A 71 esztendős Zemen János mesteredző álmát Vindics Balázs válthatja valóra Belgrádban. A 46 évvel ezelőtt olimpiai döntőbe jutó korábbi magyar középtávfutó tanítványa 800 méteren harcolta ki a részvétel lehetőségét a fedett pályás világbajnokságon.

Nem bánta meg Zemen János, hogy 1977-ben kiállt Híres László, a menesztett mestere mellett, noha egy évre eltiltották a lojalitásáért, büntetésének letöltése után pedig már nem volt olyan acélos és magabiztos, mint a montreali olimpián. „Élete versenyén”, ahol úgy ment neki a döntőnek, hogy a világot elképesztve megnyeri az 1500-asok csatáját.

Montreal bajnokát is megverte

„Nem azért mondtam néhány versenyzőtársamnak, meg a válogatott gyúrójának, hogy nekem is úgy eljátsszák majd a magyar Himnuszt, mint a gerelyhajításban világcsúccsal győztes Németh Mikinek, mert nagy volt a mellényem, hanem két jól sikerült futás élményével a hátam mögött. Erre a bravúrra készültem az előfutam és az elődöntő után, de a kivitelezésbe hiba csúszott. Nem a bátorságom párolgott el, és nem is vagányság hiányzott belőlem, hanem annak a helyzetnek az ismerete és jó kezelése, amikor a döntőben nálam sokkal tapasztaltabb és eredményesebb nyolc futó sorakozik fel a rajtnál. Nem voltak az olimpia előtt igazán jó felhozó versenyeim, a montreali döntő résztvevőit alig ismertem, többségükkel ott találtam először szembe magamat. Kilencedik lettem, tehát az utolsó, és mivel az volt az első és egyben az utolsó olimpiám, nem adatott meg a javítás lehetősége."

"Utólag kimondhatom, hogy sok maradt bennem: jobb idők és helyezések, nagyobb dicsőségek. Ha arra gondolok, hogy alig néhány nappal a montreali futásom után a stockholmi topversenyen olyan idővel győztem, amivel olimpiai bajnok lehettem volna, aztán Helsinkiben az újdonsült olimpiai bajnok új-zélandi John Walkert is le tudtam győzni, bizonyítéka annak, hogy most nem a levegőbe beszélek. ”

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak az életműdíjas Zemen János, az edzőszakma egyik hazai rangidőse.

Futócipőt talpalt ki magának

Versenyzőként nem volt amolyan "anyámasszonykatonája", ha valamivel nem volt kibékülve, hevesen tiltakozott. Volt bátorsága még az állami sportvezetés elsőszámú vezetőjéhez is bejelentkezni, de még mielőtt bejutott volna Buda Istvánhoz, újpesti klubjában már tudták, hogy hova készül és milyen céllal.

Ebből nem lett fegyelmi, viszont 24 órán belül új futócipőt kapott és beutalót is Balatonfüredre. Máshogy tekintenek rá azóta, hogy atlétaedző lett, odaadással és kiváló szakmaisággal sikeres futókat hozott és hoz fel ma is az élvonalba, nem mellékesen pedig a magyar triatlonválogatott olyan kiválóságainak is a sikerkovácsa volt, amilyen például a világbajnok Csomor Erika.

Tíz éve a tehetséggondozásban jeleskedő szakemberként tüntették ki, tavaly a Magyar Atlétikai Szövetség ezüst fokozatú díjjal ismerte el az alázatos és eredményes munkáját. Ezek után, mondhatni hab a tornán, hogy tanítványai közül a 800-as Vindics Balázs az egyike annak az öttagú „miniválogatottnak”, amelyik a jövő hétvégi belgrádi fedett pályás világbajnokságon képviseli a magyar színeket.

Hóban, sárban, viharban

„Minden versenyzőmmel igyekszem megértetni, hogy lemondások és szorgalom nélkül csak álmodozhatnak a sikerekről, a meghívásokat intéző menedzserek bizalmának kiérdemléséről – folytatta Zemen János, aki az 1977-es ”tető alatti” Európa-bajnokságon harmadik helyezettként ért a célba. – Mi annak idején, Németh Gyula, Máthé Sándor, Albert Albert, Nagy Viktor, Fancsali András, Kerékjártó István és velem együtt még néhány megszállott, késősztől koratavaszig naponta 18-20 kilométeres távok lefutásával alapoztunk, hol szakadó esőben és viharban, máskor pedig térdig hóban vagy sárban.

"Olykor dühöngtünk, máskor jókat nevettünk, de mindig társként néztünk egymásra, és éppen ez az, amit ma sokszor hiányolok a versenyzőkből. Hittem és rendületlenül hiszek a közösség erejében, még inkább a munkában és a szorgalomban, ami nélkül Vindics Balázs sem tartana ott, amire már azt lehet mondani, hogy ez már valami. Én is jól érzem magamat a bőrömben, mert 71 évesen végre elmondhatom, hogy az egyik versenyzőm a világbajnokságon is rajthoz állhat.”

- mondta befejezésül a mesteredző, aki ha visszaforgathatná az idő kerekét 50 évvel, mindent újra ugyanúgy csinálna, ahogy azt tette mostanáig is, és akinek a tudása előtt 1974-ben, a firenzei szereplése után a piacvezető olasz sportújság kétoldalas cikkel tisztelgett. Hasonló elismerést kíván a tanítványainak, ehhez azonban az kell, hogy jobban és gyorsabban fussanak, mint a mesterük Montrealban.

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat