Baji Balázs lett a MOB sportolói bizottságának elnöke

Baji Balázs

A Magyar Olimpiai Bizottság új sportolói bizottságának szerdai alakuló ülésén Baji Balázs kétszeres olimpikont, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutót választották meg a testület elnökévé. A pályafutását a 2021-es szezont követően befejező sportolót, aki a budapesti világbajnokság szervezésében is részt vállal, a megválasztása után nem sokkal kérdeztük.

„Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy először a tokiói olimpikonok beválasztottak a társaságba, majd a bizottság tagjai megszavazták, hogy én legyek az elnök. Örülök, hogy folytathatom azt a munkát, amit 2017-ben elkezdtünk. Óriási lehetőség előtt áll a jelenlegi sportolói bizottság, főleg annak köszönhetően, hogy Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint a MOB vezetőiként is nagy erőkkel támogatja a sportolói bizottság ügyét.

Elég arra gondolni, hogy a sportolói bizottság elnökeként bekerültem a MOB elnökségébe, plusz a közgyűlésben rajtam kívül még egy tagunk, Csernoviczki Éva is helyet kapott. Hangsúlyossá vált a sportolók véleménye a sportvezetésben, helyet kaptunk annál az asztalnál, ahol ténylegesen azok a döntések születnek, amik a sportolók érdekeit szolgálják” – mondta világbajnoki bronzérmes gátfutónk, aki hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lett a bizottság vezetője.

Míg a bizottság 2017-es újjáalakulása során az idő rövidsége miatt csak jelölés volt, addig most választás útján lehetett ezt a tisztséget megszerezni. „Már akkor is célul tűztük ki Sinkó Andrea vezetésével, hogy a sportolói bizottságokat fellendítsük, és a lehető legtöbb szövetséget becsatoljuk a rendszerbe. Ezt a munkát szeretnénk tovább folytatni és szemmel látható sikereket elérni” – foglalta össze a célokat a 32 éves – immáron – sportvezető.

A MOB híradásában emlékeztetett arra, hogy Gyurta Dániel a Nemzetközi, míg Knoch Viktor az Európai Olimpiai Bizottság tagjaként van jelen a MOB sportolói bizottságában, amelyet a felsoroltakon kívül Berki Krisztián tornász, Csonka Zsófia sportlövő, Harsányi Gergely kézilabdázó, Keszthelyi Rita vízilabdázó, Lőrincz Tamás birkózó és Szilágyi Áron vívó alkot.

„Ez egy társadalmi munka, ami ugyan nem tekinthető főállásnak, de igyekszem az egész bizottságot arra motiválni, hogy mindannyian aktívan vegyünk részt a munkában és tegyük a céljaink elérése érdekében. A mi befektetett munkánk határozza meg a bizottság sikerét. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő három évben a legtöbb célunkat teljesíteni tudjuk.”

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.