Krizsán Xénia és Szűcs Valdó visszatérése, Máté Tamás triplázása, Kriszt Sarolta meglepetése – ilyen volt a Csapatbajnokság elődöntője

Szűcs Valdó

Az Atlétikai Magyar Csapatbajnokság elődöntőjével hivatalosan is megkezdődött a hazai pályaszezon. Öt magyar atlétát kérdeztünk a hétvége élményeiről, a közös bennük, hogy már mindannyian nagyon várták, hogy beinduljon a szabadtéri időszak.

Krizsán Xénia a fedett pályás szezont kihagyta, így a 2021-es Csapatbajnokság döntője, azaz nyolc hónap után láthattuk ismét versenyezni. Az MTK Budapest többpróbázója szombaton 13,69 méterrel megnyerte a súlylökést, gerelyhajításban pedig harmadik lett 49,98 méterrel, és vasárnap sem maradt győzelem nélkül, miután 13.70-nel megnyerte a 100 méteres gátfutást.

„Tavasszal két edzőtáborban is részt vettünk, Dél-Afrikában és Montegordóban voltunk. Mindkét tábor jól sikerült, jó helyeken is voltunk és a társaság is szuper volt. Alakul a felkészülésem, és a CSB-vel már a versenyszezont is megnyitottuk végre. Nem versenyeztem fedett pályán, most ez volt a terv, hogy egy hosszabb pihenőt kapjunk az olimpia után, és kiheverjünk mindenféle fájdalmat. Örülök, hogy végre ismét versenyezhetünk, mert ez a szerethetőbb része az atlétikának.

Gerelyhajításban nagyon örültem a 49,98 méteres dobásomnak, most először dobtam rendes nekifutásból, még edzésen sem dobtam így idén, így ez egy új feladat volt számomra. A harmadik helyemmel sok pontot szereztem csapatomnak, ami nagyon fontos a számomra. A súlylökés most nem sikerült, edzéseken sokkal nagyobbakat löktem, de a csapatverseny miatt örülök az első helynek.

A terv nem változott, készülök az oregoni világbajnokságra és az egy hónapra rá következő müncheni Európa-bajnokságra. Ez az a két verseny, ahol hétpróbában szeretnék majd minél több ponttal minél jobb helyezéseket elérni a nyáron.”

Szűcs Valdó téli sérülése után most először állt rajthoz, vasárnap Szeles Bálint személyében egy veszélyes kihívót kellett maga mögött tartania. A DSC-SI kiválósága ezt sikerrel meg is tette, így 110 méteres gátfutásban nem talált legyőzőre.

„A mai napon csak a győzelemre mentem, mert picit fáradt vagyok, de ezzel semmi gond nincsen, még rengeteg edzésmunkát végzünk a szezonnak ennek a részében. Most visszatérek Amerikába, megyek vissza Gainesville-be, és szombaton Jacksonville-ben már egy American Track League-versenyen futok, utána pedig nyolc-kilenc naponta tervezek rajthoz állni. A Magyar Bajnokság előtt bő egy héttel szeretnék hazajönni, hogy az akklimatizáció rendben lemenjen, és egy nagyon jó országos bajnokságot tudjak futni.

Eseménydús tél van mögöttem. Előbb Debrecenbe igazoltam, majd a fedett pályás szezon nagy részét sérülés miatt kihagytam. Akkor döntöttem úgy, hogy szeretnék továbblépni, és mivel ott volt a közelünkben Grant Holloway, akivel közös a menedzsmentünk, könnyű volt összeszervezni az edzéseinket. Az együtt töltött időnek köszönhetően már szinte legjobb barátokként edzünk együtt.

Sajnos ez a hajlítósérülés néha-néha visszajön, de hál’istennek már nincs nagy gond, úgyhogy százszázalékos edzésmunkát tudok végezni. Most kezdődik a könnyebb edzések szakasza a felkészülésnek, ami után remélem jönnek majd a nagy eredmények.”

Palkovits István az 1500 és az 5000 métert is megnyerte a Miskolci Atlétikai Centrumban, de ez is kevés volt a KARC-nak, hogy kiharcolja a helyét a szeptemberi döntőben.

„A hétvégém jól sikerült, nyilván a szombati 1500-hoz ez a meleg egy picit jobban elviselhető volt, de már akkor is éreztem, hogy az 5000 méter egy kicsit nehezebb lesz. Ki is száradtam a végére, de a csapatért bevállaltam, mindent megtettem a győzelemért. Mindkét számot megnyertem, 1500-on pár bónuszpontot is össze tudtam szedni. Picit sajnálom, hogy a 4x400 méteres váltóban nem indítottunk csapatot, abban is szívesen elindultam volna.

A júniusi Magyar Bajnokságig előreláthatólag két versenyem lesz külföldön. Június 6-án Prágában, 15-én Marseille-ben, mindkettő 3000 méteres akadályfutásban. Szeretnék 8 perc 25 másodpercen belül futni már ezeken a versenyeken. A Magyar Bajnokságon az 1500, az 5000 méter és a 3000 m akadály három külön napon lesz, de a tervek szerint csak kettőben fogok közülük elindulni, csak később döntjük el, hogy melyik kettőben.”

Máté Tamás dominálta a sprinttávokat Győrben. A címvédő FTC fiatalja megcsinálta a 100, 200, 400 méteres triplát, ráadásul mindhárom távon biztató időeredménnyel lett első. Senki nem gyűjtött több pontot az elődöntőben, mint az általa bezsebelt 57 pont.

„Szombaton az utunk kicsit döcögős volt, az autópályán egy baleset miatt sokat álltunk, de még pont ideértünk időben. A hétvége egy fantasztikus kezdés a szezonra, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy egyéni csúcs körüli időket fogok futni. Ez jó motiváció és egyben egy jó lehetőséget teremt, hogy életem eddigi legjobb szezonját teljesíthessem. 100 méteren alig egy századdal maradtam el az egyénimtől, már két éve 10.46-on állok, 400 méteren sikerült is 46.84-re javítani a legjobbam.

A szeptemberi döntőben szeretnénk a tavaly megszerzett első helyünket megvédeni, számomra egy nagyon fontos verseny a Csapatbajnokság, mert nem csak magamért, hanem a csapatomért is futok, ami mindig egy plusz motivációt jelent a számomra. Volt bennem egy kis izgulás is, de sikerült a legtöbbet kihozni magamból.”

Az alig 15 esztendős Kriszt Sarolta mindenkit meglepett, hogy nem a kiemelt futamból indulva is a legjobb időt futotta 200 méteren, amivel értékes pontokat gyűjtött a MATE-GEAC csapata számára.

„Ez volt az első Csapatbajnokságom, eddig túl fiatal voltam hozzá, hogy elinduljak, örültem neki, hogy végre jöhettem és versenyezhettem. Jó eredményeket és jó helyezéseket is értem el, elégedett vagyok az eredményeimmel. Távolugrásban harmadik lettem 5,60 méterrel, a 200 métert pedig a második futamban indulva megnyertem 24.44-gyel. Mivel a tavalyi legjobb szabadtéri időm ezen a távon a kilencedik volt a mezőnyben, ez volt az oka, hogy nem a kiemelt futamban indulhattam.

A következőkben a saját korosztályom országos bajnokságára koncentrálunk, de a felnőtt Magyar Bajnokságon is el fogok indulni. Hétpróbában szeretnék szintet teljesíteni az U18-as Európa-bajnokságra, ami az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál mellett a másik fő versenyem lesz az idei évben.”

Az interjúkat készítette: Szendrei Zoltán

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2022 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.