WA kongresszus: ambiciózus, fényes jövő vár az atlétikára

 

A sportág jövője szempontjából fontos kezdeményezéseket indított el a tegnap véget ért 53. Nemzetközi Atlétikai Kongresszus – jelentette be az esemény utáni sajtótájékoztatón Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke.

„Jóváhagytuk a 2022-2030 közötti időszakra szóló új világtervet, amely egyértelmű célokat tűz ki a World Athletics sportági víziójával kapcsolatban” – mondta Coe. A koncepció a négyéves stratégiai tervre és a „több részvétel, több ember, több rajongó és több partner” négy pillérére épít.

A világterv kulcsfontosságú része egy megújult gyermekatlétika fejlesztési program, amely az elkövetkező hónapokban az egész világon bevezetésre kerül, és az egyik legnagyobb alulról építkező fejlesztési program lesz a sport világában.

A kongresszus megkapta az Emberi Jogi Munkacsoport első jelentését is, amely hat ajánlást tartalmaz a World Athletics számára, amelyeket követniük kell annak biztosítása érdekében, hogy a sportban védjék és tiszteletben tartsák az emberi jogokat. A világterv jóváhagyásával ez a kongresszus meghatározta sportunk irányát a következő nyolc évre – tette hozzá az elnök.

Coe elmondta azt is, hogy a világjárvány ellenére megfelelően haladtak a 2019-es kongresszus óta, és a következő négy év példátlan lehetőségeket kínál, hiszen minden év közepén az atlétika kerül a középpontba az atlétikai világbajnokságok és olimpiai játékok sorozata révén.

A 2022-2030 közötti időszakra szóló világterv a World Athletics valaha elvégzett legnagyobb kutatásának az eredménye. A szövetség közleménye szerint a 214 tagszövetség több mint 85 százaléka töltött ki részletes kérdőíveket az atlétika helyzetéről és a növekedési prioritásairól. A Global Conversation kampányon keresztül pedig 25 000 személy 178 országból a sportolóktól az edzőkig, szurkolókig és szabadidős futókig adott visszajelzést és ajánlásokat.

Az ambiciózus terv lefedi az atlétika spektrumát az iskolai és szabadidős atlétikától az elit sportolókig, pontos mérőszámokat határoz meg annak a 67 gyakorlatnak, amelyekhez képest minden egyes szövetség mérheti a fejlődést.

Az elitprogram és a szabadidős futás iránti növekvő érdeklődés mellett kitér a társadalmi felelősségvállalásra és a fenntarthatóságra is, összekapcsolva azokat az egészséggel, az oktatással, a sokszínűséggel, a nemekkel, a szociális és környezetvédelmi szempontokkal, amelyek egyre fontosabbak a közösségek és a kormányok számára.

A közleményből kiderült az is, hogy az eredeti gyerekatlétika programot több mint 100 tagszövetség indította el, és becslések szerint több mint 13 millió gyermeket és fiatalt ért el. Az újraindításra akkor került sor, amikor a szakértők világszerte aggodalmukat fejezték ki a gyermekek növekvő fizikai inaktivitása és annak jövőbeli egészségi állapotukra gyakorolt ​​hatása miatt, amelyet a világjárvány tovább súlyosbított.

A World Athletics továbbá nyilvánosan elkötelezte magát a nemzetközileg elismert emberi jogok tiszteletben tartása és előmozdítása mellett, illetve vállalta az emberi jogi stratégia kidolgozását is, amelyet figyelemmel kísér, és évente beszámol róla a tagszövetségeknek.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.