Kozák Luca győzött, Halász Bence idei legnagyobbját dobta Finnországban

Kozák Luca

A Paavo Nurmi Games második, keddi napján Kozák Luca és Halász Bence révén is érdekeltek voltunk. Minkét magyar atléta kitett magáért a Continental Tour Gold sorozatának turkui állomásán.

Halász Bence a kalapácsvetés harmadik sorozatában akkorát dobott, mint idén még egyszer sem: 76.81 méteres teljesítményével az 5. helyen zárt.

„Nagyon örülök az idei legjobb eredményemnek, 77 méter körüli dobásért jöttem Turkuba, ez meg is lett, de úgy érzem, hogy még nagyon sok maradt benne. Technikailag már rendben voltak a dobásaim, abban a részében sikerült előrelépnem, viszont még a sebességemen javítanom kell majd” - értékelt a finnországi viadal után világbajnoki bronzérmesünk.

A győzelem az Európa-bajnok Wojciech Nowickié lett, aki a mezőnyből egyedüliként dobott 80 méter felett (80.77 m). Nem ő volt az egyetlen lengyel a dobogón, ugyanis Pawel Fajdek lett a 3. helyezett. Kettejük közé a francia Quentin Bigot ékelődött be.

Kozák Lucára két futás is várt az este folyamán, miután 100 méteres gátfutásban magabiztosan megnyerte előfutamát (13.21), és így bejutott a döntőbe. Ott az első rajtot visszalőtték, majd másodikra már sikeres volt a start, és a magyar csúcstartónk 12.90-et futva, egy századdal megnyerte a versenyt.

„Nagyon szeretem ezt a versenyt, Turkuban mindig nagyon jó futni. Az előfutamban jobb időt szerettem volna elérni, és ugyan a döntőben is voltak hibák, de az utolsó három gát nagyon jól ment, igazából ott nyertem meg a versenyt” – mondta a 25 éves kiválóságunk, akivel a döntőben egy nem mindennapi eset történt.

„Az első rajt előtti vezényszavak közül a ’set’ helyett ’stand’-et érttettem, így felkeltem a rajtpozíciómból. Szerencsére a versenybíró is csak mosolygott a dolgon, így elrajtolhattam. A 12.90 az egy nagyon jó idő, ezt már stabilan hozom, picit még edzeni kell, hogy még jobb legyen” – mondta Kozák Luca, akit a tervek szerint legközelebb a Magyar Bajnokságon láthatunk majd.

A Paavo Nurmi Games hétfői napja után tehát a keddi sem múlhatott el magyar győzelem nélkül. Az első napon két távolugrónk, Farkas Petra és Nguyen Anasztázia révén voltunk érdekeltek. A tatabányai versenyhez hasonlóan ezúttal is kettejük közül került ki a győztes, igaz, ezúttal Nguyen volt a jobb, aki a harmadik sorozatban 6.51 métert ugrott, aminek köszönhetően egy centivel túlszárnyalta az addig az élen álló brit Abigail Irozuru-t.

A centiméterek Farkas Petra számára ezúttal nem kedveztek, kétszer is 6.28 métert ugrott, amivel a 6. lett úgy, hogy a harmadik hely mindössze három centire volt tőle.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.