Kemény kihívások a gyalogló Csapat EB-n Podebradyban

11 magyar atléta képviselte Magyarországot vasárnap a Gyalogló Csapat Európa-bajnokságon, amelynek a helyszíne a csehországi Podebrady volt.

Podebrady-ban 1929 óta szinte megszakítás nélkül rendeznek gyaloglóversenyeket, így a Gyalogló Világkupának, illetve Gyalogló Európa-kupának is több alkalommal otthont adott. Idén már a 89. alkalmat ünnepelhette az esemény és itt lesz a 2023-as és 2025-ös Gyalogló Csapat Európa-bajnokság is.

Lebonyolítását tekintve egynapos versenyről volt szó, ahol idén a felnőtt férfiak 50km és 20km, a nők pedig 35km és 20 kilométeres gyaloglás versenyszámokban mérhették össze tudásukat. Az U20 korosztályban mindkét nem gyaloglói 10 kilométeres távon állhattak rajthoz. A verseny az 50 kilométer gyaloglás olimpiai kvalifikációs időszakának egyik utolsó versenye volt, így a magyar résztvevők közül többen is elsősorban a ranglistán elfoglalt helyezésük biztosítása, illetve annak javítása végett utaztak Csehországba.

Ebben a versenyszámban három magyar képviselte hazánkat, azonban közülük egyedül Tokodi Dávid ért célba. Az FTC versenyzője 35 kilométernél még a 23. helyen állt, majd a táv utolsó szakaszában két helyet is javítani tudott, így a 21. pozícióban ért célba, méghozzá új egyéni csúcsot jelentő 4:03:06 órás idővel.

Srp Miklós és Bagdány Tomasz egyaránt rosszullétre panaszkodva voltak kénytelenek feladni a versenyt. Míg a BHSE gyaloglója 33 kilométerig bírta, addig az élete első 50kilométerét teljesítő Bagdány 16 kilométernél volt kénytelen kiállni.

Női 20 kilométer gyaloglásban a már magabiztos ranglistás pozíciót őrző Kovács Barbarát az idén már többször is elért 1:33 óra körüli eredmény tehette volna majdnem biztos tokiói indulóvá, végül 1:36:19 alatt teljesítette a viadalt, és zárt a 26. helyen.

A koronavírus-fertőzésből a Csapatbajnokság elődöntőjében visszatérő Récsei Rita a csehországi eseményen idei legjobbját érte el, ami a 32. helyet jelentette számára (1:38:00 óra). Csörgő Dóra 44. lett (1:55:42 óra), Bánhidi Eszter nem ért célba - a magyar csapat ezzel a 11. lett a csapatversenyben – az aranyérem Spanyolország birtokába került.

A férfi 20 kilométert Helebrandt Máté egyéni csúcs tempóban kezdte el, de menet közben ő is feladni kényszerült a megmérettetést. Tóth Norbert 1:48:28 alatt teljesítette a távot, ami ezúttal a 44. helyre volt elég.

A 20 éven aluliak 10 kilométeres versenyében Bánk Leonra a penalty area szabály miatt egy perces büntetést szabtak ki, de végig küzdött, és a 18. pozíció lett az övé (53:07 perc). A női 35 kilométeres mezőnyben Bíróné dr. Molnár Valéria képviselte hazánkat, és Bánkhoz hasonlóan ő is a 18. helyen zárt saját számában (3:22:37 óra).

A Gyalogló Csapat Európa-bajnokság legeredményesebb nemzete Spanyolország volt, összesen 11 éremmel zártak, 5 arany, 3 ezüst és 3 bronz megoszlásban. A 36 megszerezhető medálon 12 nemzet osztozott.

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.