A cél az, hogy egyre több magasan képzett magyar versenybíró legyen

A versenybírói testület

Dr. Horváth J. Krisztina közel három évtizede meghatározó szereplője a hazai és a nemzetközi atlétikai életnek. Nemrég írtunk arról, hogy megújul a versenybíráskodás szervezése, intézményrendszere és ez már összefügg azzal, hogy Magyarország atlétikai világbajnokságot rendez 2023-ban Budapesten. Mindennek az alapja, hogy minél több magasan képzett és nemzetközi szinten is elismert versenybíró legyen. Ezért hozta létre a MASZ a versenybíró képzési bizottságot, amelynek vezetője, dr. Horváth J. Krisztina mesélt a terveikről.

- Hogyan csöppent bele a versenybíráskodás világába?

- 10 év körüli kislány voltam, amikor édesapámmal, Horváth Istvánnal – aki a mai napig aktív versenybíró – elkezdtem versenyekre járni. Már elsőre nagyon megragadott ez a közeg és tetszett az, amit édesapám csinált. Ezt követően néhány évig összekötőként tevékenykedtem az eseményeken, közben pedig apránként megtanultam a célfotó értékelő bírói feladatokat. 1995-ben már az első nemzetközi versenyemen vettem részt. Akkor a Nyíregyházán zajló 13. Ifjúsági Európa-bajnokság célfotó brigádjának tagja lehettem, azóta pedig szinte minden Magyarországon rendezett nemzetközi atlétikai versenyen közreműködtem célfotóbíróként.

- Az édesapja hivatásán kívül más kötődése is van az atlétikához?

- Középiskolai éveim alatt Dr. Urbán Ákos tanítványaként versenyszerűen gyalogoltam a Budapesti Honvéd Sportegyesületben. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat az orvosi egyetemen, sajnos egyre kevesebb időm jutott a rendszeres edzésekre, de a mozgás és a futás szeretete megmaradt. A versenybíráskodást is a főállásom mellett csinálom. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjában megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosként, epidemiológusként dolgozom. Hétvégén pedig örömmel segédkezek az atlétikai versenyeken.

 - Miként alakult a versenybírói karrierje a nemzetközi porondon?

- 2004-ben a budapesti fedettpályás atlétikai világbajnokságon a hazai bíróként felkért célfotóbíró voltam, két évvel később pedig először tevékenykedtem nemzetközi célfotó értékelő bíróként, a moszkvai vb-n. Akkor az IAAF még azzal a gyakorlattal élt, hogy az előző világverseny nemzeti célfotóbíróját jelölte ki a következő verseny nemzetközi bírójának. 2007-től a négy évre kinevezett nemzetközi célfotóbíró panel tagjaként vettem részt a világversenyeken. Ennek a panelnek egyébként azóta is tagja vagyok. Nemcsak nemzetközi célfotó-, hanem általános versenybíróként is dolgozom. 2009-ben sikeresen elvégeztem az Európai Szövetség Nemzetközi Technikai Tisztségviselő (ITO) tanfolyamát. 2010-től az Európai Szövetség, majd 2014-től a World Athletics ITO panelnek is tagja lettem. Szintén 2010-ben alakult meg Európai Atlétikai Szövetség célfotóbíró panelje, amelyben ugyancsak szerepelek. 2015-ben ennek a panelnek a tagjaként a célfotóbíró képzés oktatójaként és vizsgáztatójaként is dolgoztam. 2016-ban a nyári olimpiai játékokon is részt vettem, mint nemzetközi célfotóbíró. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség Technikai Bizottságának, majd 2020-tól a Versenyekért felelős Bizottság Technikai Munkacsoportjának feladata az érvényben lévő szabályok és előírások felülvizsgálata, szabálymódosítási javaslatok előkészítése a World Athletics tanácsa számára. 2015 óta ezen testült tagjaként is aktív szerepet vállalok.

- Mindeközben a Magyar Atlétikai Szövetség által létrehozott képzési bizottság vezetőjeként a hazai versenybíróképzés átalakításában is segédkezik.

- 2012 óta vagyok a Magyar Atlétikai Szövetség Versenybírói Testületének tagja, főleg az oktatási feladatokban és a magyar nyelvű atlétikai szabálykönyv összeállításában veszek részt. Ahogyan eddig is, ezután is az motivál, hogy a számos nemzetközi versenyen versenybíróként szerzett tapasztalatot megoszthassam a hazai versenybíró képzések során, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy minél több versenybíró juthasson el a nemzetközi szintre.

Horváth J. Krisztina- Milyen célokkal vágnak neki a versenybíró képzés átalakításának?

- A versenybíró képzés a mindenkori versenybírói testületnek alapfeladata, és az oktatás fejlesztése eddig is prioritás volt. 2017-ben bevezetésre került egy egységes felépítésű és követelményű országos minősítésű versenybírói tanfolyam-, és vizsgarendszer, amely felváltotta a korábbi országos minősítésű vizsgát. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség TOECS (Technical Officials Education & Certification System) oktatási rendszer I. szintjének megfelelővé vált ezzel az országos minősítést adó tanfolyam. Ez akkor hatalmas lépést jelentett. Ezt a munkát folytatva és szem előtt tartva a budapesti vb közeledését, újabb elvárásokat és célkitűzéseket fogalmaztunk meg a képzésekkel kapcsolatban.

Az alapvető cél természetesen ugyanaz marad, hogy az atlétikai versenyeken szakmailag képzett, tapasztalt, elkötelezett versenybírók dolgozzanak. Ehhez elengedhetetlen a folyamatos önképzés, a szabályok ismeretének frissen tartása, a szakmai változások követése, valamint a nyitottság és a kíváncsiság az új ismeretekre. A MASZ ehhez szeretne hozzájárulni az átalakított rendszerrel.

- Pontosan milyen változások lesznek?

Az alapszintű (III. és II. osztályú) képzések egységesítése érdekében 2021 tavaszától központilag hirdetjük meg az alapképzést, amely teljes egészében online zajlik majd, a kötelező konzultációt és a vizsgákat is beleértve. A tanfolyam tananyagát a képzési bizottság készíti elő. A versenybírói minősítés megszerzésének feltétele az írásbeli és szóbeli vizsga sikeres teljesítése és legalább 6 óra időtartamú gyakorlati versenybíráskodás teljesítése valamely MASZ által szervezett versenyen.

A 2019 őszén lebonyolított második TOECS I. szintű képzés óta eltelt újabb két év, így idén ismét lehetőség nyílik arra, hogy versenybíróink egy magasabb színvonalú szakmai képzésben részesülhessenek. A vb-re készülve terveink szerint 2021-ben és 2022-ben is két alkalommal, tavasszal és ősszel is, szervezünk országos minősítést nyújtó TOECS I. szintű tanfolyamot. A tavaszi oktatásra nemsokára megnyílik a jelentkezési lehetőség, ezért érdemes folyamatosan figyelni a MASZ honlapját, illetve követni a közösségi oldalát. Erre a képzésre elsősorban I. osztályú minősítéssel rendelkező versenybírók jelentkezését várjuk, emellett a régi típusú országos minősítésű versenybírók érdeklődésére is számítunk. 

A MASZ Versenybírókra vonatkozó útmutatója szerint a (70. életévét be nem töltött) országos szintű vizsgát tett versenybírók számára négy évenként kötelező a vizsga megújítása. Ezidáig ezt nem valósítottuk meg, azonban a 2021. évi őszi terveink között szerepel ennek a megújító vizsgának a lebonyolítása is, amire ezúttal online módon kerítünk sort.

- Milyen lehetőséget biztosít a szövetség azok számára, akik évekkel ezelőtt már elvégezték a versenybírói képzést?

-Tudásfrissítő online képzési lehetőséget kívánunk biztosítani azon versenybírók számára, akik nem az adott évben szereztek képesítést vagy újították meg az országos minősítésüket.

Az általános versenybírói ismereteken túl egyes szakágakban betöltött versenybírói szerepek speciális tudást és gyakorlatot igényelnek, ezért olyan célzott képzéseket is szervezünk majd a nyári hónapokban, amellyel elősegítsük ezen egyedi készségek fejlesztését is, így például - a teljesség igénye nélkül - a verseny technikai feltételeinek biztosítása, gyaloglás, indítás, célfotó értékelés, pályabírói feladatok és szerhitelesítés területén is.

- Kiknek ajánlják a versenybírói képzést?

