Névváltozás után, klasszikus helyszínen - Gyalogló Csapat Európa-bajnokság

A 2017-es Európa Kupa férfi 50km rajtja

Az Európai Atlétikai Szövetség 1996-tól kezdve rendez Gyalogló Európa Kupákat, amelyeket 2000-ig páros években, 2001-től kezdve pedig páratlan években tartanak meg. A verseny nemzetközi előképe a Lugano Kupa, később IAAF Gyalogló Világkupa, amelyeken a kezdetektől fogva csapateredmények kerültek kihirdetésre, ahol is a versenyzők helyezési számainak összege alapján állapították meg a sorrendet.

2016-ban az IAAF, hogy a versenynek méltó megnevezést adjon a világversenyek sorában, Gyalogló Csapatvilágbajnokságra (World Race Walking Team Championships) keresztelte a versenyt. Ezzel mintegy analóg módon, az EA a 2021. évi Gyalogló Európa-kupát, Gyalogló Csapat Európa-bajnokságként hirdette meg. Érdekesség, hogy 2005-ben hazánk, azon belül is Miskolc városa adott otthont a Gyalogló Európa Kupának. 

Podebrady-ban 1929 óta szinte megszakítás nélkül rendeznek gyaloglóversenyeket, amelyek mellett a már említett Gyalogló Világkupának, illetve több Gyalogló Európa-kupának is otthont adott. Idén 89. alkalommal kerül megrendezésre az esemény, de itt lesz a 2023-as és 2025-ös Gyalogló Csapat Európa-bajnokság is.

Lebonyolítását tekintve egynapos versenyről van szó, ahol idén a felnőtt férfiak 50km és 20km, a nők pedig 35km és 20 kilométeres gyaloglás versenyszámokban mérhetik össze tudásukat. Az U20 korosztályban mindkét nem gyaloglói 10 kilométeres távon állhatnak rajthoz. A verseny az 50 kilométer gyaloglás olimpiai kvalifikációs időszakának egyik utolsó versenye, így a magyar résztvevők közül többen is elsősorban a ranglistán elfoglalt helyezésük biztosítása, illetve annak javítása végett utaztak Csehországba. 

Férfi 50 kilométeren Tokodi Dávid és Srp Miklós egymástól, és a kvalifikációt jelentő 60. helytől is alig maradnak el, így párharcukra érdemes lehet figyelni. A csapat harmadik embere Bagdány Tomasz először teljesítheti ezt a sokak számára végtelennek tűnő távot. Bár nem könnyű feladatra vállalkozik, de ha sikerül neki, akkor az Európa-bajnoki csapat akár egy értékes helyezésre is esélyes lehet. 

Női 20 kilométer gyaloglásban a már magabiztos pozíciót őrző Kovács Barbarát az idén már többször is elért 1:33 óra körüli eredmény teheti majdnem biztos kijutóvá, ugyanakkor a szám kvalifikációs időszaka egészen június végéig tart, így további versenyzési lehetőségek is adottak számára. A koronavírus-fertőzésből visszatérő Récsei Rita a Csapatbajnokság elődöntőjének gyalogló versenyszámában bíztató időt ért el a sprintnek számító 5000 méteres távon. Bánhidi Eszter és Csörgő Dóra képviselik az U23-as korosztályt a női csapatban. Előbbi már rendelkezik korosztályos EB nevezési szinttel, amíg Dóra számára ennek az elérése reális célnak mutatkozik. Férfi 20 kilométeren Helebrandt Máté az 50 kilométeres ranglista eredményét javítandó áll rajthoz, amíg Tóth Norbert az U23 EB-szint teljesítésére tehet kísérletet.  

Egy versenyző képviseli Magyarország színeit női 35 kilométer gyaloglásban Bíróné dr. Molnár Valéria személyében, aki 2 éve helytállt a nők 50 kilométeres versenyében, így idén is a hosszabbik távon kapott lehetőséget bizonyításra a Szövetségtől. 

2021-re speciális szabályok kerültek kialakításra az U20 korosztály számára, kifejezetten erre versenyre. Az általános gyakorlat szerint ezekben a versenyszámokban U20 és U18 korú versenyzők indítására egyaránt van lehetőség. Idén azonban a szervezők, a helyi járványhelyzetre és a karanténkötelezettségeknek való elégtétel megszervezhetőségére tekintettel csak azon versenyzők nevezéseit fogadták el, akik a nevezési határidőig betöltötték 18. életévüket. Ennek okán, illetve a jó eredményre esélyes Zahorán Petra érettségi vizsgakötelezettségei miatt, csupán Bánk Leon képviselheti a magyar színeket Podebradyban 10 kilométeren. Eredményesség szempontjából az U20 VB szintes tagokból álló női 10km csapat hiánya lehet feltűnő, amelyben Spiller Tiziana, az említett Zahorán Petra, valamint Erdős Judit is helyet kaphatott volna. Az U20 férfi csapatban Bánk Leon partnere klubtársa, a 10.000 méter gyaloglásban U18 EB-szintet teljesítő Konczvald Tamás sem kaphatott rajtengedélyt kora miatt. 

A verseny május 16-án vasárnap 8:00-kor indul a férfiak 50 kilométeres versenyével. A verseny élőben követhető a Cseh Atlétikai Szövetség Facebook-oldalán.

Az utazó csapat: 

Férfi 50 km: 

Srp Miklós – BHSE edző: dr. Urbán Ákos 
Tokodi Dávid – FTC edző: Sátor László 
Bagdány Tomasz – TSC-Geotech edző: Farkas Zoltán 

Női 35 km: 

Bíróné dr. Molnár Valéria – BEAC edző: Szabó Imre 

Férfi 20 km: 

Helebrandt Máté – NYSC edző: Pokrovenszki József 
Tóth Norbert – Hunyadi DSE edző: Őze Tibor 

Női 20 km: 

Kovács Barbara – Békéscsabai AC edző: Tóth Sándor 
Récsei Rita – BHSE edző: dr. Urbán Ákos 
Bánhidi Eszter – BHSE edző: Gál Géza 
Csörgő Dóra – Hunyadi DSE edző: Őze Tibor 

U20 férfi 10 km: 

Bánk Leon – Miskolci Sportiskola edző: Szűcs József 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.