Kozák Luca és Lesti Diana is javított idei legjobbján Berlinben

ISTAF INDOOR

Pénteken Európa-szerte két helyszínen összesen négy magyar atlétának szurkolhattunk. Farkas Petra, Kozák Luca és Lesti Diana Berlinben, Tóth Lili Anna Miramasban versenyzett.

A berlini fedett pályás viadalon 60 méteres gátfutásban Kozák Luca továbbjutása csupán egyetlen századmásodpercen múlt. Magyar csúcstartónk 8.10-et futva így is javított egy héttel ezelőtti idején, amivel a 7. lett összesítésben.

„Igazából ugyanazt tudom mondani, mint a múltkori versenyem után. A cél az volt, hogy jobb legyen, mint Karlsruhéban. Ez sikerült, sokkal jobban érzem már magamat, szerintem egy jobb idő is bennem van már. Nyilván az, hogy megint 1 századdal maradtam le a döntőről az bosszantó, mert másodikra azért gyorsabbat szoktam futni. A következő verseny Liévinben lesz kb. 2 hét múlva, ott már szeretnék 8 másodperchez közel futni” – mondta Luca a verseny után.

Távolugrásban Lesti Diana 6.44 méteres eredményével a 4. helyen zárt, amivel kilenc centit javított idei legjobbján. Farkas Petrát most láthattuk először ugrani 2022-ben, 6.16 méterrel a 6. pozíciót szerezte meg.

Tóth Lili Anna a franciaországi Miramas városában 3000 méteren állt rajthoz, de sajnos nem ért célba. Saját bevallása szerint a kenyai edzőtábor után még túl korai volt neki ez a verseny.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.