2000. szeptember 25-én, hétfőn a Sydney Olimpiai Stadionban 112 524-en követték az atlétikaversenyeket. A legtöbben még a helyi hős, Cathy Freeman 400 méteres győzelmének eurófiájából sem ocsúdtak fel, amikor a mezőny felállt a rajtba a férfiak 10 000 méteres döntője előtt.

Kilenc aranyérmet osztottak ki aznap este atlétikában, ami csak Magic Monday, azaz „varázslatos hétfő” néven vonult be a sydneyi olimpiai játékokról szóló történelemkönyvekbe. Senki sem várta azt, hogy mind a kilenc döntő hihetetlen izgalmakat fog hozni, egyszerűen csak így történt.

A férfiak 10 000 döntője – ezen az olimpián még voltak előfutamok is - két legendáról szólt: Haile Gebrselassie és Paul Tergat határozták meg a verseny alakulását. Kettejük közül Gebreselassie számított a nagyobb sztárnak, míg Tergatnak az „örök második” szerepe jutott. Kicsikét hasonló volt a helyzet, mint Alain Mimoun és Emil Zatopek esetében még a hőskorban.

Milyen különleges taktikát választ Tergat, hogy legyőzze riválisát? Sokáig úgy tűnt, hogy semmilyent. Aztán 250 méterrel a vége előtt a hátsó egyenesben Tergat kijátszotta az ütőkártyáját. Úgy döntött, hogy abban próbálja legyőzni ellenfelét, amiben az azt megelőző öt évben verhetetlennek bizonyult, és lehajrázza Gebreselassie-t. Több mint százezren azt gondolták aznap este Sydneyben, hogy ez mekkora őrültség, akiknek végül igazuk is lett.

Az etióp legenda az 1996-os atalantai olimpia, és a Sydney-t megelőző három világbajnoksághoz hasonlóan ezúttal is úgy ment el Tergat és a többiek mellett, mint ha csak szembe ment volna velük. Ausztráliában Gebreselassie az utolsó pillanatig kivárt, és csak 20 méterrel a célvonal előtt kezdett hajrázni, addig megbújt Tergat mögött.

A különbség kettejük között alig 9 századmásodperc volt a célban, ami összes egymás elleni csatájuk közül a legszorosabb volt. Az, hogy ez mennyire szoros különbség, jól jelzi, hogy Maurice Green nagyobb előnnyel nyerte meg a 100 métert Ado Bolton előtt ezen az olimpián (12 század), mint amennyi a 10 000 méteres fináléban döntött – ennél csak három olyan egykörös, vagy annál rövidebb szám volt Ausztráliában, amiben kisebb volt a differencia az arany- és az ezüstérmes között.

Tergat mindent megpróbált, hogy végre le tudja győzni Gebreselassie-t. Még azt is, hogy végső kétségbeesésében egy hajráversenyben verje meg őt. Ez nem volt őrültség, de hogyan is nevezhetnénk annak, amikor ezzel járt a legközelebb a sikerhez?

Kettejük közös története 1993-ban, egy Mezei Futó Világbajnokságon kezdődött, ahol az etióp három hellyel végzett előrébb Tergatnál, és tartott egészen 14 éven át, a 2007-es Berlin Maratonig, ahol a kenyai hatodik helyen zárt, Gebreselassie pedig nem ért célba.

Ritkán tart olyan hosszú ideig egy éra, mint ami 10 000 méteren az ő nevükhöz fűződik. Ugyan a barcelonai olimpiai bajnok Khalid Skah az 1995-ös vébén még beékelődött közéjük, de ezt leszámítva mindig ők ketten küzdötten az utolsó körökben az aranyéremért.

Atlantában a hőség és a magas páratartalom, Sydneyben az elképesztő hangulatot teremtő szurkolók adták a hátteret. A rivalizálás mezei futásban kezdődött, de utána többnyire az atlétikastadionban zajlott. Miután 1996-ban Tergat másodszor is legyőzte a mezei-vb-n, utána 10 000 méteren már rendre Gebreselassie állhatott a dobogó legfelső fokára, többször is világrekordot döntve.

Atlantában nagyobb volt az iram, mint Sydneyben. Ennek az időjárási viszonyok is az okai között lehettek. A táv első felét 13:55 alatt teljesítették az USA-ban, majd három kenyai, Paul Koech, Josephat Machuka és Tergat ritmusváltásai 13:11.4-es második ötezret eredményeztek. Ez alól az egyetlen kivétel az utolsó kör, amit Tergat Sydney-ben hihetetlenül megnyomott, hiszen ott volt a nyomában Gebreselassie.

Az Atlantában megfutott 27:07.34-es idő 11 másodperccel volt gyorsabb, mint a négy évvel későbbi győztes eredmény. Gebreselassie ezzel egészen addig olimpiai csúcstartó volt, amíg 2004-ben Kenenisa Bekele meg nem döntötte azt.  "Még soha nem voltam ilyen fáradt egy fontos verseny után" - mondta akkor az etióp.

Hiába volt gyorsabb az 1996-os verseny, a körülmények drámaisága miatt mégis Sydney jut eszünkbe előbb velük kapcsolatban. Tergat úgy utazott el erre a versenyre, hogy már bejelentette, a jövőben a maratoni futásra szeretne koncentrálni. Úgy tűnt, hogy mindkét főszereplő a halandóság jeleit mutatja. Tergatnak meg kellett győznie a kenyaiakat, hogy ne 5000 méteren, hanem 10 000-en indítsák el őt.

De az időzítés és más immateriális javak minden összehasonlításban előnyt adnak Sydney-nek. A rivalizálás a végéhez közeledett. Tergat már nyilvánosságra hozta szándékát, hogy felmegy a maratonra. "Be akartam bizonyítani, hogy méltó vagyok képviselni hazámat ebben az eseményben" – mondta, miután egy 27:03.87-tel egyértelművé tette jó formáját. Közben Gebreselassie egy Achílles-ín-sérülés után lábadozott.

Vajon tényleg csak azon múlt Tergat sikere, hogy Assefa Mezgebu bezárta őt 200 méterrel a vége előtt? Jó kérdés, de könnyen lehet, hogy pont 9 századmásodperc ment el azzal a számára, hogy kibújjon a vele együtt öt fős csoportból, amit csak úgy tudott megtenni, hogy kilép az etióp és Patrick Ivuti között oldalra.

Ugyanakkor az is érződött, hogy Gebreselassie még mindig tudott volna több időt találni Tergattal szemben, ha szükséges. Végül erre nem volt szükség tökéletesen időzített hajrája miatt. A célba érkezés után megkönnyebbülés volt leolvasható az etióp arcáról, majd megölelték egymást riválisával. Soha többé nem találkoztak egymással a pályán, amivel egy korszak lezárult a 10 000 méteres futás történetében.

Tergat hű maradt korábban tett ígéretéhez, és felment maratoni távra. Athénban sokáig bizakodóak teljesített, de végül csak a tizedik helyen ért célba. Gebreselassie a 2004-es és a 2008-as olimpián is maradt a 10 000 méteren, de már nem tudott mit kezdeni Bekelével, aki teljesen átvette a helyét a táv élén.

Tergat egyszer, Gebreselassie kétszer is megdöntötte a maratoni futás világrekordját, de itt már nem alakult ki olyan komoly vetélkedés közöttük, mint az atlétikastadionban.

FORRÁS