Shelly-Ann Fraser Pryce korunk egyik legkiválóbb sprintere. Mosolygós, vidám személyisége az egyik legnépszerűbb atlétává teszi őt.

Jamaica nem csak Usain Boltról szól. Elcsépelt lenne azt írni, hogy Shelly-Ann Fraser Pryce lenne a „női Usain Bolt”, mert kettejük között csupán annyi a hasonlóság, hogy mindketten életvidám jamaicai sprinterek. Míg Bolt a 200 métert szerette jobban, addig Fraser-Pryce egyértelműen a 100 méteres síkfutás királynője.

Soha senki nem nyerte meg négyszer a szabadtéri világbajnokság programjában lévő legrövidebb versenyszámot, csak ő és négy vb-aranyérme is csak neki van egyedül, még a három sem jött össze senki másnak.

Az 1986. december 27-én született Fraser-Pryce legnagyobb erőssége mindössze 152 cm-es magasságából kifolyólag a rajtja, amit a mezőnyben páratlan dinamikával képes végrehajtani. Ennek a tulajdonságának köszönhetően kapta meg a „zsebrakéta” becenevet (magyarul nem annyira hangzatos, mint angol megfelelője, a „Pocket Rocket”). Legtöbb nagy sikerét úgy aratta, hogy már a rajtnál ellépett pár tizeddel mindenki mástól, és utána már csak bottal üthették a nyomát.

Bár már általános iskolában elkezdett futni, Bolttal és Felixszel szemben az utánpótlás világeseményeken nem ért el kiemelkedő eredményeket, sőt, a legtöbbön ott sem volt. Csupán a 2002-es jamaicai U18-as bajnoki címe és a karibi országok világjátékának számító CARIFTA Játékokon 2005-ben elért bronzérme kiemelendő.

2006-ban felvették a Jamaicai Műszaki Egyetemre, ahol a későbbi világcsúcstartó, Asafa Powell edzője, Stephen Francis kezdett el foglalkozni vele. A fiatal sprinter ekkor még igencsak szétszórt volt, nem vette komolyan az edzéseket. Egy olyan „betegségben” szenvedett, amiben több milliárdan ezen a bolygón: lusta volt. Ezt ő maga is elismerte egy tavalyi interjújában, amiben elárulta, hogy rendszeresen elkésett az edzésekről, és azokat korábban is fejezte be, mint amit edzője javasolt, mert félt, hogy túlzottan izmos lesz.

Első sikerei a felnőttek között 2007-ben, az oszakai világbajnokságon jöttek el számára. Ötödik lett 100 méteren, és mivel az elődöntőben tagja volt a váltónak, ezért ő is megkapta az ezüstérmet a másnapi, nélküle lefutott finálé után.

Aztán ami 2008-ban a pekingi olimpián történt, arra senki nem számított. Ismeretlen sprinterként 11 másodpercen belül futva életében először bekerült a jamaicai válogatón az olimpiai csapatba. Ezzel a meglepetés eredménnyel az egy évvel korábban világbajnok Veronica Campbell-Brownt szorította ki a keretből, majd a kínai fővárosban 10.78 másodpercet futva olimpiai bajnok lett.

„A mai napig, ha visszagondolok erre a versenyre, libabőrös leszek. Én lettem minden idők első jamaicai győztese ebben a számban, ami elképesztő. Ez legalább annyira fontos dolog a számomra, mint maga az érem, amit megnyertem” – mondta az azon az augusztusi napon futott egyéni csúcsáról. A 4x100 méteres váltóban csapattársai eldobták ugyan a botot, de így sem térhetett haza csalódottan a Madárfészekből.

2009-ben a világbajnokságon már végigment a bot, szemben az elődöntőben az amerikaiakéval, aminek köszönhetően a döntőben simán meglett a győzelem. A váltó mellett ő maradt a 100 méter királynője, sőt a Berlinben elért 10.78-as egyéni csúcsa nemzeti rekord is volt egyben. Ezt a 2012-es jamaicai bajnokságon 10.70-re javította, ami – Elaine Thompson 2016-os futásával holtversenyben – a mai napig minden idők legjobb jamaicai idejének számít.

