Armand Duplantis két héten belül másodszor döntötte meg a világcsúcsát Belgrádban

Egészen elképesztő eredményeknek lehettünk szemtanúi a belgrádi fedett pályás világbajnokság utolsó napján. Vasárnap Armand Duplantis és Yulimar Rojas is megdöntötte saját világrekordját, Grant Holloway pedig beállította azt.
Yulimar Rojas már elsőre egy olyan 15,19 métert ugrott a délelőtti programban, ami a teljes mezőny számára megközelíthetetlennek bizonyult. A 2016 és 2018 után ismét fedett vb-címet ünneplő venezuelai innentől kezdve 15,43-as beltéri világrekordjának megjavításáért ugorhatott. Hatodik, utolsó kísérletére össze is jött az emberfeletti 15,74 méteres világcsúcs a számára.
A venezuelai atléta világcsúcsdöntése után késő délután Grant Holloway állította be saját 7.29-es világcsúcsát már a 60 méteres gátfutás elődöntőjében. Az amerikai klasszis a fináléban 7.39-es futással biztosította vb-címét.
Rúdugrásban a még mindig csak 22 éves Armand Duplantis győzelméhez ezúttal sem férhetett kétség. Sőt, 6,20 méteres teljesítményével megdöntötte a saját maga által nemrég szintén Belgrádban felállított világrekordot.