A Budapest 2023 Programban részt vevő atlétákkal készülő interjú-sorozatunk következő alanya a még mindig csak 23 éves tokiói olimpikon akadályfutónk, Tóth Lili Anna, aki jelenleg a kenyai edzőtáborban készül a 2022-es szezonra, és már a budapesti világbajnokság is ott lebeg a szeme előtt.

Hogyan állsz erővel így a kenyai edzőtábor harmadik hetében?

Jól vagyok, minden rendben. Örülök, hogy életemben először eljöhettem magaslati edzőtáborba. Egyelőre ez egy kiaknázatlan terület volt a számomra, amiből sokat profitálhatok majd az előttem álló szezonban. Még lesz két erősebb edzésem, azokat várom, jól tudtam akklimatizálódni és alkalmazkodni az itteni körülményekhez.

Milyenek a körülmények? Kikkel szoktál edzeni a kint lévő magyar csapatból?

Sajnos nagy a szegénység itt Kenyában, egyszerű körülmények között vagyunk, de van mit enni-inni, van áram és internet is, szóval nem lehet okunk a panaszra. Itt tényleg csak az edzéssel és a pihenéssel kell foglalkozni.

Az edzőm, Berkovics Imre nincs itt velem, de szerencsére a kis magyar csapatban összesen kilencen vagyunk, így nem vagyok egyedül. Kiutazás előtt Berkóval természetesen átbeszéltük a programot, részletes edzésterv mentén dolgozom, és az órámról minden adatot feltöltök, így egyből látja, hogyan mennek az edzések, és természetesen folyamatosan kommunikálunk. Próbálunk minél több mutatóra támaszkodni, mint például ébredési pulzus vagy alvásminőség. Alapvetően főleg egyedül edzek, de a könnyebb és a hosszabb futásokat azért sikerül összehozni a többiekkel: Kiss Gergővel, Szemerei Leventével, Szögi Istvánnal, valamint egy váltogatást sikerült megcsinálnom Palkovits Istvánnal.

Nagy példaképem a kétszeres Európa-bajnok német akadályfutó, Gesa Felicitas Krause is Itenben edzőtáborozik éppen, vele szintén volt már két közös edzésem, nagyon jóban vagyok vele. Sőt, az edzője az egyik résztávos edzésem után meg is dicsért, hogy milyen jó munkát végeztem.

Még Palkovits István Insta-takeoverében láthattuk, hogy szokott valamiféle kvíz lenni. Melyikőtök a legjobb benne?

Változó, hogy ki jó benne, egy ideig a Varga Gréta vezetett benne, majd Kiss Gergő átvette tőle az első helyet. Edzőjük, Stupián Anikó a nyelvtantól a történelmen át a sportig mindenféle témájú kérdésekkel teszteli a tudásunkat. Egy jó kikapcsolódás és közös program szokott lenni a kemény edzések után.

Hogyan lettél atléta? Miért pont az atlétikára esett a választásod?

Négyen vagyunk testvérek, akiket már kicsiként arra kértem, hogy versenyezzenek velem otthon a kertben. A futás szeretete belülről jött, amikor nem versenyzett velem senki, akkor magammal versenyeztem. Ugyan általános iskolában tesitagozatos voltam, de mivel nem volt atlétika az iskolában, így a kötélugrást választottam. Általában amikor ezt elmondom, akkor kinevetnek érte, pedig ez egy elég kemény sport, ami jó alapokat adott gyorsaság, koordináció és akár állóképesség szempontjából is nekem. Emellett heti egy-két alkalommal lovagoltam is.

Másodikos koromban végre elvittek engem is egy városi futóversenyre, amit rögtön meg is nyertem. A szüleimet kérleltem, hogy menjünk oda Fazekas Gáspárhoz, aki később majdnem 11 évig volt az edzőm, de ekkor még azt mondta Gazsi bácsi hogy túl kicsi vagyok, így fél évet még várnom kellett. Nagyon be voltam zsongva, amikor végre elmehettem az első futóedzésemre. Annál jobb nevelőedzőm, mint amilyen Gazsi bácsi volt, nem is lehetett volna. A junior Mezei Eb-n nyert ezüstérmem is odaadtam neki ajándékba, nagyon jó a kapcsolatom vele a mai napig.

Rendkívül sokoldalú futóként ismerhettünk meg téged az elmúlt években. Mi ad neked erőt ahhoz, hogy ennyiféle távon rajthoz állj?

Egyértelműen a futás szeretete és a hitem.

A még fiatalon az EYOF-on megnyert aranyérmed vagy az ifjúsági olimpián szerzett bronzérmed az értékesebb medál a számodra?

Igazából a junior Mezei Eb-ezüstérmem mindkettőnél értékesebbnek tartom, mert minél idősebben ér el valaki jó eredményt, az annál többet ér. Ráadásul magyar atlétától ez a mai napig az egyetlen ilyen színű medál a Mezei Eb-k történetében, nagyon kevesen tudtak dobogóra állni rajta, mert a 800-asoktól a maratonistákig mindenki ott van a mezőnyben.

Ugyanakkor nekem az első nagy nemzetközi versenyem az valóban a 2013-as EYOF volt, ahol még nem voltam 15 éves és az edzőm sem volt kint velem Utrechtben. Nagy boldogság volt, hogy meg tudtam nyerni és eljátszották nekem a Himnuszt. Aztán jött az ifjúsági olimpia, ahol nagy országos csúcsot futottam a selejtezőben és a döntőben is 2000 méteres akadályfutásban. Az, hogy egy etióp és egy kenyai versenyző mögött lettem harmadik, szintén óriási erőt és lendületet adott a számomra. Arra ösztönzött, hogy érdemes nagyot álmodni.

Úgy tudtam eredményes lenni korosztályos szinten, hogy nem voltam széthajtva, jól érezte Gazsi bácsi, hogyan kell egy fiatal versenyzővel foglalkozni. Ez erőt adott a továbbiakhoz is. Nem is igazán szükséges, hogy a sikeres felnőtt pályafutás előtt korosztályosan nagy eredményeket érjen el valaki, sőt ez néha korai kiégéshez is vezet. Ügyes voltam fiatalon is, de ez általában még semmit nem jelent. Az edzőm is azt mondta, hogy nem most kell jónak lenni, hanem felnőttként szupernek.

Melyik volt eddig pályafutásod legjobb és legrosszabb pillanata?

A legjobb a tokiói olimpiai futásom volt, hogy ott legyőztem az időjárást és magamat is, nagyon össze tudtam rakni a versenyt, nagy hittel tudtam futni. A legrosszabb pedig, amikor a 2017-es U20-as Európa-bajnokságon európai ranglista vezetőként a 3000 akadály döntőjében elestem, agyrázkódást szenvedtem és kórházba kerültem.

„Az egész magyar távfutásért futottam” – mondtad a tokiói olimpia után. Így fél év távlatából milyen emlékeid vannak Tokióból?

Már az egy nagy élmény volt, hogy ott lehettem Tokióban, hiszen az utolsó pillanatban harcoltam ki a kijutást és végül jóval a ranglistás pozícióm előtt, a 18. helyen zártam összesítésben. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen fiatalon ennyire elől tudtam végezni. A következő, párizsi olimpián viszont már a döntőbe jutás lesz a célom, de most sem múlott sokon a dolog. Jól éreztem magam a magyar csapattal, hálás vagyok azért a szeretetért és szurkolásért, ami körülvett minket.

Sokszor azt érzem, hogy a magyar futókról azt hiszik, hogy nem képesek odaérni és jó eredményt elérni a legjobbak között. Szeretnék egy példa lenni a fiatalok és a most versenyzők előtt is, hogy igenis oda lehet érni a világ élmezőnyébe.

Szintén megemlítetted abban az M4 Sportnak adott interjúdban, hogy egy új edzésprogram szerint készülsz. Milyenek a tapasztalataid ezzel kapcsolatban?

Bő egy évvel ezelőtt kezdtem el Berkovics Imrével dolgozni. Kölcsönös bizalom van kettőnk között, nagyon szerencsés vagyok, hogy megtaláltam őt. Nagyon hisz bennem, bármire is képesnek tart, jól érzi, hogy milyen edzésmunkát kell előírnia nekem. Elsősorban az akadályfutásra készülünk, vannak hegyi futások, dombon sprintelések is a programban, valamint Németh Rolanddal is együtt dolgozunk futóiskola, technikai edzések, szökdelések terén. A kiegészítő edzések vannak jól összerakva, a téli alapozás során türelmesen felépítve jó alapokat szerzek a szezonra.

Az őszi bonyhádi és veszprémi edzőtáborban szintén együtt edzhettem a legjobb magyar távfutókkal, majd jött ez a kenyai lehetőség, tavasszal pedig Portugáliába megyünk. Szeretem a számokat, ebben Berkóval egyre jár az agyunk, hiszen míg én közgazdász vagyok, ő matektanár.

A Budapesti Honvéd SE színeiben versenyezve katonasportolónak is mondhatod magad. Pontosan mit jelent, amikor azt mondjuk, hogy valaki szakaszvezető? Rajtad kívül kik a legnevesebb tagjai a sportszázadnak?

Alapvetően én egy szerződéses katona vagyok, a rangom nem annyira meghatározó. A sportszázadban az a legfőbb cél, hogy minél jobb eredmények elérésével népszerűsítsük a Magyar Honvédséget. A kitartás, a munkának a szeretete fontos alapelvek, nagy megtiszteltetés, hogy benne lehetek abban a sportszázadban, aminek Siklósi Gergely, a Lőrincz testvérek, Hosnyánszky Norbert, Kovács Sarolta és Venyercsán Bence is a tagja.

A decemberi mezei Eb-n valósággal kilőttél a rajtból, és jó pozícióban adtad át a váltóbotot. Mi volt a taktikád?

Amikor Magyarországért futhatok, az nekem mindig óriási megtiszteltetés. Nekem abból van az erőm, hogy nagyon tudok szívből futni. Ezzel tudok felülkerekedni azon a határon, ami még lehetségesnek tűnik. Örültem, hogy harmadikként tudtam átadni a botot, ráadásul elég sok, nagyon erős 1500-as futót előztem meg. Az akadályosok egyébként többnyire jól futnak mezőn, ahol a sárral, mélyebb talajjal és az emelkedőkkel is meg kell küzdeni.

Kenyából hazatérve hol láthatunk először rajthoz állni? Milyen céljaid vannak fedett pályára?

Még pontosan nem tudom, mert a külföldi versenyeim időpontjai még derültek ki pontosan, de ami biztos, hogy a fedett pályás ob-n akár két számban is szeretnék elindulni. A fedett pályás szezon számomra azért fontos, hogy leteszteljük, hogyan működött a magaslati edzőtábor. Kimondott elvárások erre az időszakra még nem lesznek, de természetesen szeretnék jól futni és jó eredményeket elérni.

Szóval szabadtéren továbbra is a 3000 méteres akadályfutás lesz a fő számod vagy a szeptemberi Roveretóban 3000 síkon elért 8:53.63-as PB-d előre mutató eredmény volt?

A fő számom a következő években egyértelműen a 3000m akadályfutás lesz. De természetesen nem lehet kiemelkedő akadályos eredményt elérni nagyon jó síkforma nélkül. A roveretói futásom erős lett, igazán örültünk neki edzőmmel, de a 9:30-as akadályos eredményhez valami ilyesmi idő társul 3000m síkon.

Hosszú távon, amikor már azt érzem, hogy a sebességem nem jó, akkor majd a 10 000 méteres, félmaratoni, maratoni távok is szóba jöhetnek. Szeretném magam ezekben is kipróbálni a távolabbi jövőben.

Mit gondolsz, milyen hatása lehet a 2023-as budapesti világbajnokságnak a sportág hazai népszerűségére? Mik lesznek a céljaid a világbajnokságon?

Mivel ez egy hatalmas esemény lesz, így bízom benne, hogy nagyon sokan ki fognak látogatni a stadionba. Nekem személy szerint óriási dolog lenne, ha a családom és a barátaim előtt versenyezhetnék, ez arra sarkallna, hogy még jobban a szívemmel fussak.

Nagy célom, hogy döntőbe kerülhessek a világbajnokságon. Nagyon remélem, hogy a fiatalabb korosztályra is hatással leszünk, hogy meghozzuk a kedvüket az atlétika kipróbálásához, illetve a felnőttekre is olyan szempontból, hogy meglássák, hogy a focihoz és a kézilabdához hasonlóan mennyire izgalmas egy atlétikaverseny is. Bízom benne, hogy sokan fogják majd követni a magyar atléták szereplését és később a többi nemzetközi atlétika versenyt is.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán