Elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója

Monspart Sarolta

Szombat reggel 76 éves korában elhunyt Monspart Sarolta, az első nem skandináv tájfutó világbajnok, a Nemzet Sportolója.

Ő volt az első európai nő, aki 3 órán belül futotta le a maratoni távot egy 1972-es csepeli versenyen, majd az első, nem hivatalos maratoni világbajnokságon ezüstérmes lett. 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt a 42 195 méteres távon.

Tájfutásban 34-szeres magyar bajnok, és 1972-ben megnyerte a világbajnokságot is. 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitánya volt, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok - világbajnokságok, világversenyek - szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották.

A magyar sport 12 legendája közé 2020-ban beválasztott Monspart Sarolta elsőként képviselhette a nem olimpiai sportágakat ebben a csoportban. Ezt nem csak lenyűgöző eredményeivel, de sportolói pályafutása utáni tevékenységével is maximálisan kiérdemelte. Hatására tízezrek kezdtek el mozogni.

„Amiben bíztam, valósággá vált – nyilatkozta a beválasztása után, és meg is indokolta. – Valóban sokféle kitüntetésem van, mindet szeretem és örültem nekik, mindegyik további célok elérésére ösztönzött. A Nemzet Sportolója címre azért vágytam különösen, mert így a nem olimpiai sportokat is képviseli valaki, ami az élsportolók egyenrangúságát jelzi.”

Ő volt az, aki ha esett, ha fújt, határtalan buzdításával számos amatőr futót segített át a holtponton a budapesti tömegfutóversenyek egyik utolsó nehéz akadályán, a Nyugati téri felüljárón. Amit ő tett a magyar szabadidősportért és azért, hogy az emberek egészségesebben éljenek, pótolhatatlan érték.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.