Kovács Barbara és Helebrandt Máté nyerte a békéscsabai 20 kilométeres gyalogló bajnokságot

Kovács Barbara

Vasárnap délelőtt került sor Békéscsabán a 42. alkalommal megrendezett Nemzetközi Gyalogló- és Futógálára, aminek 20 kilométeres, olimpiai távját esős körülmények között Kovács Barbara, illetve Helebrandt Máté nyerték meg.

Mivel ez a verseny még beleszámított az olimpiai kvalifikációs időszakba, ezért számos külföldi gyalogló figyelmét is felkeltette. Romániából, Lengyelországból, Új-Zélandról és Mexikóból is érkeztek atléták a Békés megyei településre, ami a magyarokat is jobb teljesítményre serkenthette volna, ha az időjárási körülmények is kedveztek volna a sportolóknak.

Kovács Barbara A női 20 kilométeres versenyben Madarász Viktória távollétében a hazai pályán rajthoz álló Kovács Barbara tudott diadalmaskodni. A Békéscsabai AC kiválósága 1:33:23 órás időt ért el, ami alig tíz másodperccel lassabb, mint amivel egy hónapja Dudincén célba ért.

Kovács mellett a dobogóra a Budapesti Honvéd SE két gyaloglója, Récsei Rita (1:39:46) és Bánhidi Eszter (1:44:16) állhattak még fel. Bánhidi lett a legjobb 23 éven aluli versenyző, aki kiváló időt elérve simán teljesítette a nyári U23-as Európa-bajnokság 1:48:00 órás szintidejét, így ott lehet a július 8-11. között Bergenben megrendezésre kerülő kontinensviadalon.

A teljes, nemzetközi mezőnyt figyelembe véve a leggyorsabb időt a lengyel Katarzyna Zdzieblo érte el, aki 1:30:35 órás eredményével több mint két percet adott az új-zélandi Alana Barbernek (1:32:40), és közel hármat az abszolút harmadik helyén záró Kovácsnak. Zdzieblo fantasztikus eredményének köszönhetően teljesítette az olimpiai szintet, így vele biztosan találkozhatunk a nyári ötkarikás játékokon.

A férfiaknál abszolútban szintén lengyel siker született, Lukasz Niedzialek új egyéni csúccsal csupán 23 másodperccel maradt el a tokiói kvótát érő 1:21:00 órás szintidőtől. A második helyen a mexikói Jose Luis Doctor Morales ért célba, a harmadikon pedig a legjobb magyart, Helebrandt Mátét köszönthettük.

Helebrandt Máté A 32 éves nyíregyházi gyalogló 1:24:08 óra alatt teljesítette a távot, szűk két perccel megelőzve Venyercsán Bencét (1:25:54). Mivel a harmadik helyezett Srp Miklós Domonkos (1:26:35) is a Budapesti Honvéd SE versenyzője, így a női viadalhoz hasonlóan a férfiaknál is két BHSE-s gyalogló állhatott fel a dobogóra.

A World Athletics szerdán fogja frissíteni az olimpiai kvalifikációs ranglistáját, amin - a várakozások alapján - vasárnapi eredményüknek köszönhetően Kovács és Helebrandt is bekerülhet a tokiói kvótát érő legjobb 60 közé.

Az esemény egyúttal teret adott az U20, U18 és U16-os versenyzőknek, akik a felnőttekkel egy időben, egy pályán versenyezve dönthették el a korosztálynak megfelelő távon megrendezett hosszútávú gyalogló bajnoki címek sorsát. Az U20-as korosztályban a férfiaknak 20, a nőknek 15 kilométer, az U18-as korosztályban 15 és 10 kilométer, amíg az U16 korosztályban 8 és 5 kilométer volt a bajnokság távja.

Spiller Tiziana Kinga új U20-as magyar csúccsal nyerte meg korosztályának 15 kilométeres bajnoki címét. A BHSE fiatal tehetsége 1:14:02-es időt elérve adta át a múltnak Récsei Rita 2015-ös rekordját adta át a múltnak.

Zahorán Petra a nyílt nemzetközi 10 kilométeres versenyt megnyerve 50:01 percere javította egyéni legjobbját, újból teljesítve az U20-as világversenyek nevezési szinjét.

Erdős Judit az U18-asok mezőnyében egy rendkívül erősnek számító idővel tudott első lenni. 50:26 perces eredményével táv közben teljesítette volna az idei esztendő korosztályos Európa-bajnokságának szintidejét is, amennyiben az nem kerül a járványhelyzet miatt törlésre, ám az U20-as világversenyekre ezzel már ő is bejelentkezhet. Hasonló mondható el Konczvald Tamásról is, akinek a távja ezúttal 15 kilométer volt, de a 10 kilométeres részideje szintén belül volt a kvalifikációs szinten.

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.