- Minden olyan személy számára jószívvel ajánlom, akinek van valamilyen kötődése az atlétikához, de azok jelentkezését is szeretettel várjuk, akik eddig nem voltak érintettek a sportágban, de megtapasztalnák, hogy milyen feladatokkal jár egy verseny komplett lebonyolítása.

- Ha jól tudom, nem csak a fiatalítás és az új versenybírók képzése a cél, hanem az oktatói bázis fejlesztése is.

- Ez így van. Általános célkitűzésünk az is, hogy a képzésekben résztvevő oktatói bázist növeljük és őket is képezzük. Mindehhez kivételes helyzetben vagyunk, hiszen a képzési bizottság (Kerner Péter, Smoczer György, Slezsák Ágnes és Gruber Orsolya) munkáját a mentorbizottság tagjai (Gál László, Rózsa István és dr. Madarász János) folyamatosan segítik tapasztalatukkal és tudásukkal.

-  Önhöz hasonlóan a többiek is a főállásuk mellett vesznek részt az oktatási program kidolgozásában, mennyire volt nehéz ilyen gyorsan reagálni és átalakítani a képzést?

- Bár viszonylag hamar kellett cselekednünk, és kialakítani azokat az elveket, amik mentén létrehozzuk az oktatáshoz szükséges tananyagokat, de ez senkinek nem okozott gondot, mindenki hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát az előkészületi munkába. Egyszerűen imádjuk a sportágat és azt, amit csinálunk, így alapból nagyon motiváltak vagyunk, a világbajnokság pedig még ehhez is hozzáad egyet. Az alapszintű ismeretek elsajátításához segítségként egy videós tananyagbázis létrehozásán dolgozunk, amelynek megalkotásakor hosszú távra is terveztünk. Az online is elvégezhető képzéshez elkészült videókat a hallgatók többször is visszanézhetik majd, így amikor a járványhelyzet lehetővé teszi, már kész tudással és kérdésekkel érkezhetnek meg akár egy személyes konzultációra a jövőben. A tavaszi képzés alakalmával oktatóinkat és hallgatóinkat is arra ösztönözzük, hogy ötleteikkel, tapasztalataikkal és kérdéseikkel segítsék a tananyagok és a képzési rendszer folyamatos továbbfejlesztését.

- Apropó koronavírus. Mivel ön járványügyi szakemberként is tevékenykedik, nem mehetünk el e mellett sem szó nélkül. Ön, hogy látja miként befolyásolja a járvány a sport világát, ezen belül pedig az atlétikát?

- Nincs most könnyű helyzetben a világ, de az általánosságban elmondható, hogy ez mindenkit érint és mindenre hatással van. Szerencsére idén, ha nézők nélkül is, de úgy tűnik, lehetnek versenyek. Ez a sportolók szempontjából nagyon fontos, hiszen van versenyzésre lehetőségük, még ha megváltozott körülmények között is.

- Nemrég volt a Budapest Bajnokság. Mit tapasztalt, mennyire volt nehéz betartani a biztonsági intézkedéseket?

- Egyszerre 150-en lehettek a versenytérben, amit nem volt könnyű megoldani, hiszen a versenyükön már túllévő atléták kíváncsiak voltak a társaikra, és akadt olyan szülő is, aki nagyon aggódott a gyermekéért, és mindenképp szerette volna őt látni. Természetesen ez egy nagyon nehéz helyzet, hiszen emberi szempontból érthető ez, de a biztonság érdekében nem engedhettünk a szigorból. A verseny folyamán többször hangosbemondó segítségével is tájékoztattuk a résztvevőket, de ha kellett a pályabírók, a versenybíróság elnöke és elnökhelyettese is besegített, és megkérték az embereket, hogy tartsák be a szabályokat. Úgy gondolom, hogy bár nehéz volt megoldani a helyzetet, de sikeresen ugrottuk meg ezt az akadályt.

- Úgy tűnik a szigorú szabályok betartásával tényleg lehetőség nyílik a versenyek megtartására. Mi a helyzet a márciusi Fedettpályás Európa-bajnoksággal?

Úgy készülünk, hogy lesz EB. Igaz, hogy maszkban, nézők nélkül, és a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartásával, de megrendezik a kontinensviadalt. Ezen a világeseményen egyébként én is ott leszek, ITO-ként segítem majd a versenybírók munkáját.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.