Az egyedül maradt Zarándi László emlékezik az Ausztráliában elhunyt váltótársára

Az 1952-es helsinki nyári olimpián a 4x100 méteres váltóval bronzérmet nyerő „Villámikrek” utolsó élő tagja, Zarándi László szerint Varasdi Géza különleges ember volt. 

„A pályán kívül civil emberként nem sok hasonlóság volt bennünk, annál több sportemberi mivoltunkban. Az atlétika szeretete és kihívásai forrasztottak példás egységbe minket, akik azzal érdemelték ki, hogy villámikreknek neveztek el bennünket, mert 1952-ben Helsinkiben olimpiai bronzérmet nyertünk a 4x100 méteres váltóban, majd két évvel később a berni Európa-bajnokságon minden stafétánál gyorsabbak voltunk.

Szomorú vagyok, hogy a mi sok csatát megvívott négyesünk tagjai közül Varasdi Géza éppen az olimpiai sikerünk 70. évfordulójának évében távozott el. Még szomorúbb pedig azért, mert a váltónkból csak én maradtam az élők sorában, Csányi György és Goldoványi Béla sajnos már régen nincs közöttünk" – így kezdte az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatát dr. Zarándi László, aki nem csak sprinterként futott be szép karriert, hanem tanáremberként is a TF-n, ahonnan az atlétikai tanszék vezetőjeként vonult nyugdíjba.

Nem mellesleg az edzői pályán is remekelt, hosszú ideig a kétszeres fedett pályás Európa-bajnok távolugró Szalma László mestere volt, aki ma a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, a Testnevelési Egyetemen pedig – ahogy egykor Zarándi – az atlétikai tanszék első embere.

A villámikrek tagjai közül a rajtlövésre Zarándi Lászlónak kellett „kilőnie”, tőle Varasdi Géza vette át váltóbotot, a harmadik százat Csányi György futotta, a negyediket befutóként pedig Goldoványi Béla.

„Valójában volt előttünk egy másik villámnégyes is, amit Goldoványi és Csányi mellett Tima Ferenc és Bartha László alkotott. Négyük közül utóbbi kettő az 1948-as londoni olimpia után visszavonult, helyük betöltéséért válogatóversenyt írtak ki, ami Varasdit és engem juttatott a váltóba. Ami engem illet, nagyon lelkesen focista akartam lenni, és talán lettem is volna, ha látva a gyorsaságomat, a TF-es tanáraim nem beszélnek rá, hogy inkább vágtafutóként próbálkozzak. Bölcs tanács volt, jól tettem, hogy megfogadtam.”

Zarándi László szerint a távoli Ausztráliában elhunyt Varasdi Géza egészen különleges ember volt, aki diplomás orvosként döntött úgy, hogy az 1956-os olimpia után nem tér haza Magyarországra. Nem ő volt az egyetlen, aki akkor és ott úgy döntött.

„Nekünk egyszer elárulta Géza, hogy azért is akart élsportoló lenni, hogy világot láthasson, és ha egyszer úgy adódik, külföldön telepedjen le. Terve valóra is vált. Becsültem azért, mert az új otthonában is elvégezte az orvosi egyetemet és ausztrál diplomával kezdett praktizálni. Évekkel azok után, hogy a merész vállalkozásába kezdett, megszerezte a telefonszámomat, felhívott, és hosszú beszélgetésbe kezdtünk. Később is tartottuk a kapcsolatot, ami akkor szakadt meg, amikor megbetegedett és nehezére esett mindenféle kommunikáció. Tisztelettel és barátsággal emlékezem rá, kívánom, hogy nyugodjon békében.

Jómagam 22 évvel ezelőtt veszítettem el a feleségemet, azóta egyedül élek, de csak fizikailag. Számíthatok a testnevelőtanári pályát választó Laci fiamra, örömömet lelem az öt unokámban és a két dédunokámban, akiknek sokszor mesélek az atlétikáról, a futás szépségéről, és persze a „Papi” sikereiről is, az olimpiáról, az Európa-bajnokságról, de a kalandjainkról is” - mondta befejezésül dr. Zarándi László, aki boldog lenne, ha jövőre a budapesti világbajnokságon a díszvendégek sorában ülhetne.

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.