Három magyar érem a Gymnasiadén

Nyolc magyar atléta képviselte a magyar színeket a Normandiában megrendezett Gymnasiadén, ahol Viszkeleti Villő, Dobó Zsombor és Imre Roland is bronzérmes lett.

Május 14. és 22. között Franciaországban versenyeztek húsz sportág legkiválóbb középiskolás sportolói az ISF Gymnasiade nemzetközi eseményen. A magyar csapat minden eddiginél nagyobb létszámmal, 85 sportolóval utazott el Normandiába, hogy 10 sportágban küzdjenek meg az érmekért.

A fiatalok ezt annyira sikeresen tették, hogy 23 arany, 13 ezüst és 19 bronzéremmel térhettek haza. Ebből a magyar atléták is kivették a részüket, akik közül Viszkeleti Villő, Dobó Zsombor és Imre Roland is dobogóra állhatott.

Viszkeleti Villő, a Szombathelyi Dobó SE tehetsége 66,70 méteres dobásával lett bronzérmes kalapácsvetésben, Dobó Zsombor, az SZVSE fiatalja diszkoszvetésben lett harmadik helyezett 54,75 métert elérve, Imre Roland pedig szintén kalapácsvetésben állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A Vitalitás SE kiválósága 74,53 méteres eredménnyel végzett a Top 3-ban.

A pódiumra felálló atléták közül Dobó Zsombor súlylökésben egy 6., Viszkeleti Villő diszkoszvetésben egy 9. helyet is begyűjtött.

Luterán Fanni, a TSC-Geotech magasugrója szintén döntőbe jutott, és 1,65 méterrel a 7. pozícióban zárt. Herczeg Attila (FTC) gerelyhajításban, Iker Natália (Csepeli DAC) 2000 méteres akadályfutásban lett 8. helyezett.

Kovács Árpád (Titán SC) a 400 méteres síkfutás elődöntőjében 48.87-es idejével a harmadik lett, majd a fináléban az 5. helyet kaparintotta meg. Francisco Lucas Laura (FTC) hármasugrásban képviselte a piros-fehér-zöld színeket, és zárt hatodikként selejtezős csoportjában.

Gymnasiade 2022, a magyar atléták eredményei:

- Dobó Zsombor (SZVSE)

diszkoszvetés, BRONZÉREM, 54,75 méter

súlylökés, 6. hely, 15,05 méter

- Fransisco Lucas Laura (FTC)

hármasugrás, 6. hely a selejtezős csoportjában, 11,58 méter

- Herczeg Attila (FTC)

gerelyhajítás, 8. hely, 57,09 méter

- Iker Natália (Csepeli DAC)

2000 méteres akadályfutás, 8. hely, 7:02.17

- Imre Roland (Vitalitás SE)

kalapácsvetés, BRONZÉREM, 74,53 méter

- Kovács Árpád (Titán TC)

400 m sík, 1. előfutam, 3. hely, 48.87 mp

- Luterán Fanni (TSC-Geotech)

magasugrás, 1,68 m és 5. hely a selejtezőben, 7. hely 1,65 méter

- Viszkeleti Villő (Szombathelyi Dobó SE)

kalapácsvetés, BRONZÉREM, 66,70 méter

diszkoszvetés, 9. hely, 34,46 méter

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.