Tóth Lili Anna egy matektanár „leckéjét” megoldva dönti sorozatban az egyéni csúcsait

Tóth Lili Anna

A szerencse is közrejátszott abban, hogy Tóth Lili Anna rajthoz állhatott Tokióban, azt viszont már kizárólag az atlétikába fektetett rengeteg munkájának, a kudarctűrésének és a töretlen akaratának köszönheti, hogy az első olimpiáján a 18. helyen végzett a 3000 méteres akadályfutás 45 indulót számláló mezőnyében.

Meghatározó szerepe volt ebben, a még nem látványos, de becsülendő sikerben Berkovics Imrének, a mesterének. Egy 55 esztendős matematikatanárnak, aki a kilencvenes évek derekán maga is jegyzett atléta volt, ám visszavonulása után az edzői oklevél megszerzését már nem tekintette élete fontos céljának. Tavaly októberben vette át Lili felkészülésének irányítását, és ami az óta történt, az azt bizonyítja, hogy jó és hasznos „leckéket” adott fel a tanítványának. Az egyetemista atlétanő 2017-ben költözött Dombóvárról a fővárosba, az óta a Budapesti Honvéd Sportegyesület versenyzője.

Vissza kell fogni

„Szeretek Lilivel dolgozni, mert a tanulás mellett az atlétikába is óriási energiákat fektet. Ugyanúgy hisz a munkában és a tervszerűségben, ahogy én, ezért sem kell ösztökélni, hanem inkább visszafogni, ha a nagyon sokra is rá akar tenni még egy lapáttal”

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Berkovics Imre, aki a versenyzőjével együtt lehet büszke arra, hogy Tóth Lili Anna a tavalyi vészesen versenyhiányos esztendő után idén öt alkalommal is javítani tudott az egyéni csúcsán. És még azt sem lehet mondani, hogy apránként előre haladva.

A 23. születésnapjához szeptember 17-én érkező akadály- és síkfutónő Tokióban bátor és felszabadult versenyzéssel sokáig a futama élén állt, aztán, amikor hátrább került, valójában nem ő fáradt el, hanem a nála tapasztaltabb és egyelőre még szívósabb ellenfelei kapcsoltak rá és váltottak tempót. A hetedik helyen ért a célba, összesítésben 18. lett, ami mögött egy újabb, immár 9:30.96 perces egyéni csúcs állt. Hozzá kell tenni, hogy az olimpia előtti legjobbját 10 másodperccel javította meg, amire csak azt lehet mondani, hogy ejha.

„Lili az olimpián azt bizonyította, hogy elkezdeni a versenyt már olyan iramban tudja, mint a nagymenők, a hasonlóan jó befejezés leckéjét viszont még meg kell tanulnia – folytatta tanáros kifejezéssel élve Berkovics Imre, aki tavaly októberben a saját elképzelései szerint alakította át a kimagasló tehetség Tóth Lili Anna felkészülésének szerkezeti modelljét. Amiben eleinte nem sokan hittek, ahogy abban sem, hogy az új tanítványából olimpikon lesz. Az elmúlt hónapok viszont a mesterét igazolták: Lili fejlődése töretlen.

„Jól jött nekünk az olimpia előtti portugáliai edzőtábor, de az is, hogy 2021-ben egymást követték a versenyek, amelyek kivétel nélkül új tapasztalatokkal vértezték fel Lilit, és az önbizalmát is növelték. Idén még három feladat vár megoldásra, elsőként a World Athletics Continental Tour olaszországi állomása Roveretoban, ahol a 3000 síkon indul, aztán idehaza a Szuper Liga döntő egy 1500 méteres rajttal, befejezésképpen pedig a berlini ISTAF viadal, ahol a 3000 akadályon bizonyíthat.”

Atlétaszerelem

Tóth Lili Anna, aki a Corvinus Egyetem közgazdász, kereskedelem és marketing szakán részesült az alapképzésben és a tanulmányait most az ELTE vezetés és szervezés szakán folytatja, közvetlenül az olaszországi verseny előtt eljegyezte magát atlétatársával, Vindics Balázzsal, az UTE középtávfutójával. Erre mondják azt, hogy atlétaszerelem…

„Másfél éve ismertük meg egymást, való igaz, hogy az atlétika hozott össze bennünket – mondta az SzPress Hírszolgálatnak Lili, úton Roveretoba. -  Sajnáltam, hogy Balázs, aki tavaly 21 éves fedettpályás rekordot javított meg a 800 méteren, idén nem tudta kiharcolni az olimpiai részvételt, de bízom abban, hogy a jövőben megvalósulnak az álmai. Nagy kihívás számunkra a 2022-es Európa-bajnokság, annál is nagyobb a 2023-as budapesti világbajnokság, amely reményeink szerint addigi pályafutásunk csúcsát jelentheti” – hangsúlyozta a „jegyes” Tóth Lili Anna.

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.