Közép-magyarországi Régió, teremverseny

 

2021. december 5-én a gödöllői Sportcsarnokban került megrendezésre a Közép-Magyarország régió decemberi teremversenye. Hat szakosztály 10 csapata vett részt a megmérettetésen, ami a járvány miatti bizonytalanság, és visszamondások miatt valamivel kevesebb volt a szezon korábbi versenyeinek létszámához képest.

Mégis dicséret illeti a szakosztályokat és a Sport XXI.-ben tevékenykedő edzőket, mert látszik, hogy a nehézségeken igyekeznek úrrá lenni, és nagy erőfeszítéseket tesznek ebben a nehéz helyzetben a felkészülés és a versenyzés fenntartása érdekében.

A pörgős, nagyon jól lebonyolítható teremverseny mindössze egy óra alatt véget ért, így a szülőknek, hozzátartozóknak nem kellett sokat várni a gyerekekre, hiszen Ők most az óvintézkedések miatt nem szurkolhattak a sportcsarnokban a gyermekeiknek.

Az eredményhirdetésnél az Ikarus „A”, a Vasas és az UTE csapatai örülhettek e leginkább, mögöttük értékes helyezéseket szereztek a III. kerületi TVE az Ikarus „B” és az Ikarus „D” csapatai.

Mikulás révén csokival távozhatott minden résztvevő.  A díjak átadásban két idén junior korosztályban világversenyket is megjárt és kiválóan szereplő versenyző is segédkezett, Illovszky Dominkot és Polyák Zoltánt az ifjú atléták nagy tapssal fogadták.

Tomhauser István

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.