XXI. Mezei együtt a 49. Rajkai Kerékgyártó Emlékversennyel a Kelet-Magyarországi Régió őszi versenyén
Jó hideg idő, (2-3 fok) és őszi nap, november13-án, szombaton a Debreceni Nagy erdőben rendezett Sport XXI. mezei versenyen.
A versenyre érkezőket a Debreceni Polgárőr Egyesület munkatársai ellenőrizték az edzőket, kísérőket, gyerekeket, hogy rendelkeznek e védettségi igazolással.
A versenyközpont és pálya a Nagyerdőben a szokásos mezei terepen, a 49. Rajkai Emlékversennyel együtt került lebonyolításra, mely jó ötlet volt ismét, hisz a gyerekek láthatták a felnőttek versenyeit. A verseny az emlékverseny jóvoltából színvonalas körülmények között került megrendezésre.
A verseny technikai hátterét a Debreceni Sportcentrum segítette házigazdaként.
A külső körülmények is jók voltak a gyerekeknek, hisz a versenypálya 1500m homokos, dombos, erdei utak jelentettek kihívást a keleti régió gyerek atlétáinak. A versenyszámok befejezésével azonnal eredményt hirdetünk és a csapatok gyorsan haza tudtak utazni.
A csapatversenynél az iskolai kategóriában a Debreceni Dózsa iskola míg az egyesületeknél a Újvárosiak csapatai szerezték meg a győzelmet.
Egyéniben 1–3 helyezettek lettek a Hajdú Gréta, Bakó Zsófia, Beke Adrienn, leányoknál, míg a, fiuknál Izsák Csaba, lengyel Levente, Petkes Máté versenyzők.
Jutott érem és kupa a MASZ jóvoltából az egyesületi kategóriának, míg a 49. Rajkai Emlékverseny szervező bizottsága pedig az egyéni versenyzőknek és iskolai csapatoknak biztosította..
Célba érkezéskor alma, meleg tea és csokoládé várta a gyerekeket.
A versenyt a Hajdú Bihar megyei és Debrecen Városi Atlétikai Közhasznú Egyesület és a Bihari Atlétabírók Versenybírói bonyolították le, köszönjük.
Gratulálunk a résztvevő szakosztályoknak, iskoláknak, versenyzőknek, edzőiknek, testnevelőknek az elért eredményekhez és hogy ebben a rendkívüli hidegben is ilyen nagy létszámban vettek részt a versenyen..
Folytatjuk. Hisz a decemberi terematlétikai versenyt 2021.12.04-én, Nyíregyházán az új atlétikai csarnokban rendezhetjük a NYSC-SI - nek köszönhetően amennyiben a vírushelyzet nem szól közbe.
Debrecen, 2021. november 13.
Nagy Tibor
Koordinátor