Wagner-Gyürkés Viktória 7. lett Karlsruhéban

Wagner-Gyürkés Viktória

Pénteken a német városban rendezték meg az öt helyszínből álló WA Indoor Tour Gold sorozat első versenyét.

A fedett pályás szezon legszínvonalasabb versenysorozatának első állomását a németországi Karlsruhéban rendezték meg. A péntek esti viadalra meghívást kapott Wagner-Gyürkés Viktória is, aki 3000 méteren állhatott rajthoz, és 9:04.38-as időt futva a hetedik helyen ért célba. A számot a táv akadályfutásának világcsúcstartója, Beatrice Chepkoech nyerte 8:41.98-cal.

Női 60 méteres síkfutásban a 200-on világ- és Európa-bajnoki címvédő Dina Asher-Smith volt a legjobb, aki az előfutamban elért 7.11 után a döntőben 7.08-as idővel tudott diadalmaskodni. A brit sprinternek ez egyéni csúcs beállítás is volt egyben. Érdekesség, hogy ezt az időt korábban már kétszer, 2015-ben és 2018-ban is sikerült elérnie.

„Nyilván egy nagyon furcsa év van mögöttem is, hosszú idő óta nem versenyeztem a nemzetközi mezőnyben, szóval nem tudtam, mire számíthatok. De sikerült a szokásos jó rajtomat produkálni, így összejött az egyéni rekordbeállítás” – mondta a 25 éves Asher-Smith a WA honlapjának.

Renaud Lavillenie közel járt a hat méter átugrásához férfi rúdugrásban, de a francia olimpiai bajnok végül 595 centiméternél "megállt". Azonban ez még így is három centiméterrel jobb eredmény, mint amit két hete, idei első megmérettetésén produkált. Sőt, utoljára a 2016-os riói olimpia döntőjében járt ilyen magasságokban.

„Ez egy hosszú verseny volt, de egy a jobbak közül. Őszintén mondom, nem számítottam rá, hogy ilyen magasra sikerül eljutnom ezen a napon. Először megpróbáltam egy rövidebb, 16 lépésből álló nekifutást, de ebben nem találtam a ritmust, szóval átálltam 20 lépésre, és onnantól minden jött magától” – értékelt elégedetten Lavillenie.

A 2016-os fedettpályás világbajnokság óta nem láthattunk akkora eredményt beltéren női súlylökésben, mint amekkorát Auriol Dongmo elért. A portugál atléta új versenycsúccsal, 19,65 méteres eredménnyel tudott aranyérmes lenni. Öt évvel ezelőtt Gong Lijiao volt képes legutóbb ekkorát lökni, mint most Dongmo.

A karlsruhei eredmények IDE KATTINTVA érhetőek el!

A WA Indoor Tour Gold sorozat következő versenyét február 9-én, kedden rendezik, a helyszín a franciaországi Liévin lesz.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.