Az év utolsó versenye 10 csapattal és hazai győzelemmel

 

A járvány negyedik hulláma ellenére, 6 egyesület 10 csapata startolt a Sport XXI. verseny terematlétikai versenyén.

A székesfehérvári évadzáró eseményen a hazaiak három, az SVSE és a VEDAC kettő-kettő csapata mellett, indult a Pápai AC, a biatorbágyi Viadukt SE, valamint a martonvásári Havasi Gyopár Futó Egyesület is 8-8 fővel. A Regionális Atlétikai Központ futófolyosóján egyszerre négy, 8 fős egység küzdött az öt versenyszámban a pontokért. Ezúttal a sprint-gát váltó, helyből távol, keresztszökdelés, medicinlabda dobás hátra és a hosszú gát szerepelt a szombat délelőtti erőpróbán. Szinte egyik csapat sem tudott az előre eltervezett összetételben szerepelni. Betegség és karanténkötelezettség miatt, az utolsó pillanatokban is pótolni kellett a csapattagokat. Az edzők előrelátásának és a szülők rugalmasságának köszönhetően, kisebb nagyobb kompromisszummal, de végül mindenki részt tudott venni az U12-esek terematlétikai versenyén. Az eredményhirdetésnél a dobogó legmagasabb fokára az ARAK Up. Akadémia piros jelzőmezes csapata állhatott, szoros versenyben a második az SVSE A, a bronzérmes az ARAK Up. Akadémia kék csapata lett!

 

Kapcsolódó verseny: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.