Új szabály jön 2022-től a Gyémánt Ligában, hivatalossá vált a sorozat versenynaptára

Kozák Luca Diamond League

A sportolókkal, edzőkkel, műsorszolgáltatókkal, szervezőkkel és sportolók képviselőivel folytatott konzultációt követően a Wanda Diamond League Közgyűlése jóváhagyta a felülvizsgált „Final 3” formátumot a nemrégiben megtartott római ülésén.

Az új formátum értelmében az egész verseny legjobb dobása vagy ugrása nyeri meg az eseményt, nem csak a Final 3 eredménye fog számítani.

Az izgalom fokozása érdekében a legjobban szereplő atléták az egyes körök elején fognak majd dobni, nem pedig a végén.

Az első öt kör után rövid szünetet tartanak, mielőtt az utolsó kör az addig három legjobban szereplő atléta részvételével elkezdődne. Erre az időre valamennyi pályaversenyt leállítják majd, hogy a műsorkészítők és a szurkolók a nagy párharcokra koncentrálhassanak.

Petr Stastny, a Diamond League AG vezérigazgatója így kommentálta a szabályváltozást: „A Wanda Diamond League világszínvonalú egynapos versenyek sokasága. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ezeket a pörgős és izgalmas eseményeket arra használjuk, hogy bemutassuk atlétáink ​​elképesztő tehetségét. Ez új ötletek, formátumok és koncepciók fejlesztését is jelenti, amivel meglévő rajongóinkat megnyerjük, az újakat pedig az atlétika követésére ösztönözzük.

Hálásak vagyunk sportolóinknak és a szervezőknek, hogy beleegyeztek a Final 3 koncepció kipróbálásába az idei szezonban. Óriási figyelem irányult ezekre a versenyekre, ez is volt az új formátum célja. Ígéretet tettünk, hogy alaposan kielemezzük a visszajelzéseket, és az új ötleteket is megvizsgáltuk. Örömünkre szolgál, hogy sikerült tető alá hozni egy átdolgozott koncepciót 2022-től kezdődően, amit minden érintett támogat.”

Valerie Adams, a Sportolók Bizottságának alelnöke azt mondta: „Amikor megállapodtunk abban, hogy kipróbáljuk a Final 3 formátumot, volt bennünk félelem, de értettük a szándékot. A Gyémánt Liga vezetői ígéretet tettek a széles körű konzultációra, és végül egyetértettünk velük abban, hogy a szabályváltozás sportolói és rajongói szempontból is jobb lesz.”

A Final 3 szabály magyarázata dobó és vízszintes ugrószámoknál:

1-3. kör

Az összes ugrónak/dobónak három-három kísérlete lesz bekerülni a legjobb nyolcba.

4-5. kör

A versenyben maradó nyolc atléta sorrendjét újratervezik, amely szerint a 4-5. körben az addig a legjobban teljesítő versenyzők folytatják majd elsőként a viadalt.

Final 3 kör

Az első három helyezett további egy-egy kísérletet kap. A versenyben maradó három atléta sorrendje úgy alakul át, hogy az 5. kör után a legjobb eredményt elért versenyző elsőként, az 5. kör utáni második helyezett a másodikként, a harmadik helyezett pedig a harmadikként kísérelheti meg tovább javítani addig elért eredményét.

A tervek szerint két perc szünet lesz az 5. kör után a Final 3 kezdetéig, és minden más szám leáll addig. Nem csak a formátumbeli változások váltak véglegessé, hanem a versenynaptár is.

2021-ben a koronavírus-járvány miatt a két kínai versenyt törölték, 2022-ben viszont július végén Sanghajban, augusztus elején pedig - mint azt a szervezők kedden bejelentették - a sencseni 40 ezres Pao'an Stadionban is rajthoz állnak az atléták.

A 2022-es Gyémánt Liga menetrendje:

május 13.: Doha

május 21.: Birmingham vagy London

május 28.: Eugene

június 5.: Rabat

június 9.: Róma

június 16.: Oslo

június 18.: Párizs

június 30.: Stockholm

július 30.: Sanghaj

augusztus 6.: Sencsen

augusztus 10. Monte-Carlo

augusztus 26.: Lausanne

szeptember 2.: Brüsszel

szeptember 7-8.: Zürich

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.