A nagy nap – 1. rész: férfi 100 méter, Németh Roland

2020. April 13.

Tizenkét éves országos csúcsot döntött meg huszonegy esztendeje egyetlen századmásodperccel

A nagy nap címmel új sorozatot indítunk honlapunkon, amely az országos csúcsainkat hivatott feleleveníteni. A mostani versenymentes időszakban talán sokan olvasnak szívesen ezekről a fantasztikus teljesítményekről, vagy akár nézik meg őket örömmel videón hosszú idő után újra – ugyanis célunk az is, hogy amelyikről lehet, mozgóképet, de minimum fényképet is előássunk, legyen az adott rekord bármennyire is régi. Sőt valószínűleg minél korábbi egy-egy csúcs, annál érdekesebb, értékesebb róla bármiféle dokumentáció, no meg a főszereplő visszaemlékezése, hogy ő belül miként élte meg a nagy napot. A terv az, hogy az olimpia műsorán szereplő versenyszámok kerüljenek így terítékre, tehát mondhatni a hivatalosak mindkét nem részéről.

Kezdjük a férfi 100 méterrel, amelynek országos csúcsát Németh Roland tartja 10.08 másodperccel (+1.0) 1999. június 9. óta.

Aznap kaptunk ki itthon Győrben 18 000 néző előtt labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn 1–0-ra Szlovákiától, és vesztettük el minden reményünket a 2000. évi kontinensviadalon való részvételre, azon a szerdán szenvedett 24–23-as vereséget egy két másodperccel a játékidő lejárta előtt kapott félpályás góllal válogatottunk Franciaországtól az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon, nem mondhatni tehát, hogy jó napja lett volna a magyar sportnak. Az egyetlen, ámde annál nagyobb pozitívumot a Tüzér utcában, a Honvéd atlétikai pályáján éltük meg, ahol a Steffl-kupán olyan gyorsan futotta le egy 24 éves fiatalember a legrövidebb sprinttávot, mint magyar addig soha. És ugye azóta se – különben most nem ez lenne kis hazánk rekordja, tehát nem írnánk róla.

Át is adjuk a szót a csúcstartónak, az akkor a Soproni SI színeiben versenyző Németh Rolandnak.

„Ahhoz a naphoz azért tartozik pár adalék: rendesen benne voltunk a versenyszezonban, négy hete versenyeztem már, sokadik futásom volt abban az évben, előző nap, kedden futottam Pozsonyban, és este jöttünk meg. Abban az évben ez volt a tizenkettedik versenynapom, és összesen huszonnégyszer álltam rajthoz – ez persze nem mind száz méter volt, volt benne váltó meg kétszáz is. De közvetlen előtte, szombat-vasárnap voltunk az Európa-kupán Athénban. Szombaton futottam egy száz métert meg egy váltót, a száz már 10.23 lett pici ellenszélben, tehát a forma jó volt. Másnap futnom kellett kétszázat is, mert Gyulai Miki megsérült a váltóban, de az nekem hosszú volt. Hétfőn megjöttünk repülővel, és szerintem még azzal a lendülettel beszálltunk a kocsiba, hogy induljunk Pozsonyba, kedden futottam ott nagyon ronda, esős időben egy kétszázat, este hazajöttünk, és másnap volt a verseny a Honvédon. Persze tudtuk, hogy így lesz, de azért így elég sűrű volt, hogy a vasárnapi kétszázat is nekem kellett futni.”

Ennyit az előzményekről, most már tényleg jöjjön a nagy nap!

„És akkor szerdán fölkeltem, lementem a TF-pályára átmozgatni, lötyögtem ott a füvön, semmi extra nem volt, csak amit verseny napján esetleg délelőtt hogyha van lehetősége az embernek, akkor csinál: pici kis futóiskola, pici kis gimnasztika… Ami különleges volt, az az, hogy bementem még a TF-usziba, és úsztam nyolc hosszt a huszonöt méteres medencében. Az nem sok, csak úgy lazításképpen, mert az előtte való hétvégén Athénban is volt a szállóban uszoda, és mind a két nap úsztam ott egy keveset a futás előtt. Nem tudom, hogy ez számított-e vagy nem, utána is alkalmaztam néha, ha tudtam. Aztán kimentünk a versenyre, az előfutamban futottam egy 10.31-et – arról egyébként olyan nagyon sok emlékképem nincsen, hogy az mennyire volt laza. Nem lehetett nagyon erős, az itthoni első futások abban az időben igazából lazák voltak. A döntő előtt…? Akartam jól futni, meg tudtam, hogy jó formában vagyok, mert abban az évben futottam már 10.18-at, 10.24-et, 10.23-at ellenszélben, tehát végül is benne volt a pakliban, meg nyilván az országos csúcs cél volt. Hogy pont aznap-e vagy máskor, az kérdőjel volt, de pont jó volt, mert négy-öt hete versenyeztünk, elvileg annak egy nagyon jó formát kell hoznia.”

Innentől pedig tényleg már maga a csúcsfutás a téma.

„Amikor ellőtték, Dobos Gabi volt tőlem balra, ő volt a négyesen, én az ötösön, ő egy picivel szerintem jobban kapta el az elejét, vezetett, erre tisztán emlékszem, de nem volt rossz rajt. Ami nekem igazán jól szokott menni a többiekhez képest, akikkel egy szinten futok, hogy ötven métertől nyolcvanig-kilencvenig nagyon jól tudtam futni, és szerintem ott kaptam igazán lábra, ott tudtam ellépni Gabitól. Arra még emlékszem, hogy akkor már tudtam, hogy elöl vagyok, és éreztem, hogy nagyon magasan vagyok, hogy alig ér le a lábam kábé, és videón nem látszik, de képeken igen, hogy balra nézek, és az órát sandítom. Amikor meg meglátod az órát, akkor rendszerint elborul az agyad, hogyha pont jót futsz, vagy esetleg jobbat, mint amire számítanál, ott egy ideig nem nagyon tudod, hogy mi van. Ránézel, 10.07, lecseng, akkor ott még azért egy nagyon picit benned van, hogy az egy tájékoztató idő, a hivatalos idő még szokott módosulni egy századot ide, egyet oda, esetleg kettőt ide, kettőt oda, de azért az ritka, bár benne van a pakliban. Volt szerintem úgy fél perc, amíg visszajöttem, mire kiderült, hogy 10.08 lett. Nekem 10.18 volt addig az egyéni csúcsom, ahhoz képest a 10.08 bár közelinek tűnik, azért az egy méter.”

Meg egy teljes tizedmásodperc – és 100 méteren az nagy különbség.

„Nem azt mondom, hogy nem volt benne a pakliban, mert úgy álltam oda a szezonnak, hogy nagyon jót akarok futni, tíz másodperchez nagyon-nagyon közel, és mondom, a szezon első versenyén futottam 10.18-at, ami egyébként számomra akkor nagyobb meglepetés volt, mint utána a 10.08. Akkor már tudtam, hogy minden oké, és a kétszázaim is egész jól sikerültek előtte, ami rám nem jellemző, akkor tudtam, hogy a vége is egészen rendben van. Jó formában voltam, egyébként egy jó nap volt, friss volt az idő…”

De hogy lehetett ő friss olyan sűrű napok után, mint amilyeneket akkor maga mögött hagyott?

„Ha most csinálhatnám, akkor lehet, hogy egy picit másképp csinálnám, de nem biztos, hogy gyorsabban tudnék belőle futni. Mert én nagyon szerettem edzeni, és nagyon könnyen beleeshettem volna abba a hibába, ha mondjuk hetente egyet futok, hogy a hét közepén többet edzek, mint kéne. Ebben az időszakban a hét közepén is nagyon sok verseny volt addig: ugye hétvégén volt Athén, kedden volt utána Pozsony, de előtte szerdán meg Németországban futottam száz métert és a válogatottal váltót is. Tehát igazából akkor se volt nagyon idő edzeni, mert oda ki kellett utazni, akkor ott verseny, akkor onnan visszautaztunk, akkor utaztunk Athénba, és szokták mondani, hogy az utazás fáraszt, de ott semmittevés van, és legalább kipihened magad. Nekem szerintem ez nagy szerencse volt. Mindig is azt mondtam, hogy a szakma többi része azért óvatosabban versenyzett, mint én, de ha nekem sorozatban voltak versenyeim, az azért volt jó, mert muszáj volt közte pihennem, és így talán picivel pihentebb állapotban kerültem oda, mint hogyha edzettem volna, másrészt egy sprinternek annál jobb edzés nem létezik, mint hogyha a száz métert lövésre lefuthatja versenyen. Mert hiába szimuláltuk volna edzésen, hogy akkor én futok száz métereket – bár szoktuk szimulálni nyilván –, messze nem ugyanaz, mert nincs meg az az adrenalin, nincs meg az a sebességed sem edzésen. Úgyhogy én azt mondom, ez így ránézésre sűrűnek tűnik, lehet, hogy sűrű is volt, de szerintem versenyzésből lehet jót futni.”

No meg egészségesen – mert a legapróbb egészségügyi probléma is tönkreteheti a legalaposabb felkészülést, a legjobban időzített csúcsformát is. A sprint meg aztán pláne nem az a műfaj, amelyben érdemes, sőt egyáltalán lehetséges partizánkodni vagy akár csak kockáztatni.

Oda százszázalékos állapot kell.

„Aznap biztos, hogy egészséges voltam, bár ritka az olyan, hogy nincs itt-ott kisebb bajod, de szerintem abban a szezonban azért is ment jól, mert elkerültek a sérülések. Megnéztem az edzésnaplómat, meg nagyjából emlékszem is, olyan túlzottan komoly kihagyásom nem volt az egész felkészülés során, ezért is sikerült jól. Kisebb-nagyobb problémák vannak mindig, ha kisebb, az szintén azért nem baj, mert legalább pihensz, és egy sprinternek pihentnek kell lennie. Ennyi. A versenyzés meg annyi, hogy ha elkezdesz versenyezni és sok a verseny, nyilván egy picivel intenzívebb terhelést kap a láb, de pár hét után adaptálódik, és szerintem pont ez a jó benne, hogy utána meg csak a gyorsabb és csak a minőségi terhelést kapja, és ebből jöhet ki igazán jó eredmény. Szóval kábé így látom én utólag. Ami még hozzátartozik, az edzésnaplómban annyi van leírva erről a napról – akkor pont egy szűkebb terjedelmű naplóm volt, nem tudtam túl hosszú megjegyzéseket hozzáfűzni –, hogy előfutam: 10.31, döntő: 10.08, egyéni csúcs, és azt írtam mellé kommentnek, hogy lesz jobb. De aztán nem lett jobb… A következő évben egyébként szerintem egy picivel lehetett volna jobb, csak akkor az olimpia előtt megsérültem. Tehát a sérülésmentesség és szerintem a sorozatverseny-terhelés hozza meg igazán a formát.”

Kovács Attila, akinek az 1987-ben felállított 10.09-es rekordja megdőlt a nagy napon, a helyszínen látta a futást, és ekképpen kommentálta Mátay Andreának, a Nemzeti Sport tudósítójának ott és akkor: „Hát… Lejártam. Komolyra fordítva a szót: Roland idei sorozata után számítani lehetett egy kiugró eredményre, és ha valaki, ő megérdemli a sikert. A vágtázók közül ő a legelszántabb, ő edz a legkeményebben.”

És amire Németh Roland nem tért ki: sikert sikerre halmozott akkoriban. Ő ugyanis nemcsak jó időket futott a versenyein, hanem rendre nyert is, a többször is felemlegetett athéni Európa-kupán például 100 és 200 méteren is első helyet szállított, és váltóban is győztes csapat tagja volt, majd azt a bizonyos pozsonyi 200 métert is első helyezettként abszolválta – ahogy, talán mondanunk sem kell, a Steffl-kupát is.

A férfi 100 méter országos csúcsának fejlődése

Kézi méréssel

11.2 Jankovich István (MAC) Budapest, 1911. június 11.

11.0 Jankovich István (MAC) Budapest, 1911. szeptember 8.

10.8 Jankovich István (MAC) Budapest, 1914. június 28.

10.6 Raggambi-Fluck István (BBTE) Budapest, 1925. szeptember 6.

10.5 Sir József (BBTE) Pozsony, 1934. május 20.

10.4 Sir József (BBTE) Berlin, 1934. július 1.

10.3 Csutorás Csaba (Bp. Honvéd) Budapest, 1964. szeptember 5.

10.2 Lépold Endre (Mohácsi TE) Budapest, 1973. június 16.

10.1 Gresa Lajos (FTC) Budapest, 1975. június 25.

Gépi méréssel