Sikeres szezon várhat a magyar gyaloglókra a portugáliai edzőtábor alapján

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is szép számú magyar gyalogló csapat tölti téli edzőtáborát a portugáliai Albufeirában. Köztük van három tokiói olimpikonunk, Oláh Barbara (akit korábban Kovács Barbara néven ismerhettünk meg, majd megházasodott és felvette a férje vezetéknevét), Helebrandt Máté és Venyercsán Bence, illetve az elmúlt év két korosztályos világeseményén is remekül szereplő Spiller Tiziana. Velük beszélgettünk ezúttal.

Január második felében, és február első heteiben, különböző időtartamokra érkeztek Portugáliába a legjobb gyaloglóink közül jó néhányan, hogy megalapozzák a remélhetőleg a tavalyihoz hasonló sikereket tartogató szezonjukat. A tokiói olimpián az 50 kilométeres férfi versenyben Helebrandt Máté a 17., Venyercsán Bence a 20. helyen ért célba, melyek a körülményeket figyelve igenis szép eredménynek számítanak.

„Annak ellenére, hogy a covid miatt voltak nehézségek, nekem csak pozitív emlékeim vannak az olimpiáról. Harmadjára képviselhettem Magyarországot az ötkarikás játékokon, már magában ez hatalmas dolog, de az eredményre sem panaszkodhatok” – beszélt élményeiről Helebrandt Máté, az NYSC-SI rutinos gyaloglója, akinek a többiekhez hasonlóan a helyszínváltozással is meg kellett küzdenie.

„Amikor meghallottuk a hírt, örültünk, hogy Szapporóban nem lesz annyira elviselhetetlen az időjárás, mint amire Tokióba számíthattunk volna, picit fellélegeztünk. Ám amikor megérkeztünk, azt tapasztaltuk, hogy nincs lényeges különbség a két klíma között, így utólag belegondolva simán rendezhették volna Tokióban is a versenyeket.”

Venyercsán Bence egyenesen „túlélőversenyként” jellemezte az olimpia 50 kilométeres versenyét: „Mindenki megszenvedte a versenyt függetlenül attól, hogy beért-e a célba, vagy menet közben feladta. Sikerült magamból kihoznom a legtöbbet. Nem a táv első felében kellett vagánykodni, az időjárási körülmények miatt óvatosan kellett kezdeni. A saját ritmus a végére kifizetődött, így kb. az 55. helyről tudtam szépen fokozatosan feljönni a 20. helyre” – emlékezett vissza a BHSE 26 éves atlétája.

A 20 kilométeres versenyben 46. pozícióban célba érő Oláh Barbarának vegyes érzései vannak az ötkarikás játékokról, de számára is sok szép eredményt hozott a 2021-es esztendő. „Annak örülök, hogy tavasszal kétszer is 1:33 körül tudtam gyalogolni Békéscsabán és Dudincén, mindkét eredmény kellett ahhoz, hogy előreléphessek a ranglistán, és meglegyen az olimpiai indulás. Ezeken kívül 5000 méteren kétszer is egyéni csúcsot javítottam, ami így a 30-hoz közel már nagy dolognak számít ezen a rövidebb távon.”

Míg rutinos gyaloglóink már hosszú ideje visszatérő vendégek a Portugália déli részén található tengerparti városban, addig Spiller Tiziana először készülhet egy ennyire inspiráló környezetben az új idényre. „Többször is voltam már Tatán, de ez az első külföldi edzőtáborom. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy olimpikonokkal készülhetek együtt a szezonra. Az alapozás utolsó simításait tudom jobb körülmények között tudom elvégezni, és eddig nagyon jónak és sikeresnek is gondolom az itt elvégzett munkát” – utóbbi gondolatban társai is egyetértettek vele, mindannyiuk szerint sikerült kihasználniuk a jobb időjárási körülmények adta lehetőségeket az elmúlt két-három hétben.

„A tavalyi U20-as Eb-n az első nyolcba tudtam kerülni Tallinnban, sikeres versenyzésnek gondolom, mert a nagy meleg ellenére is egyéni csúcsot gyalogoltam pályán. Sok versenytársammal tudtam utána beszélni, hogy ki hogyan készült erre, sikerült kapcsolatokat építenem, amiből hosszú távon is profitálhatok” – mondta a 18. születésnapját csupán másfél hónapja ünneplő tehetség, aki nyáron az U20-as Eb után egy hónappal Kenyában megrendezett vb-n is remekül szerepelt, ott a 12. helyen zárta a 10 000 méteres versenyt.

„Nem mindennapi dolog volt ellátogatni Kenyába, ahol teljesen más életkörülményekkel találkozhattunk, de egyben sokkal élménygazdagabb környezet volt. A magaslati körülmények között elért 12. hely a Tallinnban elért eredményemhez hasonlóan is egy fontos pont eddigi pályafutásomban” – mondta a BHSE fiatalja, akinek a 2022-es évben a fő versenye a kolumbiai Caliban megrendezésre kerülő U20-as világbajnokság lesz.

Még nála is komolyabb megmérettetés vár három kiemelt gyaloglónkra, akik az augusztusi müncheni Európa-bajnokságon szeretnének majd maradandót alkotni. Ezért is volt olyan fontos, hogy ismét kijöhessenek egy olyan helyre, ahol minden adott a heti akár 120 kilométeres edzésmunka jó minőségben történő elvégzéséhez.

„A szállodának van saját pályája, konditerme és szaunázásra is van lehetőség, ami a regenerációban tud segíteni. A legtöbb edzésünk az utcán van egy hat kilométeres körpályán, amire 500 méterenként fel van festve, hogy éppen hol tartunk rajta. Két edzés között a pihenésen van a hangsúly, este pedig néha összeülünk egy kis kártyapartira, vagy lemegyünk a tengerpartra” – mondta Oláh Barbara a körülményekről, és arról, hogyan töltik szabadidejüket gyaloglóink.

A békéscsabai sportoló február első vasárnapján jött haza a Honvédos atlétákkal együtt, hogy itthon folytassa a felkészülést. „Tavasszal az Eb-re szeretnék szintet gyalogolni, szerintem az 1:32 alatti időeredmény mindenképp bennem van, ami elég lehet a kijutáshoz. Ezt Békéscsabán és Dudincén próbálom majd kihozni magamból.”

Legjobb férfi gyaloglóinknak hatalmas változással kell majd szembenéznie a 2022-es esztendőben. A nagy világeseményeken ugyanis az 50 kilométeres távot felváltja a 35 kilométer, ami nagyban átalakíthatja az erőviszonyokat már a nyári Eb-re.

„Ez az új táv mindenki számára egy nagy kihívás lesz, amin mindenek előtt a kvalifikációt kell majd megszereznem az Eb-re. Erre először Dudincén lesz majd lehetőségem április 23-án. Ha pedig sikerrel járok, akkor nyáron szeretnék majd egy nagyon szép helyezést elérni Münchenben” – tekintett előre Helebrandt Máté.

„Ez az év leginkább egy próba/ismerkedés lesz az új távval a nemzetközi színtéren. Májustól már tudatosan az Eb-re készülünk, az lesz a célversenye az egész 2022-es évnek. Kíváncsian várom, mit tartogat a mezőny, mert az eddigiek alapján a többiek eléggé gyorsak, akik az eddigi nemzetközi versenyeken indultak 35 kilométeren. Erősebb átlagtempókat kell menni, és szintén érdekes lesz, mennyire kell majd máshogyan felépíteni a taktikát” – mondta Venyercsán Bence a változásokról.

A portugáliai edzőtábor alapján mind a négy kiváló gyaloglónk bizakodással tekinthet az új szezonra. Ideje még mindannyiuknak van, ugyanis az U20-as világbajnokság és a müncheni Európa-bajnokság is csak augusztusban lesz.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.