Világbajnok versenybíró - Alföldi Régió 2021. Terem 1 versenye
![Fotó: Szamler László](https://atletika.hu/sites/default/files/styles/illusztracios_kep/public/masz/hirek/illusztracios-kepek/2021/dsc_0530.jpg?itok=KeE-mQZ3)
Szegeden az újdonsült atlétika pályát Sport XXI-es versennyel avattuk fel. Az első negyedévről elhalasztott terem versenynek adott helyszínt a SZVSE rekortán borítású atlétikai pályája. Az időjárás is kedvező volt a megjelent 13 csapat számára.
Hódmezővásárhelyről, Kiskunhalasról és Szegedről is 2-2 csapat nevezett, míg Kecskemétről egy busznyi gyereksereg kezdte meg a küzdelmet. Kiskunfélegyházáról pedig a JOGGING PLUS egyesület ifjú atlétái mérették meg magukat.
A győzelmet mind az öt versenyszámban ez utóbbi klub versenyzői zsebelték be, így kétség sem férhetett a „Joggingosok” első helyéhez. Rekedt Nagy Zoltán és D. Kis Zsuzsanna tanítványai már régóta várták a versenyt.
A második-harmadik helyen a HÓDIÁK „A” és „B” jelű csapata végzett. Az idény elején Kiss Pál vette át a vásárhelyi kisiskolásokat a két gyermekáldás elé néző testnevelőtől. Sikeres bemutatkozás volt a részéről.
Derekasan küzdöttek a házigazda SZVSE versenyzői is, akik pár helyezési ponttal maradtak le a dobogóról.
A versenyre kilátogatott, és mint versenybíró működött közre Magyarország (idáig) egyetlen atlétika világbajnoka MÁRTON ANITA, aki „szigorú” pontozással mindig picit kedvezett a gyerekek javára. Mindezt egy új performanssal hálálták meg a lurkók: Usain Bolt jelét átalakítva egy súlylökőt jelképezve.
Az eredményhirdetés előtt Anita sikeres pályafutásáról emlékezett meg a szpíker, kiemelve a példátlan sportpályafutás állomásait, példaképül állítva a fiatalok előtt. Mint leendő olimpikont és újdonsült édesanyát a KAC két ifjú atlétái egy csokor virággal köszöntötték.
A régió következő versenye egy hét múlva már a pálya csapatversennyel folytatódik Kecskeméten.
Fotó: Szamler László
Szloboda Mihály
Alföldi Régió koordinátor