Magas színvonalú versenyt hoztak össze a szervezők június 5-én, a Magyar Nagydíjsorozat első, tatabányai állomásán. Néhány nappal az esemény után összegeztük a tapasztalatokat Spiriev Attila sportigazgatóval.

Mennyire töltötte be a Continental Tour Bronze fokozatú verseny azt a célt, amiért létrejött?

Kezdjük a céllal! Ilyen jellegű atlétikai esemény 30-40 éve nem volt Magyarországon. Szűk évtizede átalakítottuk a magyar atlétikai versenyrendszert. Ennek három szegmense van. A korosztályos és a felnőtt országos bajnokságok mellett, jól strukturált Liga-sorozat indult, ez – a csapatbajnokság mellett – a hazai atlétáknak kellő számú versenyzési lehetőséget biztosít. Idén – július 5-én és 6-án, Székesfehérváron – tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat, melyről ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ egyik kiemelt eseménye, melyen a lehetőségekhez képest minél több magyar atlétát próbálunk versenyzési lehetőséghez juttatni. A harmadik elem pedig a külföldi versenyek sora, melyekre az elmúlt nyolc-kilenc év munkája eredményeképpen egyre több magyar sportoló jut el.
Eddig pontosan olyan verseny hiányzott a palettától, melyet Tatabányán rendeztünk. Ennek oka, hogy nagyobb létszámú magyar atléta indulhat, és olyan komoly eredményeket elért külföldiekkel mérheti össze tudását, amelyre eddig nem volt lehetősége, ráadásul hazai közönség előtt.

Ezek szerint mérföldkőnek is tekinthető június 5-e, és az lehet augusztus 24-e is, amikor a budapesti Lantos Mihály Sportközpont ad otthont a második Magyar Nagydíjnak.

Igen, mert a versenyszámok kialakításakor, a versenyzők meghívásakor, az időrend összeállításakor számos kritériumnak kellett megfelelni, és ez sikerült. Kezdjük azzal, hogy a brit Thomas Campbell olimpiai kvótát szerzett kalapácsvetésben, rögtön az első versenyszámban. Az ellenszéllel dacolva remek férfi 100 méteres síkfutást láthattunk, ami azért is érdekes, mert pár nap múlva Prágában ugyanazok nyertek, akik itt, csak valamivel jobb idővel, mert ott hátszél volt. Fantasztikusan sikerült a női magasugrás, hiszen öten ugrottak legalább 1.90-et, hárman még többet, amit nem mindegyik Diamond League-versenyen látunk.

Ki lehet emelni valakit magyar szemüvegen keresztül?

Bizonyos szempontból kiemelkedik a hazai indulók közül Molnár Janka (400m gát, 56.17 U23-as csúcs.) Nála hozzá kell tenni, hogy márciusban elérte a koronavírus, így nehéz volt újraépíteni, és dicséret illeti edzőjét, Bartha Attilát a türelmes munkáért.

Mennyit lendít a magyarok tokiói kvalifikációs ranglistahelyezésén ez a megmérettetés?

Ezt jelenleg még nem tudjuk megmondani. Ha kiragadunk néhány számot, akkor 110 gáton Baji Balázs számára bizonyosan fontos verseny volt. 400m gáton Koroknai Máté jó időt futott, és az, hogy megverte David Kendzierát, megsüvegelendő. Óriási volt a 3000m akadály, melyen a nagyon tehetséges, még mindig csak 20 éves Palkovits István úgy lett élete legjobbjával harmadik, hogy néhány tizeddel maradt el az U23-as országos csúcstól, amely 1982 óta él, és nagyon nagy neveket vert meg. Neki ez a siker nagy lökést adhat. Ő a tipikus példája annak, amiért ilyen versenyeket kell rendezni.

Beszéljünk még Bartha-Kéri Biankáról, aki élete legjobbjával nyert 800 méteren, legyőzve a lengyel Angelika Sarnát, aki jó név a szakmában! Fel is dobta a győzelem Biát, hiszen pár napra rá Prágában is nyert. Ne menjünk el amellett sem, hogy ebben a számban még három magyar lány futotta élete legjobbját – Ferencz Anna, Heffner Hédi és K. Szabó Gabriella –, de ki kell emelnem a „nyulat” Tóth Rebekát is, aki tökéletesen végezte a dolgát, remek iramot diktált.

Összesen tizennégy magyar atléta ért el egyéni csúcsot. Ez is egyfajta rekord.

Ennek azért van nagy jelentősége, mert a magyar élmezőnyről beszélünk, ráadásul további harminc fölötti a száma azoknak, akik idei legjobbjukat teljesítették Tatabányán, többen is, alig elmaradva egyéni csúcsuktól. A matematika nyelvére fordítva: a magyar indulók kétharmadának neve mögé kerülhetett SB, vagy PB jelzés. Ha innen nézzük, akkor elértük a célt, amit kitűztünk magunk elé.

Milyen lesz a Magyar Nagydíjsorozat következő versenye, augusztus 24-én Budapesten?

A cél változatlan, de szinte minden más lesz a Lantos Mihály Sportközpontban. Eltérő adottságokkal rendelkezik a két létesítmény. Budapesten nyolcsávos a pálya, a gerelyhajítást meg lehet rendezni a stadionon belül, a diszkosz- és kalapácsvetés közvetlenül a futópálya mellett bonyolítható le. A másik különbség, hogy akkor már a szezon végéhez közeledünk. Nem égnek majd Tokió lázában az atléták, hanem akik előre tekintenek, már gyűjtögetik a pontokat a jövő évi világ- és Európa-bajnokságra. Izgalmas időszak előtt állunk, de addig még lesz egy s más, például magyar bajnokság, Gyulai István Memorial és olimpia…