Ukrajnából érkező menekülteket fogad be a BOK csarnok

Készülve az Ukrajnából érkezők emelkedő számára, újabb létesítményeket nyit meg a Kormányhivatal Védelmi Bizottsága menekültszállás céljára. Ebbe a körbe esik a BOK "B" csarnok, azaz a fedettpályás atlétikai csarnok is. Idén tehát március 18-án zár a csarnok az atlétika számára.

"A Magyar Atlétikai Szövetség már a múlt héten jelezte a Kormány számára, hogy lehetőségei szerint kész segíteni a menekültek ellátásában. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy ennek érdekében átadjuk a BOK csarnokot és ezzel is támogatjuk a háború elől menekülőket" - mondta Gyulai Miklós, a MASZ elnöke.

A területet március 18-án tehát az atléták már nem használják.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.