GameTime2: főszerepben Baji Balázzsal és az atlétikával

Baji Balázs GameTime2

Elindult a Magyar Diáksport Szövetség online játékának második felvonása. Az előző évhez hasonlóan, a GameTime2-ben is oroszlánrészt vállalt Baji Balázs, hiszen a Diákolimpia legnépszerűbb sportága az atlétika.

Az MDSZ 2020 tavaszán hozta létre a sorozatot, mivel a koronavírus járvány terjedése miatt a klasszikus Diákolimpia lebonyolítására nem volt lehetőség. Az online kihívásokat kínáló programban akkor 1100 diák vett részt, akik közel 7000 videót küldtek be.

A 2021-es kihívásban is 8 sportágban mutathatják majd be gyakorlataikat a 10 és 14 év közötti gyerekek. Az egyes fordulók ezúttal igazodnak a Diákolimpia lebonyolítási rendszeréhez, vagyis 3-3 körzeti, megyei és országos gyakorló feladatot, illetve minden szinthez kapcsolódóan egy-egy összetettebb feladatot tartalmazó döntőt kell teljesíteni a diákoknak, és az ezekről készült videókat fel kell tölteniük a program weboldalára. A kihívást teljesítők és az őket ösztönző pedagógusok is értékes sportszereket és informatikai eszközöket nyerhetnek.

A kezdeményezéshez most is csatlakoztak a sportági szakszövetségek és természetesen ezúttal sem maradhatott ki a felsorolásból az atlétika, hiszen tavaly ez volt a legnépszerűbb sportág. Az atlétikai feladatokat az előző évhez hasonlóan Baji Balázs mutatta be, akihez néhány kihívás erejéig csatlakozott a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor is. A különböző próbák itt is a könnyebbtől haladnak az egyre nehezebbek és összetettebbek felé. Az egyes kihívásokban olyan elemek jelennek meg, amelyek sokszínűen fejlesztik a gyerekek képességeit. A feladatok közt vannak szökdelések, futások, dobások és hajítások is. A cél az, hogy minél több gyerek megismerkedjen a sportág alapjaival, és játékos formában sajátítsa el az egyes mozgásokat.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.