Ekler Luca: A legnagyobb álmom vált valóra a paralimpiai részvétellel

Ekler Luca és a magyar csapat a tokiói paralimpián

Szombaton a Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Ekler Luca, Szöllősi István összetételű magyar paraatléta-csapat is rendben megérkezett a tokiói nyári paralimpiai játékok helyszínére. Az idén két Európa-bajnoki aranyérmet és egy ezüstérmet szerző, világcsúcstartó és világbajnok atlétánkkal, Ekler Lucával beszélgettünk pár nappal a rajt előtt.

Már az olimpiai faluban? Milyen volt a repülőút, mivel töltötted az időt az égben? Hogyan tetszik a szállás?

Szerencsésen megérkeztünk a paralimpiai faluba, minden gördülékenyen ment, a szervezők nagyon kedvesek és segítőkészek. Az út elég hosszú volt, de kiolvastam két könyvet és beszélgettünk a többiekkel, zenét hallgattam, eltelt az idő.

A falu valami varázslatos, főleg este, amikor minden ki van világítva. A szálláson szerencsére közel vagyunk egymáshoz, úgyhogy tudunk találkozni a többi sportolóval is, ha már egymás versenyeire nem is mehetünk.

Kivel vagy egy szobában? Voltatok már szobatársak korábban?

Egyedül vagyok egy szobában, viszont az apartmanon belül négyen vagyunk Biacsi Berivel és Icával valamint Oroszi Zsuzsival. Már többször laktunk így együtt, a világbajnokságon is hasonlóan szállásoltak el minket, szeretek velük lenni.

Milyen érzés életed első paralimpiájára készülni? Mit jelent számodra ott lenni a viadalon?

Még nem teljesen fogtam fel, hogy itt vagyunk Tokióban, de végtelenül hálás vagyok azért, hogy azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. A legnagyobb álmom vált valóra a paralimpiai részvétellel.

Az egyik nemzetközi oldalon kimondottan aranyesélyesként tekintenek rád. Mekkora nyomást jelent ez számodra?

Tisztában vagyok az esélyeimmel, de ezt szeretném kizárni amikor versenyzek. Az elejétől a végéig élvezni szeretnék minden pillanatot, nem helyezek magamra nyomást.

Hogy vagy? Milyen formában érzed magad?

Jól érzem magam, még sok mindent meg kell szokni, belerázódni az itteni életbe. Ma kilátogatunk a stadionhoz, edzeni holnaptól fogunk. Az elmúlt hetek edzései jól mentek, én úgy érzem, hogy készen állok.

Hogyan értékeled eddig a szezonod? Melyik eredményeidre vagy a legbüszkébb az idei évből?

Az egyik legjobb és legkiegyensúlyozottabb szezonom eddig, a legbüszkébb az Európa-bajnokságon elért 400 méteres világcsúcsomra vagyok. Emellett a Gyulai István Memorialra is kedves emlékként gondolok vissza, nagyon jó érzés volt ennyi tehetséges atlétával versenyezni együtt. Remélem, hogy a folytatás is ilyen jó lesz, én mindent meg fogok tenni érte.

Melyik versenyszámokban láthatunk téged Tokióban versenyezni?

Távolugrásban, 100 és 400 méteres síkfutásban fogok versenyezni.

Mi motivál abban, hogy versenyezz?

Szeretem amit csinálok, és élvezem azt, hogy minden edzésen és versenyen feszegetem a teljesítőképességem határait. Kíváncsi vagyok, hogy mire vagyok képes.

Emellett az eredményeimmel szeretném, ha segíteni tudnék másokat, hogy merjenek túllépni a korlátaikon, és minél több emberhez eljusson a parasport híre és lehetősége, mert én is csak hosszú idő után találtam rá, ma pedig a legjobb dolog az életemben.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.