kicsit, hogy most mi lesz. Azonban a koronavírus-járvány nehézségein a higgadtság, a türelem és a tudás átlendített bennünket. Igaz, nem voltak világversenyek, és ennek megfelelően a felkészülés sem biztos, hogy olyan kiélezett lett, mint máskor. A karanténidőszak alatt igyekeztük megkímélni az atlétáinkat ettől a helyzettől, hiszen senki nem tudta, hogy ez micsoda, mi lehet belőle és meddig tart.

- Melyek voltak a legnagyobb előnyei és hátrányai ennek az időszaknak?

- Mivel nem volt annyira kiélezett ez a szakasza az évnek, ezért mindenki egészséges tudott maradni. A topatlétáinknál sérülés egyáltalán nem volt. Az egyetlen „szerencsés kihagyás” is az anyai örömök előtt álló Márton Anita nevéhez köthető. Pars Krisztiánnak és Baji Balázsnak is jól jött ez a kis szünet, hiszen sérülésből lábadozva nem kellett hajszolniuk az eredményeket. Hiába járnak már pályafutásuk második felében, mégis beleálltak nem csak a tokiói olimpiára való felkészülésbe, de a 2023-as hazai vb is ott lebeg az ő szemük előtt is.

- Melyek voltak a legemlékezetesebb magyar eredmények 2020-ban?

- Kiemelkedő eredménysort produkált Kozák Luca 100 méteres gátfutásban, aki egy 36 éves országos csúcsot döntött meg a Gyulai István Memorialon. Ez az időeredmény a világelitbe repítette őt. A kalapácsvető Halász Bence stabilan dobja a 78-79 métereket, előbb-utóbb meglesz neki a 80 méter és afölött is.

- Milyen programok futnak most, amik segítik az atléták fejlődését?

- Hét évvel ezelőtt Spiriev Attila vezetésével egy egyedülálló stratégiai program indult el, ami nem külön kezelte a korosztályos és felnőtt versenyzőket, hanem egy mederbe terelte őket. Ezek az addig nem egységesen kezelt területek nagyon jól megfértek egymás mellett, mindenki megtalálta benne a helyét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a programnak az utánpótlás-neveléssel foglalkozó része, ami szakág-specifikusan kezdte felkarolni a tehetségeket. A gátfutó Kozák Luca, vagy az Év áttörését bemutató, és ezért külön díjban részesült távolugró, Lesti Diána révén ennek már látszik az eredménye az Év atlétája díjazottjai között is. Továbbá Deutsch Péter irányításával indult idén a Zsivotzky Gyula Program, ami olyan hátteret biztosít 2023-ra, amit – kis túlzással – csak mi ronthatunk el, ha nem lesz megfelelő szereplés.

- Kozák Luca és Halász Bence lettek az év felnőtt atlétái 2020-ban. Miért rájuk esett a választás? Milyen kategóriákban hirdettek még győztest? Hogyan alakulhat a jövőjük Tokió és a budapesti vb előtt?

- Voltak javaslatok arra, hogy ne hirdessünk idén győzteseket. Ezt nyilvánvalóan nem tehettük meg, hiszen erre mind a motiváció, mind a presztízs miatt szükség van. Mi minden korosztályban hirdetünk Év atlétáját, valamint a legjobb paraatlétát is díjazzuk. Az igazság az, hogy a legtöbb kategóriában nem nagyon volt kérdés. Mindannyian kihozták magukból a legjobbat. A hölgyeknél Kozák Luca (felnőtt), Farkas Petra (U23), Molnár Janka (junior), Varga Gréta (ifjúsági) is fantasztikusan szerepeltek idén. A fiúknál Halász Bence (felnőtt), Rába Dániel (U23) és Doma Benedek (junior) révén a kalapácsvetők taroltak, az ifjúsági korosztályban Nadj Levente volt a választottunk. Az év edzője Suba László lett, aki Kozák Luca felkészülését irányítja. Hosszú idő után nem dobóedző lett a díjazott. A legjobb paraatléta pedig Ekler Luca lett, aki jövőre Tokióban is győzelmi esélyekkel fog harcba szállni.

- Mekkora magyar csapatot vár a 2021-es nyári olimpiai játékokon, és milyen eredményekkel lenne elégedett?

- Általában nem szoktam elvárásokat megfogalmazni. Mivel jómagam is sportoltam, pontosan tudom, hogy vissza tud ütni az, ha valakire rátesszük a terhet. Azt szeretném, hogy sokkal rosszabb ne legyen, mint 2016-ban volt. Rióból is sikerült egy éremmel hazatérni (a súlylökő Márton Anita révén – a szerk.), de azóta sokkal változatosabb képet mutat a hazai atlétika. Bízom benne, hogy 15-20 fős csapattal tudunk kiutazni, ez a szám már nagyjából akkor is meglenne, ha most zárulnának a kvalifikációs ranglisták. A magyar atlétika alapsportág, az elmúlt két olimpián egyaránt érmekkel bizonyította ezt. Az újabb érmet Halász Bencén kívül – ha úgy dönt, hogy gyermeke születése után visszatér – Márton Anita, vagy akár egy számára szerencsésen alakuló döntővel Kozák Luca szállíthatja nekünk.

- Hogyan állnak a budapesti világbajnokság előkészületei?

- Az előkészületek már minden fronton zajlanak. A napokban elindult az építkezés is, elsőként a VITUKI torony lerombolásával kezdődött. Ahol ez az épület állt, azon a területen lesz az 1500 méter rajtja az atlétika stadionon belül. Idén megalakult a magát az eseményt szervező cég is, melynek az a Deutsch Péter a vezetője, aki csapatával az édesapám nevét viselő Gyulai István Memorialból tíz év alatt egy nemzetközileg is elismert versenyt csinált. A folyamat elindult, a következő három évben a magyar atlétika be tudja bizonyítani, hogy kiváló munka folyik.

Fotó: Tumbász Hédi, nemzetisport.hu

Szendrei Zoltán

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.