Szilágyi Réka és Bartha-Kéri Bianka is dobogós Andújarban

Szilágyi Réka

Három magyar atléta is ott lehetett a spanyolországi Andújarban megrendezett Continental Tour Bronze sorozatának szombati versenyén.

Szilágyi Réka nagyon stabil, kiegyensúlyozott sorozatot produkált gerelyhajításban. Mind az öt érvényes kísérlete 56 és 59 méter között volt, a legnagyobb dobása 58.63 méter volt, amit elsőre ért el, és ezzel a 2. helyen végzett.

„Összességében örülök az eredménynek, háromszor dobtam 58 méter felett. Egy kis szembeszél ugyan volt, de jól ment a bemelegítés is, és már az első dobásom közben is éreztem, hogy nagyon jó versenyem lehet. Mivel csak négyen voltunk, ezért nagyon pörgős volt a verseny, és az első három dobás után még a sorrend is cserélődött, de jó tanulópénz volt, hogyan kell ilyenkor odaállni. Sokat tanultam belőle” – mondta a 25 éves atléta, aki az utazási nehézségek ellenére is biztató eredménnyel zárta a viadalt.

Szilágyi elárulta, hogy a három magyar versenyző csak péntek éjszaka 1-kor érkezett meg az andalúz kisvárosba, ugyanis a repülőgéppel volt egy kis probléma. A viszontagságok ellenére Bartha-Kéri Bianka a 3. helyen zárta a 800 métert.

„Összegezve a 3. hellyel elégedett vagyok, viszont az időt tekintve erős hiányérzet van bennem. Volt a futásomban taktikai hiba, de tudom, hogy mit és hol rontottam. Ebből tanulva bízom abban, hogy a következő versenyeimen kijön majd az az eredmény, ami ma bennem maradt” – értékelt 2:03.78-as idei legjobbja után az SVSE versenyzője.

Kerekes Gréta elmondása alapján nem zárt jó versenyt. 100 méteres gátfutásban az elődöntős futamából 13.72-vel jutott tovább, majd a két órával későbbi fináléban 13.65-re javítani tudott ugyan, de ez saját bevallása szerint nem az igazi még. Három spanyol versenyző mögött a 4. helyet szerezte meg.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.