Bakos György bíztatása

Bakos György, a moszkvai olimpiapótló Barátság Verseny győztese

Csak olimpiapótló Barátság Verseny jutott 1984-ben Bakos Györgynek, azt viszont megnyerte. Az EB-győztes gátfutó szerint jók az esélyei Kozák Lucának a belgrádi VB-n.

Tehetsége, szorgalma, alapgyorsasága és kiváló összpontosítóképessége is közrejátszott abban, hogy Bakos György gátfutó a nyolcvanas években a világ legjobbai közé tartozott, és még olimpiai döntős is lehetetett volna, ha 1984-ben, a bojkottot követő ellenbojkott miatt nem kell lemondania a Los Angeles-i olimpiáról. A nyári játékok 110 méteres gátfutó döntőjében akkor két amerikai, Roger Kingdom (13.20) és Gregory Foster (13.23) gondoskodott a kettős és ráadásul fölényes hazai sikerről, mögöttük a finn Arto Bryggare 13.40 másodperces idővel lett bronzérmes. Bakosnak 1984-ben mindössze 5 századmásodperccel volt rosszabb az eredménye  mint az olimpiai harmadik helyezettnek, és még csak nem is hibátlannak nevezhető futásokkal.

Sorra verte az olimpiai érmeseket

„A politika és az ellenségeskedés egy olimpiát vett el tőlem, és velem együtt attól a sok-sok sportolótól, akik nem a szabad akaratukból döntöttek úgy, hogy nem állnak rajthoz Los Angelesben. Mi alkottuk a csalódottak szomorú társaságát, akiknek négy év kemény munkája veszett kárba.  Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ott lett volna a helyem az olimpiai döntőben, sőt, pontszerzőként térhettem volna haza a tengerentúlról. Alig néhány nappal később a Budapest Nagydíjon megvertem Bryggaret, aztán a „biztonság kedvéért” Zürichben is. A legyőzött gátasok listájára került a kubai Alejandro Casanas, a montreali és a moszkvai olimpia ezüstérmese, ugyanúgy az 1980-ban aranyérmet nyert NKD-s Thomas Munkelt is, szóval szedtem a skalpokat serényen, de ettől még keserű maradt a szám íze az olimpiai távolmaradás miatt” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 62.születésnapja felé közelítő Bakos György, akinek a pályafutása ugyanúgy Zalaegerszegről indult el, mint a tokiói 13. helyezett Szűcs Valdónak.

Az olimpia helyett az olimpiapótlónak szánt Barátság Versennyel kellett beérnie a magyar atlétikai büszkeségének, amit ugyan megnyert, de a győzelem sem kárpótlást, sem vigaszt nem jelentett a számára. Sokkal büszkébb volt arra, hogy 1983-ban, Helsinkiben, az első szabadtéri világbajnokságon a döntőbe került és a hatodik helyen végzett, két évvel később pedig az athéni fedettpályás Európa bajnokságon a 60 gát győzteseként aranyérmet vehetett át. Gyorsaságának köszönhetően a magyar 4x100-as váltóban is többször kapott helyett, így abban a négyesben is, amelyik Szöulban nyolcadik lett, a spliti Európa-bajnokságon pedig ötödik.

Magyar gátfutók dicsősége

„Tizenkét évig voltam válogatott , de nem tudtam kihozni magamból legalább két vagy három, tökéletesnek mondható futást, arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy azoknak  a magyar gátfutóknak az egyike vagyok, akik tettek valami értékeset a magyar atlétika asztalára. Az én időmben a párizsi világjátékokon győztes Siska Xénia és jómagam gondoskodtunk maradandó sikerekről, hozzánk csatlakozott az EB bronzérmes Kiss Dániel, aztán jött Baji Balázs, aki világbajnoki bronzérmesként és EB második helyezettként a 110 gát nagyágyúival is felvette a versenyt. Figyelemmel követem az eredményeit, ezért hatalmas tehetséget és akarást látok Kozák Lucában és nekem nagyon tetszik Szeles Bálint eltökélt versenyzési stílusa is, ezért is drukkolok nagyon a gátfutó „kollégáknak”, akik közül Luca a döntőt is bátran megcélozhatja a pénteken kezdődő belgrádi fedettpályás világbajnokságon. A férfimezőnyben egyértelmű favoritként tekintek az amerikai világcsúcstartó Grant Hollowayre, láttam azt a futását, amikor rekordot döntött, annál szebben muzsikáló 60 gátas „suhanást” eddig kevesen mutattak be. Szurkolok mind az öt magyar VB-szereplőnek, kívánom, hogy a nagy kihívás hozza ki belőlük a legjobbat, és legyenek büszke arra, hogy a sportág egyik legnagyobb versenyének a résztvevői lehetnek” –mondta befejezésül Bakos György, a nyolcvanas évek atlétikájának egyik meghatározó egyénisége.

Szalay Péter
SzPress Hírszolgálat

 

Borítókép: Bakos György, a moszkvai olimpiapótló Barátság Verseny győztese. Fotó MTI

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.