Elnököt választ a Magyar Atlétikai Szövetség - interjú Gyulai Miklóssal

Gyulai Miklós

Küldöttgyűlésre és tisztújításra készül a Magyar Atlétikai Szövetség. Gyulai Miklóst újra elnöknek jelölték, így megválasztása esetén lehetősége lesz arra, hogy ebben a különleges időszakban - amely magában foglalja a Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokságot is - folytassa a munkáját. Ebből az alkalomból megkérdeztük tőle, hogyan látja a sportág és a szövetség lehetőségeit a jövőben.

Mit jelent a sportág számára, hogy Magyarország és a Magyar Atlétikai Szövetség elnyerte a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát?

Az Atlétikai Világbajnokág megrendezése a magyar atlétika történetének legrangosabb, legnagyobb eseménye, amelyhez hasonlóra a következő 20-25 évben nincs esély, így kimondhatjuk, hogy egy 150 év csúcspontja lesz az a 10 nap.

Épül a Nemzeti Atlétikai Központ. Milyen célt szolgál ez a létesítmény azon túl, hogy a vb helyszíne lesz?

A World Athletics több tízezezer ember bevonásával készített kutatást az atlétika helyzetéről és fejlődési lehetőségeiről, egészen pontosan azt kérdezték, hogy mi a legfontosabb feltétele a sportág fejlődésének. A válaszok között az első helyen, sőt messze kiemelkedően legelöl szerepel, hogy javítani kell az infrastruktúrát, azaz a létesítményeket. Magyarországon az atlétika, amely az 5. legsikeresebb olimpiai sportág, 10 olimpiai bajnokkal eddig nem rendelkezett egy komplex edző- és versenyközponttal. Fontos hangsúlyozni, hogy az atlétika a nemcsak a „sportok királynője”, hanem egy olyan alap mozgásforma is, amely minden sport alapja, így mindannyiunk érdeke, hogy még vonzóbbá tegyük az atlétikát és ennek elengedhetetlen eszköze egy méltó, nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas létesítmény megépítése.

Egy hazai vb mindig nagy nyomás a sportág elitjére, a versenyzőkre nézve. Ezzel hogyan tudnak megbírkózni?

A Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság nem csak egy nemzetközi verseny és nem csak arra szolgál, hogy Magyarország ismét bebizonyíthassa, milyen tapasztalt és profi versenyszervező, milyen vonzó a turisták számára és mennyire elkötelezett a sport mellett. A vb a magyar atlétika nagy lehetősége, hogy tovább erősödjön, hogy minden korábbinál nagyobb figyelmet kapjon, és minél nagyobb sikereket érjen el. Nem hallani olyan nyilatkozatot már most sem magyar atlétáktól, szakemberektől, amiben ne említenék meg a vb-t. Erre készülünk és a Kiemelt Atlétikai Program támogatásával segítjük a legjobb versenyzőinket és edzőiket, hogy minden lehetőséget megkapjanak a felkészüléshez. Mondanom sem kell, hogy ennek egyáltalán nem csak a vb-n lesz hatása. Már most láthatóak a kiemelkedő eredmények és nyilvánvaló, hogy a vb utáni években is bőven tart még majd az a hullám, aminek most az elején vagyunk. Az én személyes célom is, hogy a vb-t lehetőségként fogjuk fel, amely hosszú időre lendületet ad a sportágnak nem csak az igazolt versenyzők számát tekintve, de a világversenyeken indulók, ott eredményeket elérők számában is.

Ehhez a hosszú távú lendülethez utánpótlásra is szükség van. Jönnek a gyerekek az atlétikába?

A Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság a sportág hosszútávú fejlődését szolgálja, aminek nyilvánvalóan alapfeltétele az utánpótlás, már egészen kis kortól. Korábban is voltak sikeres programjaink a kisiskolások számára, most viszont azt a célt tűztük ki, hogy a Kölyökből Atléta Program segítségével három éven belül minden ötödik gyerek ismerje meg az atlétikát Magyarországon. Az a fő cél, hogy minél többen közülük egyesületi keretek között próbálják ki az atlétikát. Ebben a korban bátran kijelenthetjük, hogy nem tudnak hasznosabb, jobb sportágat választani. Nagyon könnyű hozzáférni az atlétikához, nem igényel a család részéről nagy befektetést, nem igényel extrém erőfeszítéseket sem a szülők, sem a sportoló gyerek szempontjából, viszont nagyon nagy élményt jelentenek a játékos feladatok és versenyek. Igen, már ennek a korosztálynak is szervezünk versenyeket, mert tudjuk, hogy a gyerekek imádnak versenyezni és annak is örülünk, sőt kifejezetten hasznosnak tartjuk, ha más sportágakból is jönnek majd a versenyeinkre. Egy judós vagy focista gyerek számára is izgalmas lehet összemérnie gyorsaságát, vagy „rugóját”, ügyességét más gyerekekkel. Azzal is tisztában vagyunk és azt is fontos mindig hangsúlyozni, hogy az atlétika egy alap mozgásforma, ami minden más sport alapja is egyben. Így számolnunk kell azzal is, hogy lesznek, akik felsőbb korosztályokban már nem maradnak meg az atlétikánál, de egyrészt annak is örülünk, ha így hozzájárulhattunk a magyar sport fejlesztéséhez és a fiatalok egészségéhez, másrészt biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan a sikereik, vagy a jó egyesületi hangulat alapján tartósan ennél a sportágnál maradnék és végül felnőtt versenyzők lesznek belőlük.

