Gyémánt Liga versenyszámok augusztusban Budapesten!

Gyémánt Liga

Két hivatalos Wanda Diamond League versenyszám is felkerült a Magyar Nagydíjsorozat második, augusztus 24-i, budapesti állomásának programjába - tájékoztatott a World Athletics hivatalos weboldala.

Miután több augusztusi, kínai Gyémánt Liga verseny sem tud megvalósulni az eredeti tervek szerint, vannak olyan sportolók, akiknek nincs elég lehetőségük kvalifikálni a sorozat szeptemberi döntőjébe. Ehhez ugyanis legalább négy Gyémánt Liga versenyen kell részt venni.

Négy olyan versenyszám van, amiben pótlásra volt szükség. Az egyiket, a férfi távolugrást már Stockholmban pótolták július 4-én. A többit viszont Continental Tour Bronze versenyeken rendezik, Bernben például női gerelyhajítást és női súlylökést.

Ugyanennek a sorozatnak (CT Bronze) része a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban rendezett Magyar Nagydíjsorozat második fordulója is, ahol szintén lesz Diamond League verseny női súlylökésben és emellett férfi diszkoszvetésben is.

A World Athletics tájékoztatása szerint ezek a pótversenyek ugyanannyi pontot érnek a Gyémánt Liga sorozatban és a világranglistán is, mint azok, amelyeket a WDL sorozat versenyein lehet elérni, de a pénzdíjak már nem követik ugyanazt a szintet.

Petr Stastny, a Diamond League AG vezérigazgatója köszönetet mondott a Bronze versenyek szervezőinek és a versenyzők megértését kérte a díjazással kapcsolatban. Azt mondta, mindenkinek tisztában kell lennie ennek a nehéz évnek a különleges körülményeivel. Természetesen a szeptemberi zürichi döntőben kárpótolhatják magukat azok, akik előkelő helyen végeznek anyagilag is.

A pontos pótló program:

Női súlylökés
2021.08.21.: CITIUS Bern (CT Bronze)
2021.08.24.: Magyar Nagydíjsorozat Budapest (CT Bronze)

Női gerelyhajítás
2021.08.21.: CITIUS Bern (CT Bronze)
2021.08.31.: Palio Città della Quercia Rovereto (CT Silver)

Férfi diszkoszvetés
2021.08.24.: Magyar Nagydíjsorozat Budapest (CT Bronze)

Férfi távolugrás
2021.07.04 (megtörtént): WDL Stockholm.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.