Bartha-Kéri Bianka 3., Szögi István 4. lett Németországban

Bartha-Kéri Bianka és Szögi István számára is a Continental Tour Bronze sorozatának szerda esti, Dessauban megrendezett versenye volt az első nemzetközi megmérettetése a szabadtéri szezonban.

A németországi viadalon előbb Szögi Istvánt láthattuk rajthoz állni, aki 1500 méteren 3:39.50-es idővel a 4. helyen ért célba.

„Egész jól ment a futás, verseny nélkül nem tudtam pontosan belőni, hogy mire lehetek képes. Egy kicsit lassabb volt a tempó, mint gondoltam, de összességében elégedett vagyok. Nem voltam tisztában azzal, hogy miért csúszik 15 percet a rajt, azt mondták, bevisznek minket előbb a pályára, hogy tudjunk mozogni, amíg várakozunk. Fél órát voltunk bent, mert mint utólag kiderült, még két lány gátas futamot meg kellett várnunk” – mondta a Sportolj Velünk Sportegyesület kiválósága.

„Úgy gondolom, hogy ott tartunk, ahol tartanunk kell, jól haladunk a munkával, ennél sokkal gyorsabban is fogok futni. Tavaly elsőre egy 3:36-os eredménnyel kezdtem, de az, hogy most egy kicsit lassabb idővel indultam, az nem azt jelenti, hogy rosszabb állapotban lennék. Szeretnénk, hogy augusztusban legyünk a legjobb formában, de nyilván a szintteljesítéshez, vagy a ranglistáról való kijutáshoz is jól kell futnom, de erre lesz még jó pár lehetőségem” – tekintett előre a 26 éves futó.

Bartha-Kéri Bianka alig egy másodperccel maradt el egyéni csúcsától 800 méteren: a kb. 25 perces csúszással kezdődő versenyszámban 2:02.45-ös remek eredményének köszönhetően a 3. lett Christina Hering és Majtie Kolberg mögött.

„Ugyan az ennyire késői időpontú futáshoz még nem vagyok hozzászokva, de első nemzetközi versenyként elégedett vagyok a teljesítményemmel. Bizakodó vagyok, mert egy optimálisabb, picit lassabb kezdéssel egy még jobb eredmény is benne van, ami akár már a közeljövőben kijöhet belőlem” – mondta a szokatlanul nagy iramban kezdődő versenyről az SVSE atlétája.

„Nagyon jól sikerült a felkészülésem, három hetet Portugáliában, két hetet Tatán edzőtáboroztam, mindkét helyen jó minőségű munkát tudtam elvégezni. Szeretnék a következő versenyeimen a 2:00.40-es Eb-szint felé szépen lassan lépegetni, most ez a cél, hogy utána nyugodtan lehessen készülni magára a müncheni Európa-bajnokságra” – mondta a legjobb magyar 800 méteres futónő.

Mindkét atlétánknak a következő versenye június 3-án, pénteken lesz Manchesterben.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.