Nincs már olyan messze a világbajnokság, alig több, mint két év van hátra. Elég ennyi idő ahhoz, hogy eredményeket érjenek el?

A folyamat nem most indult el és az eredmények is látszanak már! A Nemzetközi Atlétikai Szövetség weboldalán hozzáférhető ranglista rendszerben külön értékelik egy nagyon pontos szempontrendszer alapján a versenyek összteljesítményét és eszerint az elmúlt 20 év legsikeresebb fedettpályás versenye volt a februári magyar bajnokság. Emellett Szögi István révén 1500 méteren, Wagner-Gyürkés Viktóriának köszönhetően pedig 3000 méteren dőlt meg idén országos fedettpályás rekord és hozzá kell tenni, hogy mindkét rekord több, mint 30 éves volt már. Rekordszámban, 23-an vettek részt a toruni fedettpályás eb-n magyar atléták, ami szintén 20 éve nem látott rekord és az eredmény is kiemelkedő volt, hiszen 6-en döntőbe jutottak, ami ebben a rendkívül népes és erős mezőnyben hatalmas teljesítmény, nagyon büszkék vagyunk rá. Az pedig, hogy Krizsán Xénia bronzérmes lett, így még a dobogón is volt magyar atléta, nagyon ígéretes és a hagyományosan sikeres dobóatlétika még nem is mutatkozott be nemzetközi porondon idén. Hasonlóan sikeresen indult a szabadtériszezon, hiszen Huszák János Európa Kupát nyert diszkoszvetésben, a gátfutó Kozák Luca pedig az idei első nemzetközi szabadtéri versenyén Olaszországban máris aranyérmes lett megfutotta az olimpiai induláshoz szükséges szintet.

Hányan vannak még, akik ott lehetnek Tokióban?

A már biztos kvótával rendelkező és a világranglista-helyezés alapján kvótára esélyes atléták számra együttesen 15 és 20 között van, amivel elégedettek vagyunk. Ez a nyár ugyan elsősorban az olimpiáról szól, de mi már előre nézünk, folyamatosan építkezünk. A legrangosabb magyarországi nemzetközi atlétika versenyen, az édesapámról elnevezett Gyulai István Memorialon például már a 2022-es oregoni vb-re is tudnak kvótát szerezni, nem csoda, hogy világsztárok jelezték már részvételüket. Ezt a versenyt azért is említem, mert minden nemzetközi szintű verseny próbája a Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokságnak valamilyen szempontból.

Mit hozhat ez a vb a magyar atlétikának? Mi a cél vele?

Nagyon fontos valamit tisztázni. A világbajnokság számunkra és számomra nem cél, hanem eszköz. A célunk a magyar atlétika fejlesztése. Biztos vagyok benne, hogy az a profi szervező csapat, amellyel már megkezdtük a munkát, olyan vb-t fog letenni az asztalra, amire joggal mondhatják majd, hogy a valaha volt legjobb atlétikai világverseny. Én viszont akkor leszek elégedett, ha a vb hatására még több ezer gyerek kezd el atletizálni, ha még több magyar élsportoló jut ki nemzetközi versenyekre és ér el jó eredményeket, ha még több atlétikai versenyt láthatunk itthonról és külföldről a televíziókban és különböző média felületeken, valamint még többen jönnek ki személyesen megnézni a versenyeket.

Természetesen az a célunk, hogy rekordszámú magyar résztvevő kvalifikáljon a hazai rendezésű vb-re és minél többen jussanak döntőbe vagy érjenek el dobogós helyezést. Minden sportoló álma hazai közönség előtt világversenyen részt venni, nem csoda, hogy a mi atlétáink is nagyon várják ezt a pillanatot.

Tisztújítás előtt áll a Magyar Atlétikai Szövetség, újra Gyulai Miklóst jelölték elnöknek. Mi motivál a folytatásban?

Számomra most személyesen is ez a fő cél, ez motivál legjobban, hogy a MASZ elnökeként folytathassam azt a munkát, amit elkezdtünk a magyar atlétika érdekében, fejlesztésében. Elnökként és a világbajnokság szervezőbizottságának társelnökeként elsősorban az a feladatom és a munkatársaim már most is tapasztalhatják, hogy ebből a lehetőségből a lehető legtöbbet hozzuk ki a magyar atlétika számára. Most, a vb-ig, a vb alatt és azután. Házigazdaként természetesen is azt kívánom, hogy a 2023-as budapesti legyen minden idők legjobb atlétikai világbajnoksága, sportvezetőként pedig azt, hogy ez a most felnövő és igen népes válogatott csapat a lehető legtöbbet hozza ki önmagából, éljen a lehetőséggel.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.