Takács Boglárka új magyar csúcsot futott 100 méteren

Takács Boglárka szenzációs versenyzéssel 11.37 másodpercre javította a 100 méteres síkfutás magyar csúcsát St. Pöltenben.

Nagyszerűen alakult a Budapesti Honvéd Sportegyesület fiatal sprintere számára a csütörtök délutáni St. Pöltenben megrendezett verseny. A 20 esztendős fiatal atléta 11.37-es idővel megnyerte a Continental Tour Challenger viadalán a 100 méteres síkfutást.

Szédületes teljesítményével négy századmásodperccel megdöntötte Szabó Enikő 2004 óta fennálló felnőtt magyar rekordját.

„Nagyon jó körülmények voltak, minden adott volt, hogy jót fussak. Örülök az időeredménynek, és annak, hogy még csak május van, de már most hétről hétre ennyire jól megy a versenyzés. Hétvégén már futottam ennél jobbat is, de akkor a hátszél miatt azok nem voltak érvényesek, viszont most végre sikerült normális szélben is 11.37-et futnom. Még nem volt hibátlan, még kisebb javítani valók vannak benne, remélem, hogy lesz ez még ennél is jobb is” – mondta az ausztriai verseny után Takács Boglárka az atlétika.hu-nak, aki az elmúlt időszakban nagy változásokon ment keresztül.

„Novembertől Honvédos színekben versenyzem, felköltöztem Budapestre és immáron Németh Rolanddal készülök. Sok az új impulzus, új környezetben, új edzővel, új városban kezdtem meg az évet, és az eddigiek alapján kijelenthető, hogy nagyon jót tett a váltás. Jól sikerült a felkészülés, voltunk három hetet Portugáliában edzőtáborban, és sem sérülés, sem pedig betegség nem hátráltatott, így minden adott, hogy majd egy jó szezont tudhassak magam mögött” – beszélt elmúlt fél évéről a fiatal sprinter, akinek a célja a müncheni Európa-bajnokságra való kijutás.

Az Eb-szint 11.24 másodperc, amitől elmondása szerint a szezon előtt még távol volt, így elsőre nem is ezt, hanem a ranglistáról való kijutást határozta meg elérendő feladatként. A következő versenyein, mint amilyen az Eisenstadtban nemsokára megrendezésre kerülő újabb nemzetközi viadal, vagy a Budapest Open és a Honvéd Kupa szeretne stabilan a mostani idejéhez közel futni, vagy megjavítani azt.

„Szakmailag maga a futás még nem volt egy jól eltalált futás, az előfutam sokkal jobban tetszett. A döntőben picit beragadt a rajtban, és úgy láttam, hogy a futásában is maradt bőven, de szépen érkezett meg a végén az angol lányra, remekül küzdött az utolsó métereken. Bogi nagyon jó mozgáskoordinációval rendelkezik, már csak pici dolgokon kell változtatni. A következő versenyekkel akarunk még jobb formába kerülni, örülök, hogy így kezdtünk, de nem ide éleztünk formát, szóval még bőven van benne” – ezt már a BHSE-s tehetség edzője, Németh Roland mondta tanítványa futásáról.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke az elmúlt időszak remek eredményeiről:

„A jó munkához idő kell, szokták mondani. Úgy gondolom, hogy folytatódik az az eredménysor, ami az elmúlt napok alapján nagy bizakodást adhat nekünk nem csak a mostani szezonra, de a 2023-as budapesti világbajnokságra is. Szeles Bálint új egyéni csúcsa 110 m gáton, Szögi István és Bartha-Kéri Bianka futásai Németországban, most pedig Illovszky Dominik és Takács Boglárka kiváló eredményei a királyszámban.

Megdőlt egy közel 20 éves magyar csúcs, amit egy olyan versenyző döntött meg, aki a korosztályos világeseményeken nagyon komoly eredményeket ért el. Volt egy nehéz időszak a pályafutásában, majd hathatós szakmai instrukciókat követően Németh Rolandhoz került. Ez azért jó, mert két kiváló sprinterünk is a jelenlegi férfi magyar rekorder útmutatása szerint készülhet. Illovszky Dominik télen káprázatos szezont produkált, most pedig az a Takács Boglárka futott emlékezeteset, aki szintén nagyon sok örömet szerezhet nekünk a jövőben.

Fontos kiemelni, hogy a fiatal versenyzőnek a megfelelő időbeni továbbadása a megfelelő edzőhöz minden esetben jó időpontban történt. Hiszen ha jól tudom, Székesfehérváron Halász Géza fedezte fel Bogit a magyar atlétikának, majd 15 éves korától Varga Tamással dolgozott, és érte el sikereit a korosztályos világversenyeken, az elmúlt évben pedig ismét nagyon jó időpontban került Németh Rolandhoz, aki mint azt látható, ugyancsak kiváló munkát végez csoportjával.

Minden jó eredménynek, helyezésnek, éremnek örülünk majd nem csak a budapesti vb-n, de az odáig vezető úton is. Ennek a vb-nek a lényege a magyar atlétika számára az lesz, hogy egy olyan szerethető, megfelelő létszámú 20-25 fős csapatot tudjunk delegálni, akik vállvetve, térden csúszva mindent megtesznek azért, hogy a telt házas magyar közönség segítségével minél jobb eredményt tudjanak elérni. Mindenre megvan az esély, mert az atlétáink kőkeményen dolgoznak azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek majd olyan nemzetközi világsztárok társaságában, akiknek a versenyzését már önmagában az elejétől a végéig látni kell. Bízom abban, hogy egy ilyen mezőnyben is nagyon szép dolgoknak lehetünk szemtanúi Budapesten 2023 augusztusában. Gratulálok ehhez az eredményhez Boginak, és már tényleg ott vagyunk a nagy eseményünk kapujában, amiről majd életünk végéig beszélni fogunk.”

Szintén St. Pöltenben Illovszky Dominik 10.37-et futott 100 méteres síkfutásban, amivel az 5. helyen ért célba, és alig egy századdal maradt el az egyéni csúcsától. Szikszai Róbert 61,70 méteres dobásával 3. lett diszkoszvetésben, Heffner Hédi 800 méteren a 2. pozícióban zárt 2:07.52-es futásával, kalapácsvetésben pedig Pásztor Bence 73,26 métert dobott, amivel a 3. hely lett az övé.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2022 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.