Rendhagyó versenyek rúdugrásban és középtávfutásban

Júniusban sem áll le a nemzetközi atlétikai élet.

A koronavírus-járvány miatt nem a szokásos időpontban rendezik a Gyémánt Liga versenyeit, de az oslói bizottság remek ötlettel állt elő, hogy ne maradjanak atlétika nélkül a nézők. A megszokott rendezvény helyett az úgynevezett „Impossible Games” azaz lehetetlen játékok kerül sorra, melyben az Ingebrigtsen csapat a Cheruiyot gárda ellen versenyez június 11-én.

A két együttes 2000 méteren mérkőzik meg, de úgy, hogy az Ingebrigtsen testvérek – Henrik, Filip és Jakob – az Oslóban található Bislett Stadionban futnak, míg az Elijah Manangoi és Timothy Cheruiyot által fémjelzett csapat Nairobiban fut majd.

Mindkét gárda öt futóval indul és hárommal fejezi be a versenyt. A győztes az a csapat lesz, amelynek a három futó eredménye alapján jobb az ideje. A norvégoknak nem titkolt célja, hogy megpróbálják megdönteni a 4:51.39-es Európa-csúcsot, amelyet az a Steve Cram tart, aki közvetíteni fogja a szokatlan viadalt.

Nemcsak középtávfutásban lesz júniusban verseny, ugyanis a férfi és női kerti rúdugróversenyeken felbuzdulva Düsseldorfban, egy autósmoziban is tető alá hoznak egy hasonló ugrógálát. Ezen a megmérettetésen a három legjobb német férfi rúdugró, Raphael Holzdeppe, Bo Kanda Lita Baehre és Torben Blech mérkőzik meg egymással.

A formabontó eseményt a nézők az autójukból figyelhetik, de az ugrásokat a mozivászonra is ki fogják vetíteni. Természetesen a viadal alatt a szervezők be fogják tartani az összes érvényben lévő egészségügyi előírást.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.