Magyar aranyérem a Dobó Európa Kupa zárónapján

Huszák János

Huszák János aranyérmes a 21. Dobó Európa Kupán. A 29 éves atléta lett az első magyar a verseny történetében, aki megnyerte a diszkoszvetést.

A női gerelyhajítás révén a vasárnapi program első, és egyik utolsó számában is érdekeltek voltunk. Ez annak volt köszönhető, hogy Moravcsik Angéla „csak” a délelőtti B-döntőbe kapott besorolást, ahol remekül teljesített. Idei első versenyén, tavalyi sérülése után felépülve mindenkit legyőzött a mezőnynek ebből a részéből.

„Nagyon boldog és elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, ez volt az első versenyem ebben a szezonban, egy vállsérülést követően térhettem vissza a mezőnybe. Rendkívül sokat edzettem és hálás vagyok az edzőmnek és mindenkinek, aki segítette a felépülésem. Nagyon izgatott vagyok, mert jó formában érzem magam”

- mondta az EA-nak a versenyt követően Moravcsik, aki 57.24 méteres dobásával összesítésben a 10. helyen zárt.

Moravcsik Angéla Szilágyi Réka az A-döntőben mérethette meg magát, ahol 55.87 méterre repítette a gerelyt – ez a 13. helyet jelentette számára a vasárnapi viadalon. A kétszeres olimpiai bajnok, világcsúcstartó Barbora Spotaková nem volt elégedett mai teljesítményével, első öt kísérletét egyaránt kilépte, utolsóra pedig – az ő korábbi szintjén gyengének számító – 58.24 métert dobott, ami ezúttal egy 8. helyet ért neki. A lengyel Maria Andrejczyk 71.40 méterig hajította a gerelyt, és ezzel minden idők harmadik legjobb eredményét produkálva diadalmaskodott.

A nap, sőt a teljes Európa Kupa legnagyobb magyar sikere férfi diszkoszvetésben született: Huszák János 65.35 méteres teljesítményével megnyerte a versenyt. A 29 éves atléta alig három centiméterrel maradt el az egyéni csúcsától, amivel a Dobó Európa Kupák történetének 10. magyar aranyérmét szerezte – diszkoszvetésben az elsőt.

A szám másik magyar indulója, Szikszai Róbert a 7. helyen végzett. A diszkoszvetésről részletesebben IDE KATTINTVA olvashatnak!

Beregszászi Renáta 13.94 méteres, új szabadtéri egyéni csúccsal zárta az U23-as súlylökést, amivel a 10. lett. Viszkeleti Villő alig 15 évesen is a felnőttek között állhatott dobókörbe kalapácsvetésben, és 58.58 méteres eredménnyel a 24. pozícióban zárta a versenyt. A szám korábbi ifjúsági világbajnoka, Gyurátz Réka stabilan hozta a 67-68 méteres dobásokat, ami ezúttal a 8. helyet jelentette a számára.

 „Nagyon örültem, hogy megrendezték ezt a versenyt, nagyon szeretek az Európa Kupákon indulni. Ezúttal egy kicsit később volt, mint a megszokott március közepi időpont, így jó idő volt, végre nem kellett fáznunk. Kicsit sajnáltam, hogy ilyen hosszú ideig tartott a verseny, ami egy kicsit elhúzódott. A hálót is szerelni kellett és szektoron kívül dobva majdnem eltaláltak egy segítőt. Jó állapotban volt a dobókör, ráadásul szép környezetben is dobhattunk” – számolt be a körülményekről a 24 éves atléta, aki utolsó kísérletére 68.59 méterre dobta a kalapácsot.

Gyurátz Réka

„A verseny végére tudtam elérni a legjobb eredményeim, ami tekintve, hogy milyen hosszúra nyúlt, biztató a számomra. A dobásom technikai részében tudok még javítani, de még csak most kezdődnek el igazán a versenyek. Óriási könnyebbséget jelent, hogy már megvan az olimpiai kvótám. Szoktuk figyelni, hogy a világ más tájain milyen eredményeket érnek el a kalapácsvetők, és azt kell, hogy mondjam, eléggé megerősödött a mezőny erre a tavaszra”

– mondta a már biztos tokiói résztvevő kiválóság.

A kalapácsvetés végül lengyel dominanciát hozott, azonban nem úgy, ahogyan arra sokan számítottak: Malwina Kopron 72.82 méteres eredménnyel legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok, világcsúcstartó legendát, Anita Wlodarczykot.

Kerekes Dóra 53.22 métert dobott a diszkoszvetés B-döntőjében, amivel összesítésben a 22. helyen zárt - az aranyérem a portugál Liliana Cá birtokába került. Czeller Gábor és Kovács László is szépen helyt állt az U23-as kalapácsvető és súlylökő mezőnyben, mindketten a 8. helyen zártak saját versenyszámukban. Kovács 17.34 méteres teljesítménye szabadtéri egyéni csúcsbeállítás is egyben, Czeller pedig 64.52 méterre dobta a kalapácsot.

Magyarország egy aranyéremmel az éremtáblázat 7. helyén zárta a Dobó Európa Kupát, holtversenyben Romániával és Szerbiával, amelynek az első helyét Lengyelország kaparintotta meg 3 arany- és 2 ezüstéremmel. A legtöbb medált Fehéroroszország szerezte – nekik hét dobogós helyezésük volt összesen a horvátországi üdülővárosban.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.