Küzdelem, mérhetetlen boldogság, óriási lehetőség, gyermekkori álom – ezeket jelenti a magyar atléták számára az olimpia

Szögi István

Ahogyan szinte minden sportban, úgy atlétikában is az olimpiai játékok a csúcs, a legfontosabb esemény, amin mindenki ott szeretne lenni. Most a Tokióba utazó magyar csapat tagjait kérdeztük, hogy mit jelent számukra az olimpia, és mi az első szó, ami eszükbe jut, ha meghallják: olimpia.

KRIZSÁN XÉNIA

„Az olimpia kapcsán nekem először maga az ötkarika ugrik be, de egyébként a versenyek versenyét jelenteni. Hatalmas dolog egy ilyen csapat tagjának lenni, és képviselni Magyarországot. Ennél nagyobb esemény a sportban nincs nekem. Szerintem a legtöbb ember követi is az olimpia eseményeit.”

GYURÁTZ RÉKA

„Az első szavak: óriási lehetőség. Aki kijut az olimpiára, már az is egy megsüvegelendő teljesítmény. Az ember a világ legrangosabb eseményén tudja összemérni a tudását a többiekkel, hihetetlen élményeket él meg kint magán az eseményen, illetve az előtte lévő időszakban és az olimpia után is sok új dolog vár rá. Szóval sokszor el sem tudom hinni, hogy én is már olimpikonnak mondhatom magam.”

KOZÁK LUCA

„Versenyzés. Szeretek erős mezőnyben futni. Nagyon izgatott vagyok, mert ugyan voltam már fedett pályás és szabadtéri világbajnokságokon, de olimpián még egyszer sem. Ugyanakkor nem szeretnék semmi nagy terhet magamra tenni még akkor sem, ha ez egy olimpia lesz. Jóval nagyobb a felhajtás körülöttük, mint egy átlagos versenyen, de élvezem, és szeretném majd kint is jól érezni magam.”

WAGNER-GYÜRKÉS VIKTÓRIA

„Az atlétika a sportok királynője, az olimpia pedig a sportesemények királynője, minden sportoló álma, hogy eljusson ide.”

HALÁSZ BENCE

„Az olimpia számomra a sport csúcsa, hiszen mindenki aki versenyszerűen sportol szerintem arra vágyik hogy egyszer olimpiai bajnok lehessen"

BARTHA-KÉRI BIANKA

„Álom. Egy gyermekkori álmom teljesült azzal, hogy utazhatok a tokiói olimpiára. Sokáig fel se fogtam, hogy sikerült, de a reptéren már kezdtem érezni, hogy megcsináltam.”

SZÖGI ISTVÁN

„Mérhetetlen boldogság. A legtöbb sportoló elmondja, de nálam sincs másképp: kisgyerekkorom óta erről álmodtam, hogy kijussak. A testvéreimmel mindig néztük a televízióban az összes sportág összes versenyét. Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy én is részese lehetek ennek.”

KÁCSER ZITA

„Ötkarika és izgatottság. Ez az első olimpiám, ami egy leírhatatlan érzés a számomra. Nem fogom tudni azt, hogy mibe fogok belecsöppenni, és nem csak azért, mert egyedi olimpia lesz, hanem mert még nincsen tapasztalatom benne. Nagy motivációval és izgatottsággal fogok kiutazni.”

SZILÁGYI RÉKA

„Az olimpia számomra a legnagyobb sportesemény, az atlétikának és nagyon sok másik sportágnak a csúcsa. Nagyon örülök, hogy kijutottam és itt lehetek, nagyon jó érzés, hogy megrendezik és tudok versenyezni. Nagyon vártam már, az elmúlt egy-két hét kicsit zsúfolt volt, sok pakolással és készülődéssel járt, de minden pillanata megérte.”

RIVASZ-TÓTH NORBERT

„Az olimpia a sport legnagyobb eseménye. Furcsa kimondani, hogy 2021-ben van olimpia, ez rendhagyó, hiszen a szokásos négy éves ritmus ezzel felborult. Nagyon örülök, hogy sikerült kijutnom Tokióba még egy ilyen komplikáltabb kvalifikáció során is. Bízom benne, hogy a befektetett munka már a selejtezőben ki fog jönni, és akkor a döntőbe jutás is meglehet.”

KOROKNAI MÁTÉ

„Minden percét élvezni szeretném a létező legnagyobb sporteseménynek, mert ki tudja, hogy mi lesz három vagy nyolc év múlva. Az első szó, ami az eszembe jut, a futás. Szeretném a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, ha úgy jövök le a pályáról, hogy kifutottam magam, akkor már boldog leszek.”

TÓTH LILI ANNA

„Az első szó a küzdelem. Számomra az olimpia azt jelenti, hogy valóra válthatom az álmom, előbb a kijutással, majd a minél jobb szerepléssel Tokióban. Már nagyon várom, hogy versenyezhessek, az ob után volt egy esésem Luzernben, de az elmúlt egy hétben már nagyon erőseket tudtam edzeni, egyre jobb állapotban vagyok, remélem az olimpián ez egy egyéni csúcsban fog megmutatkozni.”

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.