Így állnak a magyar atléták a Road To Tokyo rangsorban

Bartha-Kéri Biank

A nyolc, már biztos olimpiai kvótás magyar atléta mellett immáron tizenegyen állnak kijutást érő pozícióban körülbelül három héttel a kvalifikációs időszak zárása előtt.

A legnagyobb változás az egy héttel ezelőtti ranglistához képest a szenzációs hetet maga mögött tudó Bartha-Kéri Bianka révén következett be. Női 800 méteren három darab 2:01-gyel kezdődő futásával és Tatabányán, illetve Prágában aratott győzelmeinek köszönhetően 800 méteren bekerült a legjobb 48 közé.

Már olimpiai kvótával bír Kozák Luca, Krizsán Xénia, Márton Anita, Kácser Zita, Gyurátz Réka, Halász Bence, Venyercsán Bence és Helebrandt Máté. Mellettük tizenegy olyan versenyzőnk van, akinek a neve mellett ’+’ jelet láthatunk a 2021. június 29-én záruló Road To Tokyo ranglistán, vagyis kedvező helyzetből várhatják a kvótaszerző hadjárat utolsó szakaszát.

A legfontosabb lépéseket két kiemelt versenyen, a június 19-én és 20-án Bulgáriában megrendezésre kerülő Csapat Európa-bajnokságon, valamint a június 26-án és 27-én Debrecenben sorra kerülő Atlétikai Magyar Bajnokságon tehetik meg az ötkarikás játékok felé legjobbjaink.

A Road To Tokyo rangsor magyar szereplői (2021.06.10-én):

+ női 800 méter (48): 42. Bartha-Kéri Bianka

női 100 gát (40): 25. Kozák Luca MEGVAN A KVÓTA

női 100 gát (40): 43. Kerekes Gréta

női 400 gát (40): 49. Mátó Sára

női 3000 akadály (45): 20. Kácser Zita MEGVAN A KVÓTA

+ női 3000 akadály (45): 33. Wagner-Gyürkés Viktória

+ női távolugrás (32): 26. Nguyen Anasztázia

női távolugrás (32): 36. Farkas Petra

női távolugrás (32): 62. Lesti Diana

női súlylökés (32): 13. Márton Anita MEGVAN A KVÓTA

női diszkoszvetés (32): 56. Márton Anita

női kalapácsvetés (32): 22. Gyurátz Réka MEGVAN A KVÓTA

+ női gerelyhajítás (32): 31. Szilágyi Réka

női gerelyhajítás (32): 44. Moravcsik Angéla

+ női 20 km gyaloglás (60): 49. Madarász Viktória

+ 20 km gyaloglás (60): 56. Kovács Barbara

női hétpróba (24): 4. Krizsán Xénia MEGVAN A KVÓTA

női hétpróba (24): 39. Nemes Rita

női 4*100 méter (16): 41. Magyarország

női 4*400 méter (16): 38. Magyarország

+ férfi 800 méter (48): 44. Vindics Balázs

+ férfi 1500 méter (45): 41. Szögi István

+ férfi 110 gát (40): 25. Szűcs Valdó

férfi 110 gát (40): 44. Baji Balázs

férfi 400 gát (40): 44. Koroknai Máté

férfi 400 gát (40): 52. Koroknai Tibor

+ férfi diszkoszvetés (32): 32. Huszák János

férfi diszkoszvetés (32): 37. Szikszai Róbert

férfi diszkoszvetés (32): 45. Kővágó Zoltán

férfi kalapácsvetés (32): 10. Halász Bence MEGVAN A KVÓTA

férfi kalapácsvetés (32): 41. Pars Krisztián

férfi kalapácsvetés (32): 46. Rába Dániel

férfi kalapácsvetés (32): -. /61./ Pásztor Bence

+ férfi gerelyhajítás (32): 25. Rivasz-Tóth Norbert

férfi 50 km gyaloglás (60): 42. Venyercsán Bence MEGVAN A KVÓTA

férfi 50 km gyaloglás (60): 54. Helebrandt Máté MEGVAN A KVÓTA

férfi 50 km gyaloglás (60): Tokodi Dávid és Srp Miklós nem jutottak ki

4*400 méter vegyes váltó (16): 41. Magyarország

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.