2008 óta csupán két olyan világesemény volt, amin Fraser-Pryce nem nyert érmet. A 2011-es világbajnokságon azért, mert három jobb futó is volt nála, a 2017-es vébét pedig kihagyta, mert gyereke született. Öt éve, a londoni olimpián 100 méteren sikerült megvédenie első helyét, ugyanakkor 200 méteren és 4x100 méteren nem bírt az élete formájában versenyző Allyson Felix vezette amerikai csapattal, így „csak” két ezüstérmet szerzett ezekben a számokban.

Fraser-Pryce élete legjobb teljesítménye a 2013-as moszkvai világbajnoksághoz fűződik. Három aranyérmével ő lett az első sprinter, aki a 100 métert, a 200 métert és a 4*100-as váltót is megnyerte egy és ugyanazon a vébén. Igaz, ehhez kellett az is, hogy a 200 méter előfutamait uraló Felix a döntőben már a kanyar közepén megsérüljön. Közhely, de erre 20 év múlva már senki sem fog emlékezni, csak arra, hogy Fraser-Pryce történelmet írt Moszkvában.

 Mivel 2014 volt abban az olimpiai ciklusban az az év, amikor szabadtéren nincs vb, ezért „kénytelen volt” már szezon elejére időzíteni a csúcsformáját, hogy a 60 méteres fedettpályás vb-címet is begyűjtse - egyedül hét másodpercen belül futva a mezőnyben (6.98). Ez minden idők nyolcadik leggyorsabb eredménye, amin minden idők negyedik legjobb 100 méteres idejéhez hasonlóan szintén Thompsonnal osztozik.  100 méteren övé a valaha volt legtöbb 10.80-on belüli idő (15), és a második legtöbb 11 másodpercnél gyorsabb futás (több mint 50).

2015-ben Pekingben a rá jellemző kiegyensúlyozottsággal és jó rajttal nyerte meg harmadik aranyát 100 méteren, és a 4*100-on is Jamaicának jött ki jobban a lépés. Érdekesség, hogy míg az ötkarikás játékokon az USA nyert Londonban és Rióban, addig a vébéken hatból négyszer a karibi ország lett az első.

A 2016-os riói olimpián nem bírt Thompsonnal és Tori Bowie-val, akik jóval fiatalabbak nála. Már a rajt sem sikerült úgy, ahogy megszoktuk tőle, azaz nem tudott két lépés előnybe kerülni riválisaival szemben. Minden idők egyik legszorosabb döntőjében a győztes Thompson és a hetedik English Gardner között alig 23 századmásodperc volt a különbség. A Rióban színpompás hajviselettel rajthoz álló Fraser-Pryce végül bronzérmes lett.

Szinte minden évben megváltoztatja hajviseletét, sőt 2013-ban óta saját fodrászatot nyitott Jamaica fővárosában, Kingstonban. Mégis nagyot téved, aki szerint csak a hedonizmus élteti: 2010 februárjában hazája egyik első UNICEF nagykövete lett, és támogatója egy étkeztetéssel foglalkozó nonprofit szervezetnek. Továbbá nemrég megalapította a Pocket Rocket Alapítványt, ami középiskolás atlétáknak biztosít ösztöndíjat.

2017 nyarán megszületett fia, Zyon, így a londoni világbajnokságot kihagyta, közben elmúlt 30 éves, de a motiváltsága mellett a sebessége sem kopott meg. Bár a 2019-es dohai vébén a 200 métert már nem vállalta be, 100 méteren bebizonyította, hogy ő minden idők egyik legjobbja. Az előfutamokat és a döntőt is megnyerte, amivel a szám négyszeres világbajnokává vált. 10.71-es eredménye pedig alig egy századdal maradt el egyéni csúcsától.

Ha ez nem lenne elég, az ezúttal a hajára rózsaszín-sárga-világoskék színeket választó legenda a 4*100 méteres váltóval is a legjobbnak tudott bizonyulni a sivatagban. Tette mindezt egy 22 (Natalliah Whyte), egy 23 (Jonielle Smith) és egy 25 éves (Shericka Jackson) fiatallal az oldalán.

Egy ennyire fiatalos csapatnak csak jót tehetett, hogy egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát. Mondjuk Fraser-Pryce bebizonyította, hogy nem minden az életkor. 2021. július 30. és augusztus 8. között, 34 évesen is tovább írhatja legendáját, aminek köszönhetően sokan már csak Florence Griffith Joynert tartják nála jobb sprinternek.