2018 márciusáig fogalma se volt arról, hogy mi az a résztáv vagy a tempóváltás, jelenleg pedig ő a leggyorsabb maratoni futónk a női mezőnyben. Szabó Nóra tavaly a berlini maratonon futotta meg a 2.31:08-as időt, amely a 2021-es magyar toplista élére repítette. Első maratonja óta mintegy 25 percet faragott az idejéből, ami korábban elképzelhetetlen volt számára. Tíz éve, felnőttként kezdett futni, most pedig az ő elszánt tekintetét láthatjuk egy óriásplakáton. Az iRunLady című dokumentumfilm sajtópremierjén jártunk.

Noha a film főszereplője a maratonista lány, az alkotók az ő történetén keresztül vezetnek be minket a hosszútávfutók világába. Így a futás kerül középpontba, és még inkább az emberi kitartás, ami elvezet a kitűzött célig. Segesvári Zsolt producer és Kollár István rendező narrálják végig a filmet, miközben bejárjuk a világot és az érzelmek teljes spektrumát. A film után pedig azonnal rohannánk haza az útlevélért és a sarokban kallódó futócipőért.

Ki miért fut? Mindenki másért. Időeredményért, lelki megnyugvásként, egészségért, hobbiból vagy kvalifikációért. Szabó Nórának az életmódváltáson túl nem voltak konkrét céljai a futással, amikor barátnője először elhívta. Az első maratonja után javasolták neki, hogy keressen edzőt, és folytassa szisztematikusan. A professzionális edzések meglepő eredményeket produkáltak, és a magyar atléta szemei előtt már nagyon is kézzelfogható célok lebegnek: a 2022-es Európa-bajnokság, a 2023-as budapesti világbajnokság és a 2024-es párizsi olimpia. Szívósságát nem csupán édesanyja csodálja, hanem azok is, akik rendszeresen vagy hevenyészetten sportolnak. Akik akarnak is versenyen indulni, de tartanak is tőle. Akik másoknak akarnak bizonyítani, és akik csak maguknak.

Felejthetetlen pillanatokat örökít meg az iRunLady alkotópárosa, miközben Nórit kísérik a versenyeken és követik felkészülését. A bostoni maraton képkockái beleégnek a nézői retinákba és szívekbe: ahogy Nóri édesanyját öleli, miután célba ért, ahogy rendíthetetlenül fut sok ezer másik emberrel a fagyban, szakadó esőben, ahogy megtörli az arcát. Közben termofóliák végeláthatatlan sorát is látjuk, melyek alatt idős, fiatal, színes, ázsiai, ezernyi különböző ember vacog a verseny után, vagy sétál fáradtan és büszkén, hogy megcsinálta. Ölelések, könnyek, befeszült lábikrák. Nem is sejtjük, mi munka van abban, hogy egyáltalán célba érjen az ember. Hány kilométert kell hetente felzabálnia a testnek, hogy végül meglegyen az a maraton? És nem is biztos, hogy meglesz. Lehet, hogy a cél előtt öt méterrel vége. De a film ezt is megmutatja, a segítő kezet, a bajtársiasságot, a közös küzdést, hogy miközben ez egy verseny, mégis összeköti a futókat az összetartás láthatatlan hálója. Mellettük láthatjuk a magyar csúcstartókat, edzőket is beszélni, akik nem győzik hangsúlyozni a futás semmihez nem hasonlítható szépségét és erejét.

A film elkíséri Nórit Chicagóba, Berlinbe, és természetesen Magyarországra. Látjuk befutni a Győr-Lipót futóversenyen, és ott mosolyog a budapesti félmaratonon is. Ahogy ott mosolyog, izzad, megfagy és küzd sok ezer másik futó is mellette, csak mindegyikük egy másik céllal. Az iRunLady úgy enged be minket a hosszútávfutók világába, hogy azt érezzük, mi is meg akarjuk tanulni a tempóváltás trükkjeit. Hogy átéljük azt az állapotot, amikor nem számít, milyenek a kinti körülmények, csak az, hogy megcsináljuk. Amikor nekünk szurkol az utca, amikor nekünk kívánnak szerencsét a házakra kifüggesztett plakátokon, amikor nekünk gratulál valaki a célban.

A filmbeli arcok mindent elárulnak, a kínt, a gyötrődést, de a boldogságot is, melyet a futás okoz. Szabó Nóra azt mondta a filmben: nem kell túl gyorsan futni és eredményeket elérni ahhoz, hogy boldog legyen az ember. Elhisszük neki, ahogy azt is, hogy ott lesz az Eb-n, a vb-n és az olimpián. Ahogy elhisszük azt is, hogy a futás egyszerűen nagyon menő.