A „Szuhumi Kengurutól” a „Tallinni Gazella” vette el a negyedik aranyát Moszkvában - magyar atlétahírességek emlékeznek a háromszoros olimpiai bajnok Viktor Szanyejevre.

Az újesztendő második napján elhunyt Viktor Szanyejev az egyedüli atléta, aki hármasugróként három egymást követő olimpián, Mexikóvárosban, Münchenben és Montrealban is győzni tudott, csak éppen nem a búcsúversenyén Moszkvában. Ahol az aranyérmet 11 centiméteres különbséggel egy honfitársa vitte el előle.

A házigazdák azt remélték, hogy a már addig is sporttörténelmet író kedvencük, a grúziai szovjet Szanyejev, becenevén a ”Szuhumi Kenguru” 34 évesen is a dobogó legfelső fokára állhat, ezért sem ünnepelték ujjongva a nála 10 évvel fiatalabb szovjet-észt Jaak Uudmaet. A „Tallinni Gazellát”, a nevető harmadikat, aki nem csak a veterán címvédőt, hanem a világcsúcstartóként favorit brazil Joao Carlos de Oliveirát is maga mögé utasítva lett az 1980-as, bojkott sújtotta nyári játékok hármasugró bajnoka. Egy olyan atléta, akinek sem korábban, sem később nem sikerült igazán rangos nemzetközi versenyt megnyernie.

Szanyejev, az egyetemes atlétika történetének kiemelkedő alakja a grúziai Szuhumiban látta meg a napvilágot, a halál pedig messze a szülőföldjétől, az ausztráliai Sydneyben érte, ahová a Szovjetunió szétesését követően költözött el a családjával. A 76 évesen eltávozott atlétanagyságra tisztelettel emlékeznek a sportág magyar hírességei is, akik közül dr. Békesi László, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnöke szerint Szanyejev a hármasugrás klasszikusa volt, akit a ruganyosságát és a robbanékonyságát jellemezve nem véletlenül emlegettek úgy, mint aki „Szuhumi Kenguruja.”

A háromszoros olimpiai bajnokkal sokszor mérte össze a tudását a szabadtéren és fedettpályán is EB-ezüstérmet kiérdemlő, idén már a 80. életévét betöltő Czifra Zoltán, aki a rossz hír hallatán végtelen sajnálatát fejezte ki, és azt kívánta egykori barátjának, hogy nyugodjon békében.

Az orvosok „drótozták” össze

Ami Szanyejevnek a búcsút jelentette 1980-ban Moszkvában, az a nyíregyházi hármasugró Bakosi Bélának 23 éves fejjel az olimpiai premiert.

„Viktorra mindig felnéztem, mert a három olimpiai győzelme tekintélyt parancsolt, barátja viszont a kettőnk közötti korkülönbség miatt nem lettem. Igyekeztem a moszkvai olimpiai stadionban a magam ugrásaira összpontosítani, de így sem kerülte el a figyelmemet az a szenvedés, amit Szanyejev mozgása és az arckifejezése is elárult. Azt tudtuk, hogy a rajt előtt az orvosok úgy „drótozták össze” az olimpiára, hogy legalább rajthoz állhasson, de még a verseny közben is fájdalomcsillapítót kellett kérnie, hogy elkerülje a feladást.

Küzdött és kínlódott, egészen az utolsó ugrásáig, s bár titokban mesternégyesre számított, sportszerűen gratulált a legyőzőjének. Akit a hazai szurkolótábor távolról sem úgy ünnepelt, mint egy újdonsült olimpiai bajnokot, csak éppen nem fütyülték ki” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 64 esztendős Bakosi Béla, aki két fedettpályás Európa-bajnokságon is megnyerte a hármasugrók csatáját.

A „színszovjet” zsűri tette a dolgát

A moszkvai döntő azonban nem csupán a két szovjet atléta párharcáról szólt, hanem arról a mesterkedésről is, amely a kettős hazai sikernek „ágyazott meg”. Már önmagában az is megütközést keltett, hogy a hármasugrás döntője előtt a házigazdák ellentmondást nem tűrően leváltottak minden olyan külföldi versenybírót, akiket a nemzetközi szövetség jelölt ki, hogy aztán a helyüket betöltve „színszovjet” zsűri sorakozhasson fel.. Annak tagjai aztán úgy tették a dolgukat, ahogy eligazították őket.

Hiába ugrott az ausztrál Campbell és a brazil de Oliveira is egyszer-egyszer nagyobbat a két szovjetnél, elvették tőlük a kísérletüket, arra hivatkozva, hogy a második elrugaszkodás után a szögescipőjükkel érintették, szaknyelven szólva karcolták a homokot. Így alakult ki az Uudmae, Szanyejev, de Oliveira sorrend, ami ellen a helyszínen, majd a nemzetközi szövetség ajtaján kopogtatva hiába próbáltak az ellenfelek óvást emelni, semmi sem változott, az érmeket senkinek sem kellett visszaszolgáltatnia.

„Hozzám a barátságos és igazán „jó fej” Uudmae állt közelebb, aki a nyíregyházi versenyeken is megtisztelt bennünket az indulásával, de ez mit sem változtat azon, hogy Viktor Szanyejev az atlétika ikonikus alakja volt, egy hatalmas és szerethető sportember. Akinek az első ausztráliai évei küzdelmesek, vagy inkább nyomorúságosak voltak, amikor a hírek szerint még pizzafutásnak is be kellett állnia, de aztán testhez álló munkát kapott, így hasznosítani is tudta a versenyévei alatt felhalmozódott tudását.”

– mondta Bakosi Béla.

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat