Jön a látványos bevonulások versenye, a Váltó Világbajnokság

WA Relays

Ugyan magyar váltók nem lesznek Sziléziában, mégis érdemes lesz figyelemmel kísérni a szezon egyik első rangos versenyét, ami a tokiói kvalifikáció mellett már a 2022-es, oregoni világbajnokság szempontjából is fontos állomás.

Két évvel ezelőtt Jokohamában rendezték, ezúttal a lengyelországi Chorzów városában rendezik meg a Váltó Világbajnokságot. Összesen kilenc versenyszámban mérhetik össze az erejüket az atléták, míg vasárnap este az utolsó szám, a férfi 4*400 méter után kiderül, melyik ország viheti haza idén az arany váltóbotot.

Amíg ki nem derült, hogy az USA ezúttal nem vesz részt az eseményen, a kérdést úgyis fel lehetett volna tenni, hogy vajon lesz-e olyan csapat, amelyik képes letaszítani az Amerikai Egyesült Államokat az első helyről? Ehhez az eddigi négy vébé során Jamaica járt a legközelebb, de a karibi ország 2015-ben is 17 pontra volt az amerikaiaktól lemaradva – igaz, ezúttal a karibiak is távol maradnak a járványhelyzet miatt.

Ettől függetlenül születhetnek olyan meglepetések és kiváló eredmények, mint amilyen két évvel ezelőtt a férfi 4*100 méteren született. Hiába jött Noah Lyles az utolsó százon gőzmozdonyként fel Brazília utolsó emberére, megelőznie már nem sikerült, így, ha csak két századmásodperccel is, de a dél-amerikaiak meglepetésre megnyerték a viadal „királyszámát”.

Az USA, Jamaica és Nagy-Britannia hiányában a brazilok ezúttal is egy jó tipp lehetnek a győzelemre, akik 2019-ben a WA Relays megnyerése mellett a dohai vébén is negyedikek lettek. Ebből a váltóból hárman (Camilo de Oliveira, Rodrigo do Nascimento és Derick Silva) is ott lesznek Lengyelországban.

Női 4*100-on a svájciaknál ott lesz a 60 méteren márciusban fedett pályás Európa-bajnoki címet szerző Alja Del Ponte. Svájcon kívül csak Olaszországnak van meg a tokiói kvótája az indulók közül, így nagy csata várható a helyekért. Olimpiai indulási jogot a nyolc döntős szerez, akik a további két legjobb selejtezőben kieső váltóval együtt az oregoni vébére is kvalifikálják magukat.

Ebben a számban Hollandia tűnik a legnagyobb esélyesnek, a kétszeres világbajnok Dafne Schippersszel és a kiváló formában lévő gátfutó, Nadine Visserrel a soraiban. A nigériaiak az olimpiai és világbajnoki érmes Blessing Okagbaréval szintén nagy dolgokra lehetnek képesek. A házigazda lengyeleknél Ewa Swoboda a 4*100 mellett a 4*200-ban is rajthoz áll.

Két évvel ezelőtt a férfi 4*400 méteres váltóban Trinidad és Tobago legyőzte az USA-t, most pedig itt lehet az idő az első európai győztesnek ebben a számban. A női 4*400-ban ezen már túl vagyunk, a lengyelek hazai pályán védhetik meg a címüket. Azonban Justyna Swiety-Ersetic hiánya miatt mégsem lehet száz százalékban kijelenteni, hogy sikerrel járnak majd.

Sőt, mivel a holland váltó legalább olyan erős, mint a lengyel, ezért a klasszis távolléte nagyon megnehezítheti a lengyelek dolgát abban, hogy a Lieke Klaver, Marit Dopheide, Lisanne de Witte, Femke Bol négyest maguk mögé utasítsák. Talán csak a britek szólhatnak bele a két csapat rivalizálásába.

Nincs férfi 4*400 a Borlée-testvérek nélkül.  Jonathan, Kevin és Dylan számos alkalommal segítette már Belgiumot kiemelkedő eredményhez – elég csak a dohai vébén szerzett bronzérmükre, vagy a riói negyedik helyükre gondolni. Az USA, valamint Trinidad és Tobago hiányában a belgáknak Kolumbia lehet az egyik legnagyobb ellenfelük, akik a csapatukban tudhatják a 400 méter dohai ezüstérmesét, Anthony Zambranót.

A tokiói nyári olimpián már a 4*400 méteres vegyesváltó is a program része lesz, úgyhogy ez az aranyérem is az értékesebbek közül való lesz Sziléziában. Lengyelország még úgy is kihasználhatja a hazai pálya előnyét, hogy még az is előfordulhat, hogy a dohai vébéhez képest teljesen különböző emberek adják majd egymásnak a botot.

Lesznek olyan sztárok, akik a hagyományos 4*400 méter mellett a vegyesváltót is bevállalják: ilyen lesz a holland Bol, Klaver és de Witte közül kettő, a Borlée-testvérek, valamint a kolumbiai Zambrano is.

Lengyelország a tavaly őszi Félmaraton Világbajnokság után ezúttal a váltókat látja vendégül, de nem állnának meg itt. Az egyik legszebb stadionban zajló esemény szervezői hosszú távon is jól kijöhetnek ebből a hétvégéből.

Könnyen lehet, hogy a 2025-ös vagy a 2027-es világbajnokságra is beadják a pályázatukat, így a két év múlva Budapesten megrendezésre kerülő viadal után újra a régióban tudnák tartani a világ harmadik legnagyobb sporteseményét